A civil élet hírei

A fogyatékos és az egészségkárosodott emberek országos civil szervezeteinek szövetségei a FESZT és a LÁNC Szövetség, a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) Tanácsába választandó civil képviselők elektori választása előtt, 2004. január 6-án, előkészítő ülést hívtak össze. Erre tagszervezeteik, valamint az általuk ismert, velük korábban együttműködő civil szervezetek képviseloi kaptak meghívást. Az Autisták Érdekvédelmi Egyesületénél dr. Szilágyiné dr. Erdős Erika kapott meghívást – a szerk.). Az előkészítő ülésen megjelent szervezetek az NCA Tanácsába – az egészségügyi, szociális és fogyatékosügyi területen tevékenykedő országos szervezetek képviseletére – dr. Hegedűs Lajost, a Fogyatékos Emberek Szövetségeinek Tanácsa (FESZT), valamint a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnökét jelölték.

Dr. Hegedűs Lajos 53 éves, családos, felnőtt gyermekei és négy unokája van. Kaposváron él, egyéni ügyvédként dolgozik, képzettsége: jogász-közgazdász. A mozgássérült és fogyatékos emberek érdekérvényesítő mozgalmában 1980 óta vesz részt önkéntes társadalmi munkásként.

További információk: Fogyatékos Emberek Szövetségeinek Tanácsa (FESZT) 1032 Budapest, San Marco u. 76. illetve: LÁNC Egészségkárosodott Emberek Szervezeteinek Szövetsége 1132 Budapest, Váci út 14. IV. em. 4.

Az NCA Tanácsa civil delegáltjainak megválasztására az elektori gyűlésen került sor Budapesten, január 22-én és február 26-án, a Fővárosi Művelődési Házban.

 

 


 

A fogyatékosok ünneplés helyett tettekre vágytak címmel írt összefoglalót 2003-ról, a fogyatékos emberek európai évét értékelve Nánási Tamás a Magyar Nemzet Látó-Tér rovatában. (2003. január 9.). Az esélyegyenlőség megteremtésében harmincéves lemaradásban vagyunk az uniós tagországokhoz képest, állapítja meg bevezetőül. A még 2002. végén tartott tüntetés alkalmával az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium politikai államtitkára, dr. Göncz Kinga, a fogyatékosoktól több mint 57 ezer támogató aláírással ellátott petíciót vett át a Parlament előtt, amelyben a fogyatékosok felzárkóztatásával kapcsolatos ígért, de elmaradt intézkedéseket kérték számon.

A FESZT elnöke, dr. Hegedűs Lajos szerint, a demonstráció követeléseit a fogyatékosok éve után szinte azonos tartalommal meg lehetne ismételni. Kétségtelen eredmény az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal felállítása, de félő, hogy “a romakérdések, a nők esélyegyenlősége és más programok mellett a fogyatékosügy ismét nem kapja meg a kellő figyelmet”. Dr. Hegedűs Lajos elsősorban azt kifogásolja, hogy a fogyatékosok évében a költségvetés nem tartalmazott az “esztendő kiemeltjei számára” elkülönített pénzkeretet. Elmaradt intézkedés például a sérült emberek lakásának átalakításra fordítható, 1985 óta változatlan 150 ezer forintos támogatási keret, vagy a közlekedési támogatások átalakítása és kiterjesztése a mozgássérülteken kívül más fogyatékossági csoportokra – többek között az autistákra – is. Nem talált támogatásra a parlamentben az a törvényjavaslat sem, hogy módosítva a közbeszerzési törvényt, “az állami beruházásokra jelentkező cégek közül részesüljenek előnyben azok, akik fogyatékkal élőket foglalkoztatnak”.

Az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal fogyatékosüggyel foglalkozó kormánybiztosa, Farkas Jácint, 2003 eredményének tekinti, hogy nyolcszáz – főként magasan kvalifikált – mozgáskorlátozottnak nyújt lehetőséget a távmunkapályázat. “Az idén (2004-ben – a szerk.) az úgynevezett köztársasági esélyegyenlőségi programban egymilliárd forint áll a fogyatékossággal élok rendelkezésére, amit közterületi akadálymentesítésre, vakok által is használható honlapok, sérült emberek számára speciális információkat nyújtó, új kormányzati portál, valamint helyzetfeltáró tudományos kutatás finanszírozására fordítanak majd.”

 

 


 

Az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal tanácsadó szolgálatai:

  • Segélyvonal bántalmazott nőknek és gyerekeknek
  • Jog- és érdekvédelem a nagycsaládosoknak
  • Drogtanácsadás és jogsegélyszolgálat

“Az esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli miniszter felügyelete alatt január elsejétől kivált a Miniszterelnöki Hivatalból az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal. Az önálló jogi személyiséggel, és költségvetéssel rendelkező intézmény négy igazgatósággal (romaügyi, esélyegyenlőségi, civil és funkcionális) kezdi meg munkáját..”

A kormányhivatal elérhetőségei: 1054 Budapest, Vigadó u. 6. Tel: (1) 235-4516, 235-4517

Honlap: www.eselyegyenloseg.hu

 

Kocsis Alajos összeállítása