2023 eleje óta vagyok a salgótarjáni AOSZ Info-Pont iroda munkatársa, valamint érdekvédelmi munkatársként is dolgozom a központi irodában. Mikor értesültem az AOSZ munkájába való bekapcsolódás lehetőségéről, rögtön tudtam, hogy jelentkeznem kell. Érintett szülőként úgy gondoltam, itt a helyem, mert ennek révén hozzá tudok járulni ahhoz, hogy az autista embereket és családjaikat közelebb vigyem felmerülő problémáik megoldásához.
Két kisfiam közül a nagyobbik autista. Így saját tapasztalataimat is meg tudom osztani a hozzám fordulókkal. Minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy az autizmussal diagnosztizált gyermekeknek, felnőtteknek – köztük majd az én fiamnak is – élhetőbb jövőt teremtsünk.
Mindehhez természetesen magasabb, kormányzati szintű együttműködésre is szükség van, amelynek kezdeményezésében – az érintettek érdekeinek képviseletében – az Autisták Országos Szövetsége jelentős eredményeket ért már el, és erre törekszik a jövőben is. Ezt segítem elő érdekvédelmi munkatársként. Feladataim közé tartozik az Oktatási Munkacsoport koordinálása, ahol az autista tanulók oktatási helyzetének javításán dolgozunk. De lépéseket teszünk a nappali ellátások fejlesztése, az akadálymentesítés, és a pénzbeli ellátások igénybevételeinek nehézsége kapcsán is, valamint online workshopokat szervezünk az autizmusban érintett családoknak és a velük foglalkozó szakembereknek. Nagy mértékben motivál, hogy országos szinten tudjuk támogatni az autizmusban érintetteket és családtagjaikat, így kiskorú érintett gyermekem jövőjének javulását is elő tudom segíteni. Látjuk a rendszerszintű hiányosságokat, ezért a kormányzati szintű egyeztetéseken az autista személyek szükségleteit, nehézségeit szem előtt tartva képviseljük érdekeiket.
Az autizmusban érintettek jövőjéért folytatott munka, amellett, hogy országos szinten próbál érdemi javulást hozni, nem nélkülözi a helyi szintű, a családok aktuális problémáinak megoldását célzó „aprómunkát” sem. Az egyedi esetekben felmerülő, konkrét nehézségek elhárítását szolgáló érdekvédelmi, érdekérvényesítési segítségnyújtás, tanácsadás kivitelezésére hivatottak az AOSZ Info-Pont irodák. A salgótarjáni iroda munkatársaként ez a közvetlen segítségnyújtás a legfontosabb feladatom. Hogy mindenki könnyebben férjen hozzá az életvitelét megkönnyítő szolgáltatásokhoz, és elfogadó közösségben élhessen a mindennapokban.
Az AOSZ nyitott, együttműködő, a közösségéhez történt csatlakozásom óta ugyanaz az elv vezérel a munkám során: hozzásegíteni a gondjaikkal hozzám fordulókat mindazoknak az akadályoknak, elutasításnak a leküzdésében, amit mi is átéltünk és átélünk a mai napig.
« vissza az munkatársakhoz