Nagy Lászlóról, vagyis Notesz Laciról már sokat hallottak az AOSZ munkatársai. Az Aut-Pont Alapítvány hosszú évek óta támogatja, munkát adni neki, de az utóbbi időben munkatársaik már személyesen is gondoskodtak Laciról. Laci autista, a békéscsabai közösség olyan tagja, akit szinte mindenki ismer. 74 éves és egyedül él.
Mára nem csak az autizmus, hanem idős kora is meghatározza mindennapjait. Az AOSZ vidéki hálózatában dolgozó munkatársai 2020. szeptemberében látogattak Békéscsabára és Vésztőre. Laci várt minket és örömmel vállalta, hogy bemutatja Békéscsaba nevezetességeit. Legnagyobb sajnálatunkra reggeli rosszulléte miatt ez a programelem elmaradt.
Lacinak ma már időskori gondozásra van szüksége, amit leginkább egy erre szakosodott otthonban tudnának nyújtani számára. Azonban nem volt elegendő pénze arra, hogy az intézményi beköltözést saját maga meg tudja fizetni, ezért a helyi közösség gyűjtést szervezett számára, melyről az elmúlt napokban a helyi sajtóból értesültünk.
Munkatársaink, akik többsége autista gyermeket nevelő szülő, egyetlen percig sem gondolkodtak azon, hogy segítsenek-e. Kicsit mindannyiunkról szól ez, ezt azonnal átéreztük. Laci sorsa rávilágított egy mindannyiunk félelmeiben megjelenő jövőképre. Azonnal összegyűjtöttünk 130 000 Ft-ot Laci támogatására. Tudjuk, hogy az autizmusból fakadóan számos területen jelentkezhet különös érdeklődés és számos területen támogatásra van szükség. Szerettünk volna olyan dolgot tenni, ami Laci életében közvetlenül hasznosul. Az Aut-Pont Alapítvánnyal konzultálva főként ruhaneműk beszerzése mellett döntöttünk, amire Lacinak az új otthonában szüksége lesz. Szántó Tamás és Gujné Szabó Tünde jól ismerik Lacit és az Ő életkörülményeit, minden segítséget megadtak ahhoz, hogy jól hasznosuljon az összegyűjtött összeg.
A napokban kollégánk, Nagyné Kovács Ilona és az Aut-Pont Alapítvány nappali szolgáltatását vezető Gujné Szabó Tünde átadták Lacinak a gondosan kiválasztott és megvásárolt ruhaneműket, így ezt a beköltözéskor már magával tudta vinni.
Bár Laci gondolatait már a bejósolhatatlan új körülmények és a jövője foglalkoztatta, a ruhaneműket örömmel vette át. A mi szülői lelkünkben pedig egy kis örömöt okozott, hogy mi is tehettünk valamit érte.
