Az Autisták Országos Szövetsége tavasszal online szakmai napot tartott a pedagógiai szakszolgálatok részére az autizmus spektrumzavar szakszerű szűrése és diagnosztikája témájában. Az előadást több mint 90-en hallgatták meg. A nagy érdeklődés és a pozitív visszajelzések hatására újabb alkalmat szerveztünk, amelyen közel 130-an vettek részt.
Nagy örömünkre az ország minden megyéjéből érkeztek szakemberek az autizmusbarát szakértői vizsgálatról szóló előadásra.
Ehhez kapcsolódóan az AOSZ szakmai kiadványt készített a szakszolgálatok számára. A Csepregi András – Dr. Kovácsné Tóth Krisztina: A felismeréstől a tanítás tervezéséig – autizmus-barát pedagógiai szakszolgálatok, szakértői bizottságok – Módszertani útmutató a pedagógiai szakszolgálatok munkatársai számára című kiadvánnyal az AOSZ Info-Pont irodák munkatársai személyesen keresték fel a megyei pedagógiai szakszolgálatokat, hogy a szakmai anyag eljuthasson az ország összes pedagógiai szakszolgálatnál dolgozó szakemberéhez.
Tavaly nyáron országjáró rendezvénysorozaton voltunk, ahol tagszervezeteinkkel és a hazai autizmus ellátás szereplőivel együtt meghatároztuk jövőbeli érdekvédelmi munkánk fő irányát. Az a célunk, hogy kialakítsunk egy olyan egy tudatos szülői-szakmai támogató közösséget, ahol a következő generációt úgy tudjuk fogadni, hogy sorstársi és érdekvédelmi szempontból is támogatni tudjuk őket egész életútjukon keresztül.
A frissen diagnosztizált családokkal való kapcsolatfelvétel érdekében megtettük az első lépéseket: az autizmusbarát szakértő vizsgálatról szóló kiadvány átadása mellett olyan együttműködést kezdeményeztünk a pedagógiai szakszolgálatoknál, aminek keretében a családokat közösen tudjuk támogatni. A pedagógiai szakszolgálatok fontos segítségnek tartják az AOSZ szolgáltatásait, több helyen is jelezték, hogy a jövőben a szakértői vélemények megjegyzésében is javasolni fogják az autizmusban érintett családoknak, hogy keressék fel a régiós AOSZ Info-Pont irodát.
Az AOSZ Info-Pont irodákban segítségnyújtásra felkészült munkatársak várják a családokat. Segítséget tudnak nyújtani az információk feldolgozásában, az elfogadásban, az első lépések megtételében, tájékoztatást tudnak adni az elérhető járandóságokról, jogosultságokról és azok igényléséről. Irodáinkban autizmusban képzett és tapasztalt szakemberek is segítik a diagnózis értelmezését, támogatják a családok első lépéseit az autizmus világában.
Azokat a frissen diagnosztizált családokat, akik az együttműködésnek köszönhetően felkeresik az AOSZ Info-Pont irodákat, a későbbiekben egy Start csomag várja, ami hasznos információkat, apró meglepetéseket tartalmaz. A Start csomaghoz logót is terveztünk, ami a közösségbe érkezést, a sorstársi közösséget, a jövőképet üzeni a családoknak.
Többek között egy QR kódos plasztikkártya is lesz a csomagban, aminek a segítségével egy információs weboldalra juthatnak majd az érdeklődők. Innen irányítjuk őket tovább, hogy minden őket érdeklő autizmussal kapcsolatos információt megtaláljanak, legyen szó járandóságokról, az AOSZ szolgáltatásairól, támogatási módszerekről, eszközökről, könyvekről, filmekről vagy a DATA szoftverrendszerről. Az együttműködés a pedagógiai szakszolgálatokkal a tapasztalatok összegzésével folytatódik.