IDŐPONTVÁLTOZÁS!
Az Egyetemes Tervezés Információs és Kutatóközpont (ETIKK) és a BME Ergonómia és Pszichológia Tanszék a B2024 Zrt. támogatásával Egyetemes Tervezés konferenciát szervez, új időpontban, 2017. 02. 27-én, 11 órakor a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem „K”épületének Dísztermében (1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3.).
Az esemény megnyitóján sajtótájékoztató keretében kerül sor a FESZT (Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa) segítségével megszületett, úgynevezett Akadálymentesítési Karta aláírására. A FESZT elnökségi tagjaként Kővári Edit, a Autisták Országos Szövetségének elnöke is részt vett az egyezmény véleményezésében és előkészítésében.
Az Akadálymentesítési Karta célja olyan együttműködő közösség létrehozása, amelyben a résztvevők elkötelezik magukat, hogy közösen támogatják és előmozdítják a társadalmi befogadást és a teljeskörű akadálymentesség ügyét Magyarországon. A támogatói a dokumentum aláírásával és az abban lefektetett etikai normákért való kiállással megerősítik és elősegítik ezt a közös küldetést.
Az egyezmény kezdeményezője a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa mellett a Magyar Építész Kamara, a Budapesti Építész Kamara és Magyarország Kormánya is. Az egyezményt bárki (piaci szereplők, szakmai szervezetek) támogathatja és aláírhatja, különös tekintettel azokra, akik beruházásaikkal, szolgáltatásaikkal egyetértenek a Kartában foglalt elvekkel. Az egyezmény tartalma szerint a támogatók vállalják az akadálymentesítéssel kapcsolatos jogszabályok betartását, az egyetemes és fenntartható tervezés alkalmazását és az azzal kapcsolatos szabványok betartását, a munkavállalókkal kapcsolatos politika kialakítását és saját üzleti tevékenységükben is fontosnak tartják a karta aláírását a partnereik körében.
A konferencián szó lesz többek között:
- Az egyetemes tervezés terjesztésének eszközeiről
- Az egyetemes tervezés alkalmazásának fontosságáról egy profit orientált vállalat szemével
- Egyetemes tervezés alkalmazásáról a magyar oktatásban.
Az Egyetemes Tervezéssel kapcsolatos program részletes leírása ERRE a linkre kattintva olvasható.
Helyszíne:
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem „K” épület Díszterem (1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3.)
A konferenciára regisztrálni 2017 február 22-éig lehet, EZEN a linken.