A közlekedés szabadsága mindenkinek jár egészségi állapotától függetlenül. A megújult 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló Kormányrendelet értelmében ma már nem csupán a mozgáskorlátozottak, hallássérültek és siketek, gyengén látók és vakok, illetve értelmi fogyatékosok és autisták számára is elérhető a támogatási forma. Az új Lehetőségautó program használt autóra 600-, új autóra 900 ezer forint támogatást biztosít a súlyos mozgáskorlátozottak számára. Azok a fogyatékkal élők, akik nem rendelkeznek vezetői engedéllyel, a szállítást vállaló nyilatkozata alapján igényelhetik a támogatást.
A szerzési és átalakítási támogatás igénybevételére azok jogosultak, akik tömegközlekedési eszközt önerőből igénybe venni nem tudják, és akit a kormányhivatalok rehabilitációs szakigazgatási szerveinek szakértői bizottságai közlekedő-képességükben akadályozottnak minősítenek, és szakvélemény szerint állapotuk várhatóan legalább további három évig fennáll. Közlekedőképességükben súlyosan akadályozottnak minősülnek azok a személyek, akiknek mozgásszervi, idegrendszeri, végtagi perifériás keringési károsodás miatti részegészség-károsodása van, vagy a felsorolt részkárosodások közül két részkárosodás mértéke együttesen eléri, vagy meghaladja a 40%-ot, és közlekedési képessége a szakértői szerv vizsgálata alapján súlyosan nehezített. A támogatásra jogosult minden olyan 18. életévét betöltött személy is, aki fogyatékossági támogatásban részesül, valamint azok a gyermekek is, akik autisták, vagy látási, hallási, értelmi fogyatékossággal élnek, illetve mozgáskorlátozottak, és erre tekintettel magasabb összegű családi pótlékban részesülnek.
A lebonyolítással kapcsolatos minisztériumi pályázatot a Széchenyi Lízing Zrt., a Suzuki Magyarország Zrt., és Signál Biztosító Zrt. konzorciuma nyerte el, vagyis a támogatást Suzuki vásárlásához lehet felhasználni. Miután a Gyámhivatalok elbírálják a jogosultságot, az erről szóló határozatot megküldik a jogosultnak, az illetékes minisztériumnak, illetve ezzel egy időben a Széchenyi Lízingnek, mint a pályázaton nyertes lebonyolító szervnek. A támogatás felhasználásával az érintettek Suzuki Swift 1,2 GLX , Suzuki SX4 és Suzuki S-Cross típusú gépjárműveket, illetve ezek automata váltós változatait vásárolhatják meg, valamint 11 finanszírozási konstrukció közül választhatnak. A támogatáson felül a konzorcium további flottakedvezményekkel és kedvezményes hitelkonstrukciókkal csökkenti a súlyos mozgáskorlátozottak költségeit.
A jogszabály meghatározza azt is, hogy a támogatással vásárolt autóval kik szállíthatják a betegeket. Eszerint a szállítást végző személy lehet a szülő, a házastárs, az élettársi nyilvántartásba bejegyzett élettárs, a súlyos mozgáskorlátozott személlyel legalább egy éve közös háztartásban élő gyermek vagy testvér, valamint a jogszabályban meghatározott módon a feladatot önkéntes jogviszonyban ellátó személy. Azok a fogyatékkal élők, akik nem rendelkeznek vezetői engedéllyel, a szállítást vállaló nyilatkozata alapján igényelhetik a támogatást.
Március 31-ig van lehetőségük a fogyatékkal élőknek, többek között a hallássérülteknek, a gyengén látóknak, értelmi fogyatékosoknak,az autistáknak és a mozgássérülteknek arra, hogy amennyiben mindennapi életükhöz és munkába járásukhoz szükségük van autóra, annak megvásárlásához állami támogatást igényeljenek. A támogatás iránti igényt a lakóhely szerint illetékes Szociális és Gyámhivatalhoz kell benyújtani, a március 31-ig benyújtott kérelmek esetén a gyámhivataloknak június 15-ig kell a döntést meghozniuk Érdemes tehát minden jogosultnak igyekeznie, hiszen jelentős összegről van szó. A jogosultak 900 ezer forintos támogatást kapnak, amennyiben új gépkocsit vásárolnak. Aki most nem pályázik, az legközelebb ősszel teheti ezt meg, akkor szeptember 30-ig nyújthatja be a kérelmét, amelyeket legkésőbb december 15-éig bírálnak majd el.
Sikeres pályázat esetén a június 15-ei határozathozatalhoz képest 45 napon belül hozzájuthassanak új gépjárművükhöz. Hozzátartozó családtagok számára is óriási segítség a mindennapokban ez a gépjárműszerzési lehetőség, hiszen az ellátással kapcsolatos életet könnyíti meg. Ezen támogatáson felül még súlyadó kedvezményben, ingyenes parkolási lehetőségben és lakásátalakítási kedvezményben is részesülhetnek a jogosultak.
A támogatásról részletesen tájékozódhat a http://www.lehetosegauto.hu/ oldalon.