A közelmúltban több nyilatkozat és tudósítás jelent meg a 2019. január 1-vel bevezetett GYOD-dal összefüggésben, melyekkel kapcsolatban az Autisták Országos Szövetség (AOSZ) alábbi közleményt adja ki.
Az Autisták Országos Szövetsége egy független szakmai és érdekképviseleti szervezet, amely a 30 éve a mindenkori kormány együttműködő civil partnereként kívánja képviselni a hazánkban élő autista emberek érdekeit.
Az Autisták Országos Szövetsége álláspontja szerint a GYOD bevezetése komoly és érdemi segítséget jelent a fogyatékossággal élő gyermeküket otthonukban gondozó családok számára.
Az új típusú támogatás igénybevételéhez szükséges pontrendszer autizmus szempontú finomhangolása érdekében a mai napon tagjaink körében online konzultációt indítottunk, ahol várjuk az új támogatási formával kapcsolatos tapasztalatokat és észrevételeket. Az AOSZ célja, hogy a jövőben egyre többen igénybe vehessék ezt az ellátást.
Ezzel párhuzamosan az AOSZ egyeztetéseket kezdeményezett az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkóztatásért Felelős Államtitkárságával is a konzultáció során beérkezett javaslatok és a további lehetőségek áttekintése céljából.