PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
kongresszusi részvétel támogatására
XI Autism-Europe International Congress
Az Autisták Országos Szövetsége az Abigél Közhasznú Egyesület és az Autistic Art – Mosoly Otthon Alapítvány felkérésére pályázatot hirdet a XI Autism-Europe International Congress magyar résztvevőinek támogatása érdekében.
A pályázati felhívás ITT olvasható és letölthető pdf formátumban.
PÁLYÁZATI ADATLAP – IDE kattintva azonnal letöltődik word formátumban.
Tájékoztató a XI. Autism – Europe Nemzetközi Kongresszushoz kapcsolódó utazási és szállás lehetőségekről ITT olvasható és letölthető pdf formátumban.
A JiM Foundation által meghirdetett pályázati lehetőség a XI Nemzetközi Autism-Europe Kongresszusra
A JiM Foundation /JiM Alapítvány örömmel jelenti be, hogy ismét felajánlja támogatását 30 résztvevői hely finanszírozásához a 2016-os XI Nemzetközi Autism-Europe Kongresszuson.
A támogatásokat azok kaphatják meg, akik saját forrásból nem tudnák kifizetni a regisztrációs díjat és a szállásköltséget, és emiatt nem tudnának részt venni a kongresszuson.
Az összesen 30 db támogatás felét, azaz 15 db-ot olyan szakemberek kaphatnak, akik autizmussal élő emberekkel foglalkoznak (terapeuták, kutatók, szociális illetve gyógypedagógiai szakemberek, tanárok és így tovább). A támogatások másik 50 %-ából a szülők, családtagok és diákok, valamint az autizmus spektrumban érintett személyek részesülhetnek.
A pályázatok értékelése a jelentkezők anyagi/szociális helyzetének megítélése alapján történik, ezért a támogatási kérelemhez indoklást kell csatolni.
A támogatási összeg tartalmazza a kongresszus regisztrációs díját és 3 éjszaka szállásköltségét egy – a szervezők által választott- szállodában. A kongresszusra való kiutazás költségét, valamint minden egyéb (étkezés, helyi utazás) költséget a pályázónak saját forrásból kell fedezni.
A pályázatra 2016.március 18-ától lehet jelentkezni.
A pályázatok benyújtásának határideje: 2016. május 31.
A jelentkezési lap és útmutató elérhető az alábbi linkre kattintva:
http://www.autism.org.uk/professionals/conferences/xi-congress/grant%20funding.aspx
Ha bármilyen kérdése van, írjon erre az email címre: conference@nas.org.uk
Az Autism Europe és a National Autistic Society köszönetet mondtak a JiM Foundation áldozatkészségéért a támogatás felajánlásában!
További információ: www.jim.org
A XI. Autism-Europe International Congress-ről bövebben olvashat, ha IDE kattint.