A legutóbb mért adatok szerint már minden 54. gyermek érintett autizmusban. Számuk dinamikusan nő, ami annak is köszönhető, hogy az autizmus árnyaltabban felismerhető és diagnosztizálható, mint akár pár évtizeddel ezelőtt. Ezek a gyerekek és az időközben felnőtt generációk többnyire láthatatlanok a társadalom számára. Kívülről nem látszik, pedig a diagnózis nem csak az autista gyerekek és felnőttek életét határozza meg, de gyökeresen megváltoztathatja a családtagok életét is. Sőt, az autista személyek számára szükséges szolgáltatások hiánya lassan beszivárog a társadalom mindennapjaiba is. Nemcsak óvodai, iskolai férőhelyre, nappali ellátásra, lakóotthonra és speciális fejlesztésekre van szükség, de utazás, ügyintézés vagy egy egyszerű vásárlás során is fontos az akadálymentes környezet az autista emberek számára, ami akkor valósulhat meg, ha a szolgáltatásban dolgozók megfelelő ismeretekkel rendelkeznek.

Fotó: Komka Péter

Az ENSZ közgyűlés 2007. december 18-án elfogadott határozata

Az ENSZ 2007-ben nyilvánította április 2-át az Autizmus Világnapjává. Az a célunk, hogy ezen a napon az autizmusra irányuljon a társadalom figyelme. Jobban megismerjék, megértsék és elfogadják az autista embereket, bepillantást nyerjenek mindennapjaikba, nehézségeikbe és vágyaikba.

Az AOSZ és tagszervezetei egyaránt készülnek figyelemfelhívó kezdeményezésekkel, rendezvényekkel ezen a napon és az azt következő időszakban.

Csatlakozzatok a programokhoz! Mi pedig a komm1@esoember.hu email címre várjuk az új programokat a listába! Kérjük, elsősorban linkeket küldjetek, illetve az esemény megnevezését!

Az AOSZ kezdeményezései:

  • Ragyogj kéken! Hagyományainkhoz híven újra kék fénybe borulnak hazánk ikonikus épületei. Április 2-án este a Széchenyi lánchíd és a Müpa is kék megvilágítást kap.
  • Országszerte több mint tíz Libri könyvesboltban találkozhattok kék könyv kiemelésekkel. Az AOSZ kártyával rendelkezőknek pedig 20% kedvezmény jár vásárláskor.
  • A Csokonai Rendezvényház Falaink című előadására az érintettek és egy kísérőjük is kedvezményes áron válthat jegyet AOSZ kártya felmutatásával.
  • Az április 11-i MTK – ZTE FC mérkőzésen autista szurkolók kísérhetik be a pályára az játékosokat, a különleges mezt pedig emlékbe haza is vihetik az MTK jóvoltából.
  • Ismeretterjesztő előadások, kiállítások és a népszerű világnapi kék séták várnak rátok az ország számos településén, amiket honlapunkon össze is gyűjtöttünk nektek.

Rendezvények, kezdeményezések az országban:

BAJA

Baja Megyei Jogú Város Önkormányzata, Bajai EGYMI autista tagozat, Eötvös József Főiskola, Kutyával Egy Mosolyért Alapítvány: Autizmus Világnapja 2026Programok

BALATONFÜRED

Nyitnikék Füred: Világnapi programok Balatonfüreden

BONCODFÖLDE

Autista Sérültekért Zalában Alapítvány: Futva segíts!

BUDAPEST

AURA Egyesület: MÁTÉ ANNA – HIPERFÓKUSZ – kiállítás megnyitó

AURA Egyesület: Életutak az autizmus mentén

AURA Egyesület: Beszélő tárgyak

AURA Egyesület: Autizmus és közösség szakmai workshop

Nemzetközi Cseperedő Alapítvány: Autizmusbarát Kakaókoncert

Rákoscsabai Baptista Gyülekezet Virágoskert Gyógypedagógiai Intézmény Fejlesztő Nevelés-oktatást Végző Iskola: Kék séta a XVII. kerületben

CEGLÉDBERCEL

Ceglédberceli Autista Csoportok Munkaközösség: Világnapi programok

DUNAHARASZTI

Mozaik Egyesület: Blues for Blue || Jótékonysági koncert az autizmussal élő emberekért

Mozaik Egyesület: Autizmus és a zene – beszélgetés | Apukák egymás közt

Mozaik Egyesület: Kék séta és piknik

DUNAÚJVÁROS

Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete: ,,Csilingelő Hangok” című zenés előadás

DUNAVARSÁNY

Vöröskereszt Dunavarsány: III: Kék séta Dunavarsányban az autizmussal élőkért

EGER

BEN-Autista Gyermekekért Egyesület: Autizmus Világnapja rendezvény

Manooka Kávézó: Adománygyűjtő akció

ÉRD

SZIKRA Tehetséggondozó Egyesület: Ragyogj kéken, sétálj Érden!

FÜLÖPSZÁLLÁS

Séta az elfogadásért

GYÁL

Gyál Város Önkormányzata: Világnapi programok

GYÖNGYÖS

Ferences Rendi Autista Segítő Központ: Világnapi rendezvény

GYŐR ÉS KÖRNYÉKE

Pamacs Egyesület és Szabad Szárnyak Egyesület: Autizmusbarát kékséta

Pamacs Egyesület: Más szemüvegen keresztül… (szakmai előadások és gyermekprogramok)

Kimba Elefánt Park: Ingyenes belépés április 2-án AOSZ kártyával

Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kar gyógypedagógia szak: Előadások és workshopok

GYULA

Autizmus Világnapja Gyula

KALOCSA

Kalocsai Nebuló EGYMI: IX. Sétálni-kék

KECSKEMÉT

Autista Gyermekekért Egyesület és Képes Vagy! Alapítvány: Az első lépésektől a méltó felnőttkorig címmel szakmai nap

Kacaj Alapítvány: Auti Séta

KISKŐRÖS 

Kiskőrös EGYMI: Kék futás

KOZÁRMISLENY

Élet-esély Autistákat Segítő Egyesület: Kék Futás/Séta

MÁTÉSSZALKA

Mátészalkai Móra Ferenc Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény: Autizmus Hete programsorozat

MEZŐBERÉNY

Autizmus Világnapja Mezőberényben

MISKOLC

Szimbiózis Alapítvány: Fogyatékosság-specifikus világnapok – AZ AUTIZMUS VILÁGNAPJA

Miskolci Egyetem: II. Autizmus Világnapja alkalmából rendezett Online Konferencia

MOSONMAGYARÓVÁR

Reménység  Autista és Autisztikus Sérültekért Alapítvány: XIV. Kék Séta és világnapi programok

NAGYKANIZSA

Alapítvány az Autista Gyermekekért: Autizmus Világnapi Zenei Délután

NYÍREGYHÁZA

LEGO Gyár: Világnapi események

PÉCS

Pécsi Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Autista Gyermekekért Baranyában Alapítvány: Iskolai projektnap és „Kék szív” jótékonysági séta

PILIS

Vízityúk Vízitúra Egyesület: Közös világnapi séta 

SALGÓTARJÁN

Abigél Közhasznú Egyesület: Fuss Velünk a figyelemért!

SÁRVÁR

Előadás és koncert az Autizmus Világnapja alkalmából

SOPRON

AuTITÁNOK Egyesület: Láthatatlan akadályok 

Soproni Vándorok Túraegylet: Elfogadás túra

SZENTENDRE

Szentendre Város Önkormányzata: Szemléletformáló előadások az Autizmus Világnapja alkalmából

Ferenczy Múzeumi Centrum: Pop-up kiállítás az Autizmus Világnapja alkalmából

SZOLNOK

Autistákért Szolnokon Egyesület: Fogadj örökbe egy macit!

Autistákért Szolnokon Egyesület: Rajzpályázat

Autistákért Szolnokon Egyesület: Világnapi programok – 2026. április 25. 

SZOMBATHELY

Vas Megyei Családterápiás Egyesület és Agora Savaria Filmszínház: Filmklub – Anya szeme fénye 

TAPOLCA

Az én világom Tapolca – Tapolca és környéki autista gyermekekért Egyesület: Kék süti vásár

TATABÁNYA

Léleksegítő Alapítvány: Alkotásokkal az autizmus elfogadásáért

Léleksegítő Alapítvány: „Mondanám, de nem megy”

Léleksegítő Alapítvány: Kék Koncert és a jótékonysági akció zárása

VESZPRÉM

Veszprém Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat – Veszprémi Tagintézmény: Autizmus Világnapja