A legutóbb mért adatok szerint már minden 54. gyermek érintett autizmusban. Számuk dinamikusan nő, ami annak is köszönhető, hogy az autizmus árnyaltabban felismerhető és diagnosztizálható, mint akár pár évtizeddel ezelőtt. Ezek a gyerekek és az időközben felnőtt generációk többnyire láthatatlanok a társadalom számára. Kívülről nem látszik, pedig a diagnózis nem csak az autista gyerekek és felnőttek életét határozza meg, de gyökeresen megváltoztathatja a családtagok életét is. Sőt, az autista személyek számára szükséges szolgáltatások hiánya lassan beszivárog a társadalom mindennapjaiba is. Nemcsak óvodai, iskolai férőhelyre, nappali ellátásra, lakóotthonra és speciális fejlesztésekre van szükség, de utazás, ügyintézés vagy egy egyszerű vásárlás során is fontos az akadálymentes környezet az autista emberek számára, ami akkor valósulhat meg, ha a szolgáltatásban dolgozók megfelelő ismeretekkel rendelkeznek.

Fotó: Komka Péter

Az ENSZ közgyűlés 2007. december 18-án elfogadott határozata

62/139. Az Autizmus Világnapja

A Közgyűlés,

Felidézve a 2005-ös világcsúcs eredményét, és az Egyesült Nemzetek Millenniumi Nyilatkozatát, valamint a gazdasági, társadalmi és ezekhez kapcsolódó területeken tartott jelentős ENSZ-konferenciák és -csúcstalálkozók eredményeit,

Szintén emlékeztetve a Gyermekjogi Egyezményre, valamint a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezményre, amely szerint a fogyatékossággal élő gyermekek teljes és tisztességes életet élhetnek olyan körülmények között, amelyek biztosítják a méltóságot, elősegítik az önellátást és elősegítik a gyermek közösségben való aktív részvételét, valamint valamennyi emberi jog és alapvető szabadságjog érvényesülését, egyenlő alapon más gyermekekkel,

Megerősítve, hogy minden emberi jog és alapvető szabadságjog teljes érvényesülésének biztosítása és előmozdítása minden fogyatékossággal élő személy számára kulcsfontosságú a nemzetközileg elfogadott fejlesztési célok eléréséhez,

Tudatában annak, hogy az autizmus egy egész életen át tartó fejlődési rendellenesség, amely az élet első három évében jelentkezik, és az agy működését befolyásoló neurológiai rendellenesség eredménye, amely sok országban többnyire gyermekeket érint, nemtől, fajtól vagy társadalmi-gazdasági helyzettől függetlenül, és a szociális interakció károsodásának, a verbális és non-verbális kommunikációval kapcsolatos problémáknak, valamint a korlátozott, ismétlődő viselkedésnek, érdeklődésnek és tevékenységeknek összessége,

Mélységesen aggódva az autizmus előfordulása és magas aránya miatt a gyermekek körében a világ minden régiójában, és az ebből adódó fejlesztési kihívások miatt a hosszútávon zajló egészségügyi ellátásban és az oktatásban, illetve a kormányok, a nem kormányzati szervezetek és a magánszektor által indított képzési és beavatkozási programok, valamint annak a gyermekekre, családjaikra, közösségeikre és társadalmakra gyakorolt óriási hatása miatt,

Emlékeztetve arra, hogy a korai diagnózis és a megfelelő kutatások, illetve beavatkozások létfontosságúak az egyén növekedéséhez és fejlődéséhez,

1. Úgy határoz, hogy április 2-át az Autizmus Világnapjává nyilvánítja, amelyet 2008-tól minden évben meg kell tartani;

2. Felkéri az összes tagállamot, az Egyesült Nemzetek Szervezetének megfelelő szervezeteit és más nemzetközi szervezeteket, valamint a civil társadalmat, beleértve a nem kormányzati szervezeteket és a magánszektort, hogy tartsák meg az Autizmus Világnapját az adott kontinensen, annak érdekében, hogy az autizmusra vonatkozó tudatosság elterjedhessen;

3. Arra ösztönzi a tagállamokat, hogy hozzanak intézkedéseket az egész társadalmat érintő figyelemfelkeltés érdekében, beleértve a család szintjét is, az autista gyermekek tekintetében;

4. Felkéri a főtitkárt, hogy hívja fel a jelen állásfoglalásra valamennyi tagállam és az Egyesült Nemzetek Szervezetének figyelmét.

76. plenáris ülés, 2007. december 18.

Az AOSZ és tagszervezetei egyaránt készülnek figyelemfelhívó kezdeményezésekkel, rendezvényekkel ezen a napon és a rá következő időszakban.

 Csatlakozzatok a programokhoz! Mi pedig a komm1@esoember.hu email címre várjuk az új programokat a folyamatosan frissülő listába! Kérjük, csak linkeket küldjetek, fényképet, plakátot ne csatoljatok az emailbe!

Az AOSZ kezdeményezései:

MTK Budapest, AOSZ (Budapest): Az Új Hidegkuti Nándor Stadion bejárása

MTK Budapest, AOSZ (Budapest): Autizmus Világnapi program a 04.03-i meccsen (játékos bekísérés)

Autisták Országos Szövetsége (Budapest): Lánchíd kékre világítása

Müpa, AOSZ (Budapest): Müpa kékre világítása

Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata, Abigél Közhasznú Egyesület, AOSZ: “Kamerán át” kiállítás és pódiumbeszélgetés Salgótarjánban

Az AOSZ kezdeményezéseiről írt hír ezen az oldalon olvasható: Autizmus Világnap 2025 az AOSZ-nál

Rendezvények, kezdeményezések az országban:

BUDAPEST

Magyar Zene Háza: Ostinato – Az autizmus világnapja

Autistic Art Alapítvány: “Az autizmus köztünk él” kiállítás

Lurdy Kalandpark Játszóház: Ingyenes délután a játszóházban

REGIO JÁTÉK: Csendes vásárlás az Autizmus Világnapján

Velo Budapest: Szolidaritás, AOSZ kártya kedvezmény

BÉKÉSCSABA

AUT-PONT Alapítvány: Ragyogjon a Csabagyöngye kékben! és XIV. NAGY KÖZÖS GITÁROZÁS Békéscsabán

CEGLÉD

Töredék Világ Alapítvány: Séta Cegléden és a Baltazár Színház előadása az Autizmus Világnapja alkalmából

KECSKEMÉT

Autista Gyermekekért Egyesület: “Autizmus. Így színes a világ” rajzpályázat

Autista Gyermekekért Egyesület: „Forgószínpad az Autizmus körül!” és Ragyogj kékben! Városháza

Kecskeméti EGYMI Autizmus Centruma: “A világ a mi szemünkkel” rajzkiállítás

SZEKSZÁRD

Esőmanók Egyesület: „Esőmanók Esőmenők” Jótékonysági futás és kerékpározás

TATABÁNYA

Léleksegítő Alapítvány – Kék Madár Közösség: “ÉLetKÉKek” kiállítás

Léleksegítő Alapítvány – Kék Madár Közösség: JólLÉT nap

Léleksegítő Alapítvány – Kék Madár Közösség: KÉK koncert

NAGYKANIZSA

Alapítvány az Autista Gyermekekért: Autizmus Világnapi kerekasztal beszélgetés

VÉSZTŐ

Vésztői Sérült Gyermekekért Egyesület: Sétálj velünk kék lufival!

MÓR

Gárdonyi Iskola Mór: Autizmus Világnap 2025

ÉRD

Szikra Tehetséggondozó Egyesület: 6. “Ragyogj kéken, Sétálj Érden!” – Figyelemfelhívó rendezvény az Autizmus Világnapja alkalmából

SALGÓTARJÁN

Nógrádi Autizmus Alapítvány: Autizmus Világnapi rendezvény

Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata, Hajrá, Salgótarján! Egyesület: A Városháza kékre világítása

BAJA

Bajai EGYMI Autista tagozat: Autizmus Világnapja – Séta és kiállítás Baján

Bácskai Művelődési Központ: Autizmus Világnapi program

PÉCS

Lásd a világot autista szemmel Egyesület: Fuss kékben és lásd a világot autista szemmel

Lásd a világot autista szemmel Egyesület: Világnapi kerekasztal beszélgetés

SZARVAS

Szarvasi hét: Autizmus Világnapi program

SZOMBATHELY

Esőemberke Alapítvány: Kék séta

MOHÁCS

Meixner Ildikó EGYMI: II. Autizmus Világnapja Mohácson

Meixner Ildikó EGYMI: Kék szív felhívás

NAGYKŐRÖS

Nagykőrösi Önkormányzat: Autizmus Világnapja Nagykőrösön

HAJDÚBÖSZÖRMÉNY

Dr. Molnár István EGYMI: Autizmus hete Hajdúböszörményben

SÁRVÁR

Előadások az Autizmus Világnapja alkalmából

CEGLÉDBERCEL

Autizmussal Élők és Segítőik Egyesülete: Séta Ceglédbercelen

EGER

BEN-Autista Gyermekekért Egyesület: Autizmus egy életen át – Szakmai Konferencia

BEN-Autista Gyermekekért Egyesület: 10. jubileumi Kék séta

PILISCSABA

Jótékonysági rendezvénysorozat a Világom Alapítvány támogatására

BALATONFÜRED

Balatonfüredi Fekete István Általános Iskola és EGYMI: Autizmus Világnapi séta

ZALAEGERSZEG

Autisták Védőotthona: Autizmus Világnapi séta és sütivásár

KALOCSA

Kalocsai Nebuló EGYMI: Kék séta

DEBRECEN

Autizmus a Családban Debrecen Egyesület: VI. Debreceni kék séta