
A VAFI Vargahegyi Autista Autista Alapfokú Fejlesztő Iskola 2024.07.09.-2024.07.13. között tartotta AOSZ Tartalmas Pihenés táborát. Olvassátok el beszámolójukat:
“1. nap: Az első napon a Miskolci Vadasparkban voltunk, ahol a fiatalokkal egy sétát tettünk, és megismertük a különböző állatokat. A Vadaspark után fagylaltoztunk, majd délutánra benti programokat szerveztünk.
2. nap: Délelőtt vetélkedőkkel készültünk a fiataloknak, kipróbáltuk az okos-doboz játékot és kézműveskedtünk.
3. nap: Délelőtt a Csodamalom Bábszínház tartott előadást a fiataloknak, akik az interakív előadáson aktívan részt vettek.
4. nap: Kisvasúttal kirándultunk Lillafüredre, ahol egy kis sétát tettünk a hűvös erdőben. A fiatalok nagyon jól érezték magukat. Ebédidő környékén megpihentünk, egy kis közös előebédet tartottunk és fagylaltoztunk. A pihenő után visszaindultunk és folytattuk a délutáni játékos programokat.
5. nap: Strandra indultunk Hajdúszoboszlóra, ahol nagyon nagy élményben volt része a kicsi csapatunknak. Nagyon élvezték a strandolást, a felnőttek pedig kellemesen elfáradtak.
Összességében nagyon szép hetet tudtunk nyújtani táborozó fiataljainknak. Nagyon jól tudtuk integrálni őket a különböző helyszíneken, így nagyon tartalmasan tudtuk tölteni ezt az időszakot.
A tábor számos olyan lehetőséget biztosított számunkra, amit korábban még nem tudtunk kipróbálni. Az állatkert, a vasutazás, a strandolás, mind-mind új élmény volt, amit úgy tudtunk bevezetni, hogy az autizmus spektrumzavar szabályait maximálisan tudtuk biztosítani tanulóink számára. Előzetesen több hétig készítettük fel a tanulókat a programokra. A napirendet ehhez alakítottuk, előre minden egyes részletet átbeszéltünk. Felkészítve indultunk minden nap a programokra.”