AOSZ Tartalmas Pihenés 2024 tábor – Abigél Közhasznú Egyesület

Az Abigél Közhasznú Egyesület 2024. augusztusában szervezte meg AOSZ Tartalmas Pihenés táborát. Olvassátok el élménybeszámolójukat!

“Idén öt autizmusban érintett személy vett részt a programon. Mind az öten felnőtt korúak, 21- től 40 éves korig. Minden évben örömmel tapasztaljuk, hogy mennyire boldogok, amikor újra találkozhatnak egymással. A táborozáshoz nagyon jó időt fogtunk ki, szinte kánikula volt, de ez nem riasztott vissza senkit.

Az idei AOSZ Tartalmas Pihenés táborunkban is kitűztünk egy fontos célt. Ismerkedjünk meg a tűzoltósággal, a tűzoltásban használt járművekkel, eszközökkel, hangokkal és végül, de nem utolsó sorban magukkal a tűzoltókkal.

Táborozóink nagy része az autizmusa miatt az együttműködésben másként tud részt venni, mint a társadalom egyéb szereplői. Számukra a tapasztalatszerzés az egyik módja annak, hogy új dolgokkal ismerkedjenek.

Első tábori napunkon lehetőséget kaptunk a Salgótarjáni Tűzoltóságtól arra, hogy megismerkedjünk egymással.

A látogatás során maximális figyelmet, törődést, bemutatkozást kaptak fiataljaink és mi, kísérők is, annak érdekében, hogy ismerkedjünk. Megtudtuk, hogy a tűzoltásban részt vevő “hősök” számára ugyanilyen fontos volt találkozni, tapasztalatot szerezni a táborozó fiataljainkkal, hiszen számukra mi voltunk egy kevéssé ismert csoport.

Táborozóink felejthetetlen élményt kaptak ezen a napon! A látogatást fagyizás követte, ahol váratlanul vendégül láttak a salgótarjáni Balkán Fagyizóban.

Második napunkon Szlovákiába utaztunk a Ruzsinai tóhoz kisbusszal, melyet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat térítésmentesen bocsátott rendelkezésünkre. Mindenki nagyon élvezte a pancsolást, lubickolást a tóban. Igaz az apró kavicsos talaj igencsak szúrta a talpukat, de ez nem tántorította el őket attól, hogy a vízben sokat labdázzanak, vízipisztolyozzanak. 😊 Tízóraira tócsnit kértünk a helyi büfében, ami annyira ízlett mindenkinek, hogy ebédre is azzal lakott jól a kis csapat.

Harmadik napunkat Salgóbányán a már megszokott környezetben a VGÜ pihenőházában töltöttük. Tízórai után közös foglalkozáson vettek részt a fiatalok, babzsákoztak, legóztak.

Ebédre nyársalós kenyér volt ezen a napon, mindenki szorgalmasan gyűjtötte a rőzsét. Aztán izgatottan várták, mikor lesz kész a finom kenyér.

Negyedik napon ismét távolabb kirándultunk a kisbusszal, mégpedig Szilvásváradra. Az erdei kisvonattal utaztunk a Fátyol vízesésig, onnan pedig lesétáltunk az erdei tanösvényen, melyen a gyönyörű környezetben sok érdekességet láttunk, sok élményt gyűjtöttünk. A napot egy ebéddel zártuk az egyik helyi étteremben.

Ötödik táborzáró napunkat Salgóbányán töltöttük, ahol a fiatalok által nagyon kedvelt vizes játékos foglalkozások mellett egy kirándulást tettünk a Középbánya-tóhoz. Elmaradhatatlan tábori programunk közé tartozik a tóba való láblógatás 😊

Összességében elmondhatjuk, hogy a vizuális támogatásnak (napirend, kommunikációs kártyák) köszönhetően nagyon szép, élményekben gazdag, tartalmas öt napot zártunk. A fotók elmesélik az együtt töltött időt, ahol az autizmussal élőknek és kísérőiknek egyaránt vidáman, élményeket gyűjtve teltek a napjaik.

Nagyon szépen köszönjük a kísérők odaadó munkáját, az Autisták Országos Szövetsége pályázati támogatását, hálás köszönettel tartozunk a Magyar Máltai Szeretetszolgálat önzetlen segítségéért, a VGÜ Nonprofit Kft. támogatásáért és a Salgótarjáni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság színes programjáért!”