A Szimbiózis Alapítvány AOSZ Tartalmas Pihenés táborát az alapítvány Baráthegyi Majorságában tartotta, július 10. és 14. között 8:00-tól 16:00-ig. Olvassátok el beszámolójukat:
Az alapítvány Baráthegyi Majorságában tartottuk a tábort, ahol a helyszínként szolgáló erdei iskolán kívül megtalálható egy játszótér, egy játszóvár és egy állatfarm. Táborunk 10 fő autizmussal élő gyermek részvételével zajlott. A napközis táborra különböző programokkal készültünk, a változó korosztályú és érdeklődési körű gyerekek mindegyikének próbáltunk kedvezni, így sor került kisvonatozásra Lillafüreden, alpaka-terápiára, lovaglásra, habpartyra, különböző kézműves foglalkozásokra, vadasparki látogatásra illetve rengeteg játszóterezésre.
A résztvevő gyerekek szülei többnyire a szolgáltatásaink által biztosított már meglévő kapcsolatunk miatt érdeklődött és jelentkezett a táborba, illetve ajánlották saját, fogyatékossággal élő gyermeket nevelő ismerőseiknek.
Többször adódott olyan helyzet, amikor a nagyobbak segítették a kicsiket, akár kíséréssel, vagy a kézműves foglalkozások során, így elmondható, hogy a különböző korosztályú autizmussal élő
gyermekek jelenlétének pozitív hatása volt.
A karkötőkészítés annyira nagy sikernek örvendett, hogy nyaklánc is készült a kötélverő segítségével, amelyet a tábor alatt végig büszkén viseltek a fiatalok.
Köszönjük a szépen a lehetőséget!”