
Az Egri Autista Alapítvány július 3-tól 7-ig tartotta meg AOSZ Tartalmas Pihenés táborát Bélapátfalván. Olvassátok el élménybeszámolójukat!
“Alapítványunknak 2023 júliusában első alkalommal nyílt lehetősége megszervezni az AOSZ Tartalmas Pihenés tábort, amelynek keretében autizmus spektrumzavarral élő fiatal felnőttek számára tudtunk szabadidős programsorozatot szervezni.
A kirándulás tervezett programja már első pillanattól kezdve hatalmas lelkesedéssel és várakozással töltötte el a résztvevő fiatalokat. Segítő személyek bevonásával és néhány szülő aktív támogatásával egy igazán tartalmas és mindenki számára emlékezetes nyári élményt sikerült megvalósítanunk számukra. Részt vehettek a táborozók terápiás célú programokon, egy könnyed természetjárás alkalmával betekintést nyerhettek a Bükk hegység mesés élővilágába, valamint alkalmuk nyílt meglátogatni a környék nevezetes attrakcióit is. A tábortűznél sütögetéstől, a vizeskedős kalandokon át a barlangjárásig számos olyan programba tudtuk sikeresen bevonni a fiatalokat, amelyeknek kézzel
fogható volt közösségépítő ereje.
Amellett, hogy a kirándulás során kiemelt figyelem összpontosult a természeti és kulturális örökség védelmére, a felhőtlen szórakozás és a sok nevetés jellemezte leginkább a résztvevőket. Meglátásunk szerint autista fiataljaink a kisvonatozást élvezték a legjobban, így napijegyet váltva, volt, aki két alkalommal is fel tudott ülni a Lillafüredről induló erdei kisvasútra.
Mind a résztvevők, mind pedig a gyermekek szülei pozitív visszajelzésekkel illették a lebonyolított programsorozatot.
A meglátogatott helyszínek többségénél a vártnál is nagyobb empátiát és segítőkészséget tapasztaltunk. Ez nem csupán más kirándulók előzékenységében, illetve a szolgáltatásokat nyújtó személyzet kiemelt figyelmességében mutatkozott meg, nagy örömünkre több helyen extra árkedvezményekben, ingyenes felajánlásokban is részesültünk.”