AOSZ NAP 2016
Jólétben, jól létben autizmussal
– fókuszban az autista emberek foglakoztatása és életminőségük javítása
November 26. (szombat) 10.00 órától 18.00 óráig
Helyszín: Premier Kultcafe
(1085 Budapest, Üllői út 2-4. vagy a megközelíthető a Baross utca 1. szám felől)
Szülőként, érintettként vagy akár autista emberekkel foglakozó szakemberként is gyakran szembesülhetünk a kérdéssel: milyen lehetőségekkel élhetnek az autista emberek az iskola után? Hogyan biztosíthatjuk az autista fiatalok, gyermekek jólétét, jövőjét, boldogságát ma Magyarországon? Léteznek-e jól bevált tapasztalatok a nemzetközi és hazai intézményrendszerben és ellátórendszerben? Vannak-e eszközeink, melyeket alkalmazhatunk az autista fiatalok és felnőttek életminőségének javítására? Milyen korban szükséges a problémákra felkészülni?
Hazai szakembereink az idei AOSZ Napon az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával, a XI. Nemzetközi Autism-Europe Nemzetközi Kongresszuson megszerzett tudásukat és tapasztalataikat osztják meg az érdeklődőkkel.
A rendezvényre a belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött, amit ITT megtehetnek vendégeink!
Facebook-on megtalálható eseményünk EZEN a linken elérhető.
Az AOSZ Nap 2016 programja:
10.00 órakor
Bevezetés, köszöntő:
Dr. Palkovics László
az Emberi Erőforrások Minisztériuma oktatásért felelős államtitkára
10.30 órakor
Dale Pickles (director, BSquared) előadása
(szinkrontolmács segítségével)
A BSquared angol program bemutatása
11.30 órakor
Hazai jógyakorlatok – életképek a hazai, autista embereket foglalkoztató szervezetek munkájáról
Autizmus Specifikus Támogatott Foglalkoztatás (ATF)
Kanizsai-Nagy Ildikó – Autizmus Alapítvány,
Mádi-Szabó Eszter – Salva Vita Alapítvány,
Fehér Miklós – KézenFogva Alapítvány
Kárász Róbert – Premier Kultcafe
EBÉDSZÜNET
13.30 órakor
„Aki megment egy életet, egész világot ment meg.” – Lobby és érdekvédelem. Nemzetközi tapasztalatok.
Szilvásy Zsuzsanna, az Autism-Europe elnökének előadása
SZÜNET
15.00 órakor
Téma-beszélgetések / workshop
Téma asztalok
- ASD Munkacsoport
TÉMA: „Mindent rólunk – velünk” – Mire számíthat a munkáltató, amikor autista felnőttet alkalmaz? Hogyan tegye autizmus szempontból akadálymentessé a munkahelyet? Hogyan segíthet az autista munkatársaknak?
TÉMAVEZETŐ: Farkas Edit
Ajánljuk: vállalkozók, vállalatok, munkaadók számára
- Autizmus – életmód
TÉMA: Mitől vagy boldog? – életminőséget javító szempontok, egy másik nézőpontból
TÉMAVEZETŐ: Őszi Tamásné
- Autista a gyermekem
TÉMA: Szociális történetek – elvárt és nem várt viselkedések, a különböző élethelyzetekben
TÉMAVEZETŐ: Kiss Gyöngyi
- Veszélyeztetettség
TÉMA: Veszélyeztetettebbek-e az autista emberek? – betekintés a pszichiátriai megbetegedések (a depresszió, anorexia) és az autizmus összefüggéseibe.
TÉMAVEZETŐ: Prekop Csilla
- Autizmus ma
TÉMA: Hazai és nemzetközi eredmények az autizmussal kapcsolatban
TÉMAVEZETŐ: Dr. Simó Judit
- Viselkedés
TÉMA: Kihívást jelentő viselkedések kezelése
TÉMAVEZETŐ: Nagy Emma
Kiegészítő program:
Az Autizmus Börzén partnereink idén is várják az érdeklődőket, autizmus témájú könyvekkel, innovatív fejlesztőeszközökkel és autizmus-specifikus szolgáltatásokkal. Tematikus asztalainknál az autista személyek foglakoztatását végző munkaadók is bemutatkozhatnak, és gyakorlati betekintést nyerhetnek azokba az alternatívákba, amelyekkel akadálymentes és segítő környezetet biztosíthatnak az autista munkavállalók számára.
Börzepartnereink:
Autizmus Alapítvány – A közhasznú Autizmus Alapítvány 1989 óta működik folyamatosan, országos hatáskörrel, fő célja, hogy a teljes autizmus spektrumot lefedve, olyan világszínvonalú eljárásokat adaptáljon, dolgozzon ki és terjesszen el, amelyek a diagnosztikus folyamattól kezdődően a felnőttkori terápiáig lehetővé teszik a szakszerű ellátást, illetve, hogy olyan naprakész, tudományos kutatásokon alapuló tudást közvetítsen, mely hozzájárul az autizmussal élő emberek szükségleteinek mélyebb megértéséhez. Összességében az eltelt több mint 25 év alatt közel tízezer személynek nyújtottak támogatást. Az asztalnál kaphatóak lesznek a FECS (felnőtt csoport) kézműves termékei és a Kapocs Kiadó által kiadott könyvek.
Geobook Hungary Kiadó – Autizmushoz kapcsolódó könyvek, munkafüzetek kiadása; a könyvekből a helyszínen vásárolni is lehet.
Zsombori Balázs – Régi ismerős új termékkel – Zsombori Balázs bemutatja legújabb kommunikációt segítő szoftvercsaládját
MidComp Kft. – Augmentatív és alternatív kommunikációs eszközök, info-kommunikációs akadálymentesítő eszközök, sajátos nevelésű igényű speciális eszközök, és szoftverek forgalmazása. Cégük már több mint 10 éve foglalkozik speciális eszközök forgalmazásával és számos referencia hellyel rendelkeznek, az alábbi eszközökből: speciális billentyűzet, fejegér szett, szemegér szett, speciális ültető szék, kommunikációt segítő eszközök.
Training Media Kft. (ASD Kvíz) – ASD KVIZ multimédiás autizmus-specifikus készségfejlesztő rendszer (új honlap jelenleg fejlesztés alatt)
Kecskeméti EGYMI Autizmus Centruma – Intézményük bemutatása szórólap, tanulói munkák és filmek segítségével.
Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. (FSZK) / Autizmus Koordinációs Iroda – Asztaluknál tájékozódni lehet: a lezajlott Nyolc Pont Projektről, elérhető dokumentumokról és információkról; az AKI programjairól – képzések, ismeretterjesztés; fejlesztési tervekről
INOKA Alapítvány – Az INOKA Alapítvány 3D grafikai stúdiót kíván létrehozni autizmussal elő fiatalok munkavállalásának elősegítése érdekében. Ennek megvalósításához, a foglalkoztatás elindításához keresnek hazai és külföldi partnereket, cégeket együttműködés céljából.
AUT-PONT Autista Gyermekekért és Fiatalokért Alapítvány – Az AUT-KÖZ-PONT Fogyatékosok Nappali Intézményének és a szociális foglalkoztatás bemutatása. A szociális foglalkoztatásban készült termékeik bemutatása.
AURA Autistákat Támogató Közhasznú Egyesület – Az egyesület foglalkoztatási rehabilitációs és egyéb programjainak bemutatása szóróanyagokkal és laptopon. Pető Judit: Álarc nélkül című könyvének bemutatása, amely az Aura Egyesületnél eltöltött 3 év tapasztalatából született. Tanulmányaikat befejező autista és Aspergeres fiataloknak szóló programjaik ismertetése.
Vésztői Sérült Gyermekekért Egyesület – Az egyesület tevékenységének bemutatása, az intézményben élő ellátottak által készített termékek bemutatása és árusítása.
Flóra Értelmi Fogyatékosokért és Autistákért Alapítvány – Tájékoztatás az alapítvány céljáról és működéséről, a felnőtt autistákkal történő foglalkozásról.
ESŐEMBERKE Alapítvány a Vas megyei autistákért – Bemutatkozik a Holnap Háza Lakóotthon és Ma Háza Foglalkoztató, és az ott készült termékek is megtekinthetőek.
Mit tehetnék érted? Autista Otthon Alapítvány – Bemutatásra kerül a mindszentpusztai Autista lakóotthon komplex ellátása, foglalkoztatás. Általános tájékoztató a bentlakásos ellátásról és nehézségeiről. Autizmusban érintett családok nyaraltatásának lehetőségeinek bemutatása. Vessző fonott termékek árusítása.
AutiSpektrum Egyesület a Veszprém Megyei Autista Gyermekekért – Az Egyesület tevékenységének ismertetése, szóróanyagok, Dr. Stefanik Krisztina – Bartos Erika: Csillagbusz c. könyve, mely az egyesület kiadásában jelent meg.
Autista Sérültekért Zalában Alapítvány – Az Alapítvány tevékenységének és a Boncodföldi Autisták Védőotthonának bemutatása. A Védőotthonban készült termékek árusítása.
Autista Gyermekekért Egyesület – Szóbeli tájékoztatás nyújtása az egyesületnél folyó munkáról. Szoros együttműködnek a kecskeméti EGYMI autista tagozatával, az Autizmus Centrummal (iskolakezdési támogatás, kutyaterápiás foglalkozások és erdei iskolai napon való részvétel szervezése, a pedagógusok autizmus-specifikus továbbképzéséhez segítség, jótékonysági koncert, karácsonyi adománygyűjtés, érzékenyítő foglalkozásokat szervezése). Foglalkozzunk vele! c. kiadvány, szóróanyagok, kollekció az Autizmus Centrum tanulóinak munkáiból, kisfilmek bemutatása az Autizmus Centrum és az AGYE programjairól, rendezvényeiről.
Kockacsoki Kft. – Bemutatják a foglalkoztatást elősegítő programjukat és a náluk készült, autista fiatalok által gyártott kézműves termékekről adnak tájékoztatást és kóstolót is hoznak a csokiból.
MITIŐK Szülők Érdekvédelmi Egyesülete az Autistákért – Az egyesület tevékenységét, eddigi programjait és a jövőbeli terveket lehet megismerni, miként a tagfelvételről is lehet informálódni.
Szimbiózis a Harmónikus Együtt-létért Alapítvány – Az alapítvány intézményeit lehet megismerni, ezen kívül az ott készült papírtermékekből lehet vásárolni.
Az AOSZ a programváltozás jogát fenntartja!
Ha körbe akarod járni virtuliásan a helyszínt kattints IDE és megteheted!
Köszönjük az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Együttműködési Alap és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatását!
Parkolási információk:
A közelben található a Pollack Mihály téri mélygarázs, melyről információk, az árak megtalálhatók ITT. Megközelíteni ÍGY lehet. A garázsrend is olvasható IDE kattintva.
A környező utcákban hétvégén a parkolás ingyenes.