AOSZ Info-Pontok: az ötlettől a megvalósításig – az AOSZ is részt vett a GE Pro Bono Maratonon

Sikeres pályázat eredményeként vehettek részt az Autisták Országos Szövetsége munkatársai az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) és a General Electric (GE) által meghirdetett programban.

A GE Maraton célja, hogy a kiválasztott civil illetve non-profit szervezetek a GE multinacionális vállalat szakember gárdájának és vezetői tapasztalatainak segítségével támogatást kapjanak projektjeik megvalósításához a folyamatfejlesztés, a pénzügy, az IT, valamint a HR területén.

Az AOSZ dolgozói a kiválasztott öt szervezet egyikeként, egy szervezeti diagnózist követően kaptak pontos iránymutatást a kiválasztott projekt megvalósításában. Ennek eredményeként részletes kidolgozásra került az országos jelentőségű AOSZ Info-Pont irodák létesítési folyamata és működtetése, amelyet az elkövetkező időszak egyik fő céljául tűzött ki az Autisták Országos Szövetsége. Az autizmussal kapcsolatos érdekvédelem régiónkénti hatékonyságának növelésére szolgáló AOSZ Info-Pontok megnyitásával megvalósul az AOSZ víziója, miszerint az ország több pontján, közvetlenül is elérhetővé válnak majd a szolgáltatások az érintett családok számára. Az első irodák megnyitását a szervezet nyár elejére tervezi.
A február 29-i maraton az AOSZ csapatának építését és fejlesztését, valamint az egyes munkafázisok és feladatkörök hatékony elosztását és ütemezését is szolgálta. A jó hangulatú közös munka eredményesen zárult, a szervezet a jövőben az irodák megvalósítására fókuszálhat, a pályáztató útmutatása alapján, miszerint: „Minél konkrétabb és átgondoltabb a cél, annál eredményesebb lehet a közös munka.”

Az Önkéntes Központ Alapítvány fotóit megnézhetitek a facebookon megosztott albumukban.

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA