16 kész versenydarab készült, a 4. Magyar Asztalos Tanulmányi Verseny döntőjén, melyet Sopronban rendeztek meg 2015. április 9–10-én.
A tanulmányi versenyről szóló kisfilm megnézhető a YouTube csatornán.
“Nehéz menet volt
A korábbi évektől eltérően idén azt a feladatot tűztük ki célul, hogy egy olyan bútor legyen a versenyfeladat, ami azon kívül, hogy elkészítése komoly kihívást jelent a döntőbe jutott csapatoknak, egyben lehetőséget ad az ország legjobb asztalos tanulóinak egyfajta társadalmi szerepvállalásra is. Ezért egy győri és egy miskolci autista intézettel vettük fel a kapcsolatot, majd az ott dolgozó terapeuták által megfogalmazott elvárásoknak megfelelően terveztünk egy bútort, pontosabban egy speciális munkaasztalt, autizmussal élő gyermekek számára. Célunk volt, hogy a verseny során elkészült munkaasztalokból minél több kerüljön a valamelyik intézetben tanuló gyermekekhez. A versenyző csapatok kitartó munkájának köszönhetően a célunk megvalósult, minden csapat piacképes, befejezett termékkel zárta a kétnapos versenyt.” – olvashatjuk Mózes Lajos és Csonka Imre írásában.
Röviden az asztalról ( a teljes írás elolvasható és letölthető formátumban itt olvasható):
’Ábel’ speciális asztal
“Az asztalt elsősorban tanulás és fejlesztői munka segítésére terveztük. Olyan intim tér létrehozása volt a cél, ami a koncentrálást, a feladatokra való összpontosítást segíti. Emellett biztosít egyfajta intimitást. Az asztal dobozszerű kialakítása elszigetel, de egyszerre teret is ad a gyerekek saját világának. Visszafogott szín- és struktúraválasztás, és az egyszerű formai elemek szintén a fenti célt hivatottak szolgálni. Ugyanakkor a beépített játékos elemek, a mozgó alkatrészek adnak egyfajta dinamikát az amúgy statikus tárgynak. A funkciókat tekintve a döntött asztallap ideális a vizuális feladatok során. A szív mint tájékozódási pont a bal felső sarokban a napi program és az írás irányának jelzése mellett a fehér felület kontrapontjaként is működik. Ugyancsak színesíti a felületet a jobb sarokban elhelyezett „szmájli”, ami az elismerés egyszerű eszköze a segítőknek. A napi és órai program (menetrend) nem tépőzárral, hanem mágneses megoldással kerül fel az asztal belső falára. Az integrált világítás kiváló fényviszonyokat biztosít. A tömörfa lámparúd nem direkt a munkafelületre világít, és ha felpillantunk nem is látható, így szemünket nem éri erős fényhatás.”