A Csillagbusz kapta Az év gyerekkönyve 2016. Innovációs díját és jelölték a Merítés díjra is!

A 88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapok alkalmából a Hubby – Magyar Gyerekkönyv Fórum szervezésében kiosztásra kerültek az 2016-os év legjobb gyerekkönyveinek díjai. Innováció kategóriában az AutiSpektrum Egyesület kiadásában készült Csillagbusz című könyv nyerte el a díjat.

Büszkék vagyunk és szívből gratulálunk a Csillagbusznak és azoknak, akik megalkották gondolataikkal, munkájukkal!

Örülünk, hogy az Autispektrum Egyesület az AOSZ csapatának aktív tagja!

Köszönet és hála a szerzőknek, Dr. Stefanik Krisztinának és Bartos Erikának, akik karitatív módon elvállalták a könyv megalkotását.
A Csillagbusz elsődleges célja az 5-10 éves, integráló intézménybe járó, autizmussal élő gyermekek társainak szemléletformálása, a megértésen alapuló elfogadás növelése.
A szerzők csodálatos munkájának köszönhetően a visszajelzések szerint azonban a könyv remekül használható a testvérek, szűkebb-tágabb környezet körében is, és maguk az érintett gyermekek is szívesen forgatják; akár a diagnózis közlésében is segítséget nyújthat.

A pár hete immár 3. utánnyomásban megjelent könyv csak az AutiSpektrum Egyesületen keresztül érhető el (önköltséges árával támogatva az egyesületet).
Annak szellemében juttatta el az AutiSpektrum Egyesület a könyv több ezer példányát térítésmentesen az ország iskoláiba, óvodáiba, és könyvtáraiba, mert hiszik, hogy nem múlhat anyagiakon az, hogy ez a könyv elkerüljön mindenhová, ahol szükség van rá.

Az év gyermekkönyveinek díjazottai ITT olvashatók.

 

Merítés díj

A Merítés díj gyermekirodalmi szekciója idén is kiválasztotta azt a 10 kötetet, amelyeket a legjobbnak talált a tavalyi megjelenések közül, amelyek egyike a Csillagbusz című könyv!
2017. október 7-ig itt szavazhatnak arról, hogy melyik kötet kapja a közönségdíjat: https://moly.hu/szavazasok/merites-dij-2017-gyermekirodalom-kozonsegdij

SZAVAZZON, aki teheti! 🙂