Ahogy arról már többször beszámoltunk, az AOSZ támogatást nyújt azoknak családoknak, akiknek az autizmussal érintett gyerekei a tanévkezdés előtt, egyik napról a másikra megszüntetett, szegedi Wesely János Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumba jártak. A támogatásunk többek között kiterjedt a szülőknek nyújtott jogi segítségre is.
Egy, a jogi támogatásunkat igénybe vevő szülő, autista gyermekei képviseletében 2024. szeptember 30-án közigazgatási pert indított az azonnali iskolabezárásról döntő Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal ellen. A szülő elsősorban azt sérelmezte, hogy a határozat az iskola nyilvántartásból való törlését azonnal elrendelte anélkül, hogy az érintett családoknak és a befogadó intézményeknek felkészülési időt biztosított volna az iskola megszüntetésével járó változásokra. A felkészülés lehetőségének megvonása a gyermekei számára kifejezetten súlyos következményekkel járt.
A szülő keresetében részletesen kifejtette, hogy az azonnali végrehajtás elrendelésével hogyan sérültek a tanulók – ideértve a gyermekeit is – érdekei, oktatáshoz, megfelelő fejlődésükhöz való joguk. Nemcsak a tanulói jogviszonyuk került veszélybe, mivel napokig nem találtak új iskolát, de a befogadó iskola sem tudta biztosítani azokat az egyéni igényeikhez igazodó támogatásokat, fejlesztéseket, amik az autizmussal érintett gyerekei megfelelő oktatásához elengedhetetlenek lettek volna.
A diszkrimináció tilalmát is súlyosan sérti a kormányhivatali döntés, hiszen a sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekeket az iskolabezárással okozott változások sokkal hátrányosabban érintették, mint nem SNI-s társaikat. A gyermekeknek az egyéni igényeikhez igazodó minőségi oktatáshoz való hozzáféréshez, különleges bánásmódhoz joguk van. A felkészülési idő hiánya miatt a befogadó intézmények ezt nem tudták biztosítani, míg a volt Wesley-s, nem SNI-s tanulóknak ilyen problémákkal nem kellett szembesülnie.
Az érintett szülő hangsúlyozta azt is, hogy mindhárom gyermekére a döntés lelkileg is rossz hatással volt. Az, hogy a gyerekek nem kezdhették meg a megszokott iskolájukban a saját tanáraikkal, osztálytársaikkal a tanévet, már önmagában traumatizálta őket. Egy autizmussal nem érintett tanuló számára is nehéz lenne egy ilyen hirtelen váltás, az autista gyermekeknél viszont még kiemelkedőbb fontosságú a stabilitás, valamint a változásra való felkészülés lehetősége. A szülő tájékoztatta a bíróságot, hogy mindhárom gyermekénél az autizmus spektrumállapotból fakadó tüneteik – amelyek korábban már ritkán jelentkeztek – újra, felerősödve előjöttek vagy újak tűntek fel. A szülők továbbá érzékelték a gyerekekben erősödő szorongást.
A hazai jogszabályok lehetővé teszik, hogy azok a személyek, akinek jogát vagy jogos érdekét egy közigazgatási döntés közvetlenül érint, a döntés ellen pert indíthasson. Az Igazságügyi Minisztérium állásfoglalásában kifejtette, hogy a jogos érdek alapján vett érintettséghez elegendő az, hogy a határozat kihasson az adott személyre.
Ennek ellenére a Bíróság a szülő által részletezett jogsértéseket, a döntés gyermekeire való hatását teljes mértékben figyelmen kívül hagyta és – értehetetlen módon – arra az álláspontra helyezkedett, hogy a gyermekek érdeksérelme felmerülhet ugyan, de az nincs közvetlen összefüggésben a konkrét közigazgatási döntéssel, azaz az iskolabezárással. Végül a közvetlen érintettség hiányára való hivatkozással, a szülő keresetét érdemi vizsgálat nélkül „visszadobta.”
A fenti, novemberi bírósági érvelésnek erősen ellentmond a 2024. decemberében a határozattal kikényszerített iskolaváltás miatt bekövetkező, a sajtóban megjelenő, majdnem végzetes tragédia.
Az AOSZ rendkívül sajnálatosnak tartja, hogy a magyar bíróságok – a kormányhivatalhoz hasonlóan, a gyermekek alapjogait ignorálva – megkérdőjelezik azt az evidenciát, hogy az érintettek iskolájának azonnali megszüntetése komoly és közvetlen hatással lehet a gyermekek jóllétére és további életkilátásaira. A végzés ellen a szülő fellebbezett, jelenleg a másodfokú döntésre várunk.