Miskolci rendezvények

A Szimbiózis Alapítvány rövid beszámolója:

2015. április 2-án, az Autizmus Világnapján került sor a “Mosoly Kuckó” elnevezésű játszóház átadására.
A Batyu-Téka Étterem másik szárnyában kialakított helyiségben speciális babysitter szolgáltatást nyújtunk fogyatékossággal élő gyermekek és felnőttek részére.
Az átadóünnepségen részt vett az Önkormányzat képviseletében Végsőné Irha Melinda a Köznevelési-, Sport és Társadalmi Kapcsolatok Osztály Osztályvezetője és Giflo Péter, az FSZK ügyvezetője.
A fejlesztő játszóház a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. támogatásával valósult meg.

Cím: 3530. Miskolc, Arany János u. 4.
Bejelentkezés, bővebb információ: Labancz Rita 30/459-1062, vagy tamszolg@szimbiozis.net

Az ünnepséget követően az autizmus témakörében, illetve a miskolci jó gyakorlatokról hallhattak néhány rövid előadást a résztvevők, majd sor került az immáron hagyománnyá vált belvárosi “Kék sétára”. A Szinva teraszon a Baráthegyi Majorság alpakáival ismerkedhettek az érdeklődők, a húsvéti kézműves vásáron pedig a Szimbiózis Alapítvány termékei mellett a Miskolci Autista Alapítvány portékái is megvásárolhatók voltak.

Az Autizmus Világnapon a Miskolci Autista Alapítvánnyal együtt ünnepeltünk!

A Miskolci Autista Alapítvány rövid beszámolója:

A Miskolci Autista Alapítvány a Szimbiózis Alapítvánnyal közösen ünnepelte április 2.-án az Autizmus Világnapját .Részt vettünk a Batyu-Tékában megrendezett Mosoly Kuckó átadó ünnepségén, melyen Szalkai Dániel előadást tartott a Miskolci Autista Alapítvány beruházásairól.Ezután fiataljainkkal közösen elindultunk a Kék sétára.Ezen a napon a MAACRAFT termékei is árusításra kerültek.

Az első két fotó, az állóképek forrása: Miskolci Autista Alapítvány

A négy fekvő fotó forrása: Szimbiózis Alapítvány

 

« vissza a galériához