Ez év februárjától indulhat az első évfolyam autizmus spektrum pedagógiája szakirány a Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán. Az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) képviselői a közelmúltban több megbeszélésen vettek részt a felsőfokú szakirányú képzés elindításáról.

Április 22-én tartották Budapesten a Magyar Értékelemzők Társasága (MÉT) által minden évben megrendezett „Az év értékelemzése” díjátadót ünnepségét. A 2008. év legjobb értékelemzése díjat az Autisták Országos Szövetsége és a Value Hungary közös munkája, az Országos Autizmus Stratégia nyerte.

„Fogódzó” néven szülőknek szóló tréninget dolgoz ki az AOSZ.

Április végére lezárult az Autisták Országos Szövetsége által indított Országos Autizmus Kutatás adatgyűjtése. Ez az első olyan átfogó, az ország több régióját felölelő vizsgálat. Ezt követően a Jelenkutató Intézet kutatási beszámolót készített, és a részt vevő szakemberek is egy-egy tanulmányt írtak az általuk vizsgált kérdésről. A kutatók az Autizmus Nap 2009 konferencián mutatták be először az eredményeket, és itt kaphatták meg a résztvevők a 2008–2009-ben végzett kutatás eredményeként az AOSZ és a Jelenkutató kiadásában Autizmus – Tény – Képek címmel megjelent kötetet. A kötet az alábbi linkre kattintva olvasható.

Június 27-én a közgyűlés az AOSZ elnökének Szilvásy Zsuzsannát  választja.

November 14. Pillanatkép – Autizmus a családban címmel került megrendezésre az Autizmus Napja az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) szervezésében Budapesten a Benczúr Hotelben. A megnyitót  dr. Könczei György professzor, egyetemi tanár, az MTA doktora, és Donata Vivanti, az Autisme Europe alelnöke tartotta. A konferencián előadóként szerepelt a nemzetközi hírű autizmus kutató, prof. Richard Mills.

December 15. Az AOSZ elnöke levelet írt Székely Tamás egészségügyi miniszternek az autizmussal élő személyek egészségügyi ellátásának hiányosságaival kapcsolatban.