Munkakör

Név

Projekt vezető
Kővári Edit
Szervezetfejlesztő, mentor
Szeleczki István
Szervezetfejlesztő, kutató
Dr. Balcsók István
Pénzügyi tanácsadó
Szilágyi József
Jogi szakértő
Dr. Szabó G. Zoltán
Online kommunikációs szakértő
Káli György
Projekt adminisztrátor
Hanákné Szabó Tünde

 

Kővári Edit – a projekt vezetője

2003-ban született meg kisebb gyermekem, akinél 2008-ban autizmus spektrum zavart diagnosztizáltak. Ezzel egy időben a szülőtársaimmal létrehoztuk Salgótarjánban az Abigél Közhasznú Egyesületet, melynek 2013-ig az aktív elnöke voltam. 2011-2013-ban az Autista Segítő Központ karácsondi autista majorságának lakóotthonát vezettem, majd tavaly májusban megválasztott az AOSZ közgyűlése elnöknek. Az AOSZ hálózatának felépítése a tagok széleskörű bevonása motivált a tisztség vállalására, melyre lehetőséget adott a NCTA által támogatott nyertes pályázat.

Szeleczki István – szervezetfejlesztő, mentor

Gyógypedagógiai tanár, szociális munkás, autizmus terapeuta. Az Autisták Oktatásáért Alapítvány és a Dél-Alföldi Autizmus Egyesület alapítója. Több civil szervezet szervezetfejlesztési folyamataiban vett részt (AOSZ, Autista Gyermekekért Egyesület), 20 éve intézményvezetőként dolgozik Kecskeméten, a nevéhez fűződik az autizmussal élő gyermekek, fiatalok komplex ellátórendszerének megteremtése és működése 1991-től. Több országos programban és projektben vett és vesz részt szakértőként, mentorként.

Balcsók István – szervezetfejlesztő, kutató

Történelem-földrajz tanár (egyetemi diploma), társadalomföldrajzi PhD. Munkahelyek: MTA RKK (kutató, 1998-2010), ÉARFÜ (tervezési menedzser, 2010), SZIE ABPK (oktató, 2010-2012), H-B. M-i KH. Munkaügyi Központja (mentor, 2012-2013). Szakmai tapasztalat: több témában oktatott a DE és a SZIE képzéseiben és a Kerpely Doktori Iskolában. Fő kutatási területe a munkaerőpiac és a periférikus térségek földrajzi vizsgálata (63 tudományos közlemény, 85 egyéb mű, hazai/nemzetközi kutatások).

dr. Szabó G. Zoltán – jogász

A 2000. év óta végzek ügyvédi tevékenységet. Ügyvédi tevékenységem kiterjed a polgári jog, gazdasági jog, és a közigazgatási jog területére. A polgári jog területén belül foglalkozom a civil szervezetek létrehozásával, a működésükhöz szükséges tanácsadás nyújtásával, a részükre szükséges szerződések, és egyéb okiratok elkészítésével, valamint általános képviseletükkel. A képviseleti tevékenység szükségszerűen magában foglalja a civil szervezeteket érintő hatályos jogszabályi környezet civil szervezetekkel történő folyamatos megismertetését.

Szilágyi József – pénzügyi tanácsadó

Mérlegképes könyvelőként, vállalkozóknak és nonprofit szervezeteknek nyújtottam pénzügyi-, könyvelési szolgáltatást. Részt vettem pályázatok írásában, elszámolásuk irányításában (NKA, TÁMOP, Minisztériumi, OSI). Lassan egy éve dolgozom pénzügyi vezetőként az Autisták Országos Szövetségénél. A pénzügyi feladatok ellátása mellett, a Szövetség könyvelését is ellátom, megbízási szerződés keretében.

Káli György – Online kommunikációs szakértő

5 éve foglalkozom vállalatok és nonprofit szervezetek kommunikációs tanácsadásával. Specialitásom digitális kampányok tervezése és lebonyolítása, valamint közösségi média stratégia kialakítása, menedzselése. Az utóbbi időben több civil kezdeményezés online jelenlétét építettem fel (AOSZ, Magyar Hospice Alapítvány, Zöld Pók Alapítvány stb.) és integrált kampányát (A mi iskolánk; Kiút a hajléktalanságból stb.) valósítottam meg.

Hanákné Szabó Tünde – kapcsolattartó, projekt adminisztrátor

Érintett szülőként fontos számomra a szülők segítése és informálása, épp ezért 13 éve szervezek szülőklubokat. 5 évvel ezelőtt több szülőtárssal és szakemberekkel megalapítottuk a MITIŐK Érdekvédelmi Egyesületet, melynek aktív tagja vagyok jelenleg is. Az elmúlt években világossá vált számomra, hogy csak összefogással lehet tenni gyermekeink érdekének védelmében. Ma már az AOSZ munkatársaként kamatoztatom az eddigi tudásomat és gyakorlati tapasztalataimat.