NŐK KÉKBEN
EGLÉNÉ FEKETE ZSUZSÁVAL, aki felkért a kiállítás megnyitására, ezer éves az ismeretségünk..
A Kulturális Központban ő volt az egyesületünk házigazdája, ezért többnyire a kézművesség volt a közös téma.
Nagyon sokáig nem tudtam személyes érintettségét, hiszen akárcsak a többi autista gyermeket nevelő anya, látszólag semmiben nem különbözik a nem autista gyermeket nevelő anyáktól. Amikor ezt megemlítettem neki, nevetve válaszolta, hogy sokáig ő sem tudta.
Gondolkodás nélkül mondtam igent, és csak a megnyitóhoz közeledvén fogott el a pánik.
Ezer kérdést tettem fel magamnak:
Mit tudok én erről? Mit tudok mondani?
Miért az szerepel a nevem mellett, hogy a Foltvarró Egyesület elnöke, hiszen most nem abbéli funkciómban szerepelek, tehát, bármilyen furcsán hangoznék is, azt kellett volna odaírni egyszerűen, hogy anya. Hiszen én ezeket az anyákat, akiket a fotókon látunk, anyaként nézem, látom, és mint minden anya, és feltehetően ők is, anyaként naponta tettem, teszem fel magamnak a kérdést: jól csinálom? Jó anya vagyok? Mindent megadtam, megadok a gyermekeimnek?
Minden szakma, mesterség megtanulásának van iskolája, de azt, hogyan legyünk anyák, nem tanítja senki, mert anyaiskola nincs.
Ösztönösen, meg ahogy a saját édesanyánktól, nagymamánktól láttuk, tapasztaltuk, apránként, sokszor szorongva, tele kétségekkel, a gyerekekkel együtt nőve fel a feladathoz, álmatlan éjszakákon át forgolódva lettünk anyák. Akkor vajon a képekről ránk néző anyák hányszor tették fel ezeket, és ennél sokkal nehezebb kérdéseket, nekik mennyi álmatlan éjszakájuk van az anyává válás nehéz küzdelmében?
Ők kitől tanulták, mit kell tenniük, kitől tanulták, hogy legyenek egy speciális, az átlagtól nagyon eltérő élethelyzetben anyák, egy átlagtól nagyon eltérő, nem mindennapi gyermek édesanyjai.
Miért nem egy olyan ember áll itt helyettem, aki nem csupán az Esőember című filmből rendelkezik információkkal, mint közülünk annyian, mert hiába van Internet és ezer más csatorna, az autizmusról nagyon keveset tudunk.
De ha szeretnénk mélyebben kutakodni, akkor is csak felszínes ismeretek birtokába juthatunk, mert addig, amíg személyesen nem tapasztaljuk, amíg nincs autista ismerősünk vagy családtagunk, nem tudhatjuk, milyenek is az autista gyermekkel élő családok, milyenek is az autista gyermeket nevelő anyák.
FAJCSÁK HENRIETTA, 1980-ban született autista lány verse talán jobban megvilágítja ezt a kérdést, mint több kötetnyi szakirodalom:
Miért vagyok ilyen?
“…Mert könnyebb kivonni,
mint hozzáadni,
könnyebb megtörni,
mint megszorozni,
könnyebb álmodozni,
mint életben maradni,
könnyebb megfázni,
mint meggyógyulni,
könnyebb üvölteni,
mint csendben félni,
könnyebb éhezni,
mint ételért nyúlni,
könnyebb a tudást elrejteni,
semmint megmutatni,
könnyebb elbújni,
mint átölelni,
könnyebb az útra kiszaladni,
mint soha át nem kelni,
könnyebb egy ruhába járni,
mint válogatni,
könnyebb az eremet felvágni,
mint tényleg fájni,
könnyebb a fejemet ütni,
mint tudjátok: kell tiltakozni!,
könnyebb a tűzbe nyúlni,
mint semmit sem kockáztatni,
könnyebb az ablakon át kinézni,
mint köztetek élni, lenni,
Mert könnyebb önmagamban lenni,
ha az ember egy senkiházi senki.”
És itt el is akadna a szavam, ha nem illenék még valamit mondanom.
Köszönettel tartozunk azoknak az anyáknak, családoknak, akik engedték megmutatni magukat, akikhez közelebb kerültünk a fotók által.
Miközben nézzük őket, ne csak azt lássuk, ami nyilvánvaló, hanem nézzünk a képek mögé, mert ott találjuk a lényeget, ott találjuk az igazságot.
És ne csak a szemünkkel nézzünk, hanem hallgassunk a „kis hercegre”, aki szerint
„Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”
És hallgassunk a rókára, mert a nagy titkot a kis herceg is tőle tudja meg, aki elárulja neki, hogy az élet értelme a szeretetben, a kapcsolattartásban rejlik. Ez az egyetlen módja, hogy az emberek kitörjenek magányuk börtönéből.
Ezért hát szeressük ezeket a képeket, szeressük azokat, akik rajtuk szerepelnek, szeressük ezt a kiállítást!
Advent idején ez különösen igaz.
Vigyük hírét ezeknek a képeknek, hadd lássák minél többen, és legyenek minél többen TÖBBEK általuk.
Acélosné Solymár Magdolna