Ebben az évben új szociális törvény lesz. Ezt már tavaly, a meglévő módosításakor beharangozta a kormány. Hogy az új törvény jót, hogy vagy rosszat hoz, azt nem tudni, hiszen a civil szervezetekkel még senki nem egyeztetett. De az megjósolható, hogy a 10-12 fős kis lakóotthonok nem sok jóra számíthatnak. Főleg akkor nem, ha csak egy lábon állnak, azaz csak a lakóotthonuk van.
Nyúlon szép kis lakóotthon áll, amelyet a Híd a Jövőbe – Értelmi Sérülteket Segítő Kiemelkedően Közhasznú Alapítvány épített. Tizenketten élnek benne, autisták, értelmi sérültek. Már az indulás is nehéz volt, hiszen szinte önerőből és jó szándékú vállalkozók segítségével épült.
Fekete Gábor, az alapítvány vezetője, nem éppen optimista, mikor megtudja, miről szeretnék vele beszélgetni. Nem látja a jövőt, nem is tud előre tervezni:
“Sehogy se jövünk ki, hiszen a tavalyi évben 11 millió forint normatív állami támogatást kaptunk (a szociális foglalkoztatási normatívával együtt), az összes költségünk pedig több mint 29 millió forint volt. Azt csak �érdekességképp� mondom, hogy az állami normatíva a béreknek csak a 60 százalékát fedezte, és akkor még nem beszéltünk a közüzemi számlákról, a lakók ellátásáról. Idén kapunk körülbelül 16 milliót (ebben benne van a szociális foglalkoztatás normatívája is), a bérköltségünk pedig durván 21 millió forint lesz.”
Mit lehet ilyenkor tenni? A kívülálló ilyenkor azt mondja: emelni kell a lakók hozzájárulását. Nyúlon is, akárcsak másutt, megtették ezt is, de emelni csak törvényi keretek között lehet. Most 55 ezer forintot fizetnek a lakók, ami valljuk be a teljes ellátásért nem sok. Azt mondja Fekete Gábor, hogy a szociális foglalkoztatásban az összes lakó dolgozik, és lenne is miből fizetniük többet, ha nem tiltaná törvény. Mert a rehabilitációs munkával szerzett kereset nem számít bele a lakóotthoni térítési díj alapjául szolgáló jövedelembe. Jó kis csapdahelyzet: a támogatott személy meg tudná fizetni az ellátását, mégsem teheti meg. Már pedig kinek jó az, ha bezár a lakóotthon? Meg is kérdem Fekete Gábor, gondolt-e már erre?
“Nem. Mert nem tehetem meg, nemcsak azért, mert én vagyok a kitalálója és megvalósítója, hanem azért sem, mert felelősséggel tartozom azoknak a családoknak, akik hozzánk hozták a gyermeküket. Egyesek szerint négy-öt évünk van hátra, és akkor becsukhatjuk magunk után az ajtót.”
Fekete Gábor természetesen konzultált másokkal, érdeklődött itt-ott, hogy mit lehet ilyenkor tenni, és úgy látja, hogy az un. kistérségi társulásokba szeretnék beszorítani a lakóotthonokat is (l. kisiskolák), hogy legalább a 40-50 fős létszámot elérjék. Csakhogy: ha még a nyolc kilométerre lévő Mindszentpusztán lévő lakóotthonnal társulnának, akkor is kevesen lennének, arról nem is beszélve, hogy a gondokon ez csöppet sem enyhítene. A személyzet, a segítők akkor is kellenének, ha netán lenne kivel “kistérséget” alkotni. Mert az állam előírja, hogy a lakóotthonba hány főt és milyen végzettséggel kell fölvenni közalkalmazotti fizetéssel. A nyúli otthonban hét fő a maximum, mert a törvény nem veszi figyelembe az autisták sajátos szükségleteit. Azt, hogy vannak olyan autisták, akik mellé egész napra kell egy-egy ember. A lakóotthonban éjszakára is kell felügyelet, ezt nyugdíjasokkal oldják meg, akiket alkalmi munkavállalókként foglalkoztatnak. De embert találni itt, az ország nyugati térfelén, közel Győrhöz és az osztrák határhoz, nagyon nehéz. Nagy a fluktuáció, hiszen nem tudnak versenyezni a magánszféra és a határon túliak béreivel.
Nincs más hátra, mondom, mint kalapozni a magánszemélyeknél, a vállalkozóknál. Hátha az ő segítségükkel átvészelhetik azokat az éveket, ami alatt az ország is összeszedi magát, és lesz pénze erre is. Hát nem volt szívderítő, amit hallottam:
“A jóérzésen kívül szinte semmi nincs, ami arra ösztönözné az embereket, hogy adjanak. Keveset lehet leírni az adóból, maximum 100 ezer forintot, és akinek a jövedelme 3,9 millió fölött van, az már semmit nem írhat le. 2008-tól pedig életbe lépett egy új szabály: az ingyen munkát is el kell számolni piaci áron és az áfát be kell fizetni utána.”
Azt hiszem, rosszul hallok, és el is felejtem megkérdezni: kinek? Annak, aki kapta a munkát, vagy aki elvégezte? Mindegy is. Ha most épülne a Mit Tehetnék Érted Alapítvány mindszentpusztai lakóotthona, akkor biztos nem akadt volna annyi önzetlen vállalkozó, akiknek neve most ott sorjázik az otthon falán.
Elsőként Demetrovics Szilárdot hívom, aki kuratóriumi tagként az építkezés motorja, lelke volt. Meglep, amit mond:
“Tavaly februárban kiszálltam. Kész, elég volt, kiborultam. Ha vendégségbe mentünk, a feleségem mindenkit megkért előre telefonon, hogy a lakóotthonról egy szót se szóljanak.”
Persze hiába hagyta abba a lakóotthoni ügyeket, azért decemberben még szerzett egy kis pénzt: a győri Gladiátor és a cseh Prostejov csapatának bokszgálája 500 ezret hozott a konyhára, és egy vállalkozó ismerőse 250 ezer forintot áldozott a jó ügyre. Azt viszont tudja, hogy nincs jó kondícióban a lakóotthon. Tavaly még állami támogatást sem kaptak (nyáron kezdődött a lakók beköltözése). Most a tizenegy lakót befogadó ápoló-gondozó otthonban nyolcan élnek. A pénzügyekről dr. Zakar Andrásné, Erika, az otthon vezetője tájékoztat:
“Rosszul állunk. 90 ezer forint van a számlánkon. Március 10-ig lehetett beadni a normatívakérelmet, április végén születik meg a döntés. Ha megkapjuk, akkor sem tudunk belőle kijönni, de valamivel könnyebb lesz. Az otthon fenntartása évi 33 millió forintba kerül. 12 embert kell foglalkoztatni, akiknek most még nem fizetünk közalkalmazotti bért, de abban a pillanatban, amikor megkapjuk az állami támogatást, már az jár nekik. A lakók havi 56 ezer forintot fizetnek, és naponta 11 ezer forintba kerülnek. Hogy mi lesz velünk, azt nem tudom.”
Jakubinyi László, a miskolci Szimbiózis a Harmonikus Együtt-létért Alapítvány vezetője. Egy évvel ezelőtt ezt írtam róla az Esőemberben: “Hét éve, mint a legtöbb alapítvány a nulláról indultak. Most van öt támogató szolgálatuk, egy napközi otthonuk, a térségben talán ők csinálják egyedül a támogatott munkába állítást a nyílt munkaerőpiacra, megnyitottak egy lakóotthont, amibe épp most költöznek be a lakók; megvetették az alapját az autista majorságnak.” Azóta már meg is nyerték azt a pályázatot, amiből a majorság lakóotthonát felépítik. Ha valaki, akkor ő és munkatársa, Malecz Péter, a Szimbiózis alapította Szorgoskert Kht. ügyvezetője igazán tudja, hogyan kell egy lakóotthont és egy ekkora nagy vállalkozást vezetni (ők a város legnagyobb szociális foglalkoztatói).
A pénz előteremtése nekik is emberfeletti feladat: 20 millió forint kölcsöne van az alapítványnak, hogy ezt megkaphassák, jelzálog terheli Jakubinyi lakását, és a kezes hozzá: Malecz Péter. (Ha jól tudom, egy pályázati önrész miatt kényszerültek erre a lépésre.) Jakubinyi László a legutóbbi lakóotthoni pályázat nyerteseinek tartott képzést a fenntarthatóságról, azaz: mi kell ahhoz, hogy a lakóotthon a felépülte után is működőképes legyen. (A képzés a Szociális és Munkaügyi Minisztériumnak köszönhető.)
Úgy véli, sokan nem is tudják, milyen nagy feladatra vállalkoztak. Nem végeznek gazdasági számításokat, és a jövővel egyáltalán nem foglalkoznak. Pedig ehhez a munkához mindaz kell, amit Jakubinyi Lászlótól hallottam: profizmus, elkötelezettség és kellő kompromisszumkészség.
Hogy mi mindennel foglalkozik az alapítvány, és milyen ötletei vannak a túléléshez, azt nem kell még egyszer leírnom: elolvasható a www.esoember.hu oldalon vagy a 2007. márciusi Esőemberben a Profizmus és elkötelezettség c. cikkben. De érdemes ellátogatni az alapítvány honlapjára is: http://www.szimbiozis.net/, amelyről kiderül, hogy milyen sokrétű tevékenység folyik náluk.
Ferenczy Ágnes
1 Megtalálható az SZMM honlapján A szociális szolgáltatások átalakítása címmel. Ebben olvasható: “A szoc. tv. 14 évvel ezelőtti bevezetése óta nagyon színes ellátórendszer alakult ki, amelynek értékeit megőrizve szükségessé vált a szociális szolgáltatások megújítása, melyet 2007-ben a szoc .tv. módosítása, valamint egy új törvény 2008-as elfogadása biztosíthat.”
Nyúlon szép kis lakóotthon áll, amelyet a Híd a Jöv?be – Értelmi Sérülteket Segít? Kiemelked?en Közhasznú Alapítvány épített. Tizenketten élnek benne, autisták, értelmi sérültek. Már az indulás is nehéz volt, hiszen szinte öner?b?l és jó szándékú vállalkozók segítségével épült.
Fekete Gábor, az alapítvány vezet?je, nem éppen optimista, mikor megtudja, mir?l szeretnék vele beszélgetni. Nem látja a jöv?t, nem is tud el?re tervezni:
“Sehogy se jövünk ki, hiszen a tavalyi évben 11 millió forint normatív állami támogatást kaptunk (a szociális foglalkoztatási normatívával együtt), az összes költségünk pedig több mint 29 millió forint volt. Azt csak ?érdekességképp? mondom, hogy az állami normatíva a béreknek csak a 60 százalékát fedezte, és akkor még nem beszéltünk a közüzemi számlákról, a lakók ellátásáról. Idén kapunk körülbelül 16 milliót (ebben benne van a szociális foglalkoztatás normatívája is), a bérköltségünk pedig durván 21 millió forint lesz.”
Mit lehet ilyenkor tenni? A kívülálló ilyenkor azt mondja: emelni kell a lakók hozzájárulását. Nyúlon is, akárcsak másutt, megtették ezt is, de emelni csak törvényi keretek között lehet. Most 55 ezer forintot fizetnek a lakók, ami valljuk be a teljes ellátásért nem sok. Azt mondja Fekete Gábor, hogy a szociális foglalkoztatásban az összes lakó dolgozik, és lenne is mib?l fizetniük többet, ha nem tiltaná törvény. Mert a rehabilitációs munkával szerzett kereset nem számít bele a lakóotthoni térítési díj alapjául szolgáló jövedelembe. Jó kis csapdahelyzet: a támogatott személy meg tudná fizetni az ellátását, mégsem teheti meg. Már pedig kinek jó az, ha bezár a lakóotthon? Meg is kérdem Fekete Gábor, gondolt-e már erre?
“Nem. Mert nem tehetem meg, nemcsak azért, mert én vagyok a kitalálója és megvalósítója, hanem azért sem, mert felel?sséggel tartozom azoknak a családoknak, akik hozzánk hozták a gyermeküket. Egyesek szerint négy-öt évünk van hátra, és akkor becsukhatjuk magunk után az ajtót.”
Fekete Gábor természetesen konzultált másokkal, érdekl?dött itt-ott, hogy mit lehet ilyenkor tenni, és úgy látja, hogy az un. kistérségi társulásokba szeretnék beszorítani a lakóotthonokat is (l. kisiskolák), hogy legalább a 40-50 f?s létszámot elérjék. Csakhogy: ha még a nyolc kilométerre lév? Mindszentpusztán lév? lakóotthonnal társulnának, akkor is kevesen lennének, arról nem is beszélve, hogy a gondokon ez csöppet sem enyhítene. A személyzet, a segít?k akkor is kellenének, ha netán lenne kivel “kistérséget” alkotni. Mert az állam el?írja, hogy a lakóotthonba hány f?t és milyen végzettséggel kell fölvenni közalkalmazotti fizetéssel. A nyúli otthonban hét f? a maximum, mert a törvény nem veszi figyelembe az autisták sajátos szükségleteit. Azt, hogy vannak olyan autisták, akik mellé egész napra kell egy-egy ember. A lakóotthonban éjszakára is kell felügyelet, ezt nyugdíjasokkal oldják meg, akiket alkalmi munkavállalókként foglalkoztatnak. De embert találni itt, az ország nyugati térfelén, közel Gy?rhöz és az osztrák határhoz, nagyon nehéz. Nagy a fluktuáció, hiszen nem tudnak versenyezni a magánszféra és a határon túliak béreivel.
Nincs más hátra, mondom, mint kalapozni a magánszemélyeknél, a vállalkozóknál. Hátha az ? segítségükkel átvészelhetik azokat az éveket, ami alatt az ország is összeszedi magát, és lesz pénze erre is. Hát nem volt szívderít?, amit hallottam:
“A jóérzésen kívül szinte semmi nincs, ami arra ösztönözné az embereket, hogy adjanak. Keveset lehet leírni az adóból, maximum 100 ezer forintot, és akinek a jövedelme 3,9 millió fölött van, az már semmit nem írhat le. 2008-tól pedig életbe lépett egy új szabály: az ingyen munkát is el kell számolni piaci áron és az áfát be kell fizetni utána.”
Azt hiszem, rosszul hallok, és el is felejtem megkérdezni: kinek? Annak, aki kapta a munkát, vagy aki elvégezte? Mindegy is. Ha most épülne a Mit Tehetnék Érted Alapítvány mindszentpusztai lakóotthona, akkor biztos nem akadt volna annyi önzetlen vállalkozó, akiknek neve most ott sorjázik az otthon falán.
Els?ként Demetrovics Szilárdot hívom, aki kuratóriumi tagként az építkezés motorja, lelke volt. Meglep, amit mond:
“Tavaly februárban kiszálltam. Kész, elég volt, kiborultam. Ha vendégségbe mentünk, a feleségem mindenkit megkért el?re telefonon, hogy a lakóotthonról egy szót se szóljanak.”
Persze hiába hagyta abba a lakóotthoni ügyeket, azért decemberben még szerzett egy kis pénzt: a gy?ri Gladiátor és a cseh Prostejov csapatának bokszgálája 500 ezret hozott a konyhára, és egy vállalkozó ismer?se 250 ezer forintot áldozott a jó ügyre. Azt viszont tudja, hogy nincs jó kondícióban a lakóotthon. Tavaly még állami támogatást sem kaptak (nyáron kezd?dött a lakók beköltözése). Most a tizenegy lakót befogadó ápoló-gondozó otthonban nyolcan élnek. A pénzügyekr?l dr. Zakar Andrásné, Erika, az otthon vezet?je tájékoztat:
“Rosszul állunk. 90 ezer forint van a számlánkon. Március 10-ig lehetett beadni a normatívakérelmet, április végén születik meg a döntés. Ha megkapjuk, akkor sem tudunk bel?le kijönni, de valamivel könnyebb lesz. Az otthon fenntartása évi 33 millió forintba kerül. 12 embert kell foglalkoztatni, akiknek most még nem fizetünk közalkalmazotti bért, de abban a pillanatban, amikor megkapjuk az állami támogatást, már az jár nekik. A lakók havi 56 ezer forintot fizetnek, és naponta 11 ezer forintba kerülnek. Hogy mi lesz velünk, azt nem tudom.”
Jakubinyi László, a miskolci Szimbiózis a Harmonikus Együtt-létért Alapítvány vezet?je. Egy évvel ezel?tt ezt írtam róla az Es?emberben: “Hét éve, mint a legtöbb alapítvány a nulláról indultak. Most van öt támogató szolgálatuk, egy napközi otthonuk, a térségben talán ?k csinálják egyedül a támogatott munkába állítást a nyílt munkaer?piacra, megnyitottak egy lakóotthont, amibe épp most költöznek be a lakók; megvetették az alapját az autista majorságnak.” Azóta már meg is nyerték azt a pályázatot, amib?l a majorság lakóotthonát felépítik. Ha valaki, akkor ? és munkatársa, Malecz Péter, a Szimbiózis alapította Szorgoskert Kht. ügyvezet?je igazán tudja, hogyan kell egy lakóotthont és egy ekkora nagy vállalkozást vezetni (?k a város legnagyobb szociális foglalkoztatói).
A pénz el?teremtése nekik is emberfeletti feladat: 20 millió forint kölcsöne van az alapítványnak, hogy ezt megkaphassák, jelzálog terheli Jakubinyi lakását, és a kezes hozzá: Malecz Péter. (Ha jól tudom, egy pályázati önrész miatt kényszerültek erre a lépésre.) Jakubinyi László a legutóbbi lakóotthoni pályázat nyerteseinek tartott képzést a fenntarthatóságról, azaz: mi kell ahhoz, hogy a lakóotthon a felépülte után is m?köd?képes legyen. (A képzés a Szociális és Munkaügyi Minisztériumnak köszönhet?.)
Úgy véli, sokan nem is tudják, milyen nagy feladatra vállalkoztak. Nem végeznek gazdasági számításokat, és a jöv?vel egyáltalán nem foglalkoznak. Pedig ehhez a munkához mindaz kell, amit Jakubinyi Lászlótól hallottam: profizmus, elkötelezettség és kell? kompromisszumkészség.
Hogy mi mindennel foglalkozik az alapítvány, és milyen ötletei vannak a túléléshez, azt nem kell még egyszer leírnom: elolvasható a www.esoember.hu oldalon vagy a 2007. márciusi Es?emberben a Profizmus és elkötelezettség c. cikkben. De érdemes ellátogatni az alapítvány honlapjára is: http://www.szimbiozis.net/, amelyr?l kiderül, hogy milyen sokrét? tevékenység folyik náluk.
Ferenczy Ágnes
1 Megtalálható az SZMM honlapján A szociális szolgáltatások átalakítása címmel. Ebben olvasható: “A szoc. tv. 14 évvel ezel?tti bevezetése óta nagyon színes ellátórendszer alakult ki, amelynek értékeit meg?rizve szükségessé vált a szociális szolgáltatások megújítása, melyet 2007-ben a szoc .tv. módosítása, valamint egy új törvény 2008-as elfogadása biztosíthat.”