Tíz szerencsés kisdiák kezdhette meg a tanulást 2003-ban Cegléden, az Autista-házban. A Losontzi István iskola autista tagozatának létrejöttében oroszlán része volt a szülők kitartó nyomásgyakorlásnak, akik 2002-ben létrehozták a Töredék Világ Alapítványt, amelynek a tagozat megindulása után elsődleges feladata volt a tagozat támogatása
Nemcsak a közismert és országos politikai változások miatt volt nevezetes Cegléd életében 1947, hanem azért is, mert ez év szeptember 1-jével kezdődött meg a gyógypedagógiai oktatás a városban. A Táncsics Mihály Általános iskolában indult az első gyógypedagógiai osztály. 2003-at ugyanilyen nevezetes dátumnak tekinthetjük oktatási szempontból: a Losontzi István Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola Autista Tagozatában szeptember 1-jén indult a tanítás.
Egy régi bölcsőde-óvoda bölcsődei részében alakították ki az Autista-házat, aminek a hivatalos neve: Autista tagozat. A „Ház” megyei fenntartású (a megyének ez az első autista csoportja), az épület Cegléd város önkormányzatáé, a fejlesztő eszközök nagy többsége a Töredék Világ Alapítvány ajándéka.
Az alapítványt a kényszer szülte, az a kényszer, hogy egyenként a szülők nem mentek semmire. Hiába ostromolták az önkormányzatot, az iskolákat, az autisták sehol sem kellettek. A gyógypedagógusok, akik megismerték a különféle fejlesztő foglalkozásokon az autistákat, buzdították a szülőket: csináljanak alapítványt vagy egyesületet, hogy közösen nagyobb erővel tudjanak fellépni. Ezt Milus Csabáné Ági is meg tudja erősíteni, hiszen hiába gyűjtötte a szülői aláírásokat a tagozat indításáért – évekig nem történt semmi. Csaba fia két évvel később, nyolc évesen kezdte az általános iskolát.
2002-ben megalakult a Töredék Világ Alapítvány, kuratóriumi titkáraMilus Csabáné Ági. 2003-ban pedig megnyílt az Autista Ház. A létrejötte még nem az alapítványnak, hanem a pedagógusok és a szülők közös erőfeszítésének köszönhető. A sok megkeresés végre meghallgatásra talált. A közös munka itt nem ért véget: ahhoz, hogy a bölcsődéből iskola legyen, az épületet át kellett alakítani. Pest Megye Önkormányzata anyagi fedezetet biztosított az átalakításhoz. A szülők és pedagógusok pedig megint csak együtt dolgoztak, festettek, takarítottak, tippeket adtak a tervezőnek, kivitelezőnek, hogy a válaszfal hol legyen, hiszen az autista tanulóknak speciális tér kell.
Tíz, szerencsés kisdiák kezdhette meg 2003-ban a tanulást, de ennél jóval nagyobb (sajnos) az igény. Azt mondja Soltészné Bencsik Ilona, az autista tagozat munkaközösség-vezetője, hogy egy ballagó diákra három új jelentkező van. Ők sajnos csak elsőtől nyolcadikig tanítják a gyerekeket, ballagás után a jó képességűek az anyaiskolában folytathatják a 9–10-et.
Az Autista Ház parányi helyiségei jól felszereltek. A falakon az idén végzett, 18 éves Sárik József képei. Már díjat is nyert egy tematikus képzőművészeti pályázaton, melyet diákoknak hirdettek meg. Az első díjat egy gimnazista lánnyal megosztva kapta. A falakon talán még lenne hely több képnek, de az osztályokban, és a közös helyiségekbe már semmi nem fér: minden apró kis zugolynak van valami hasznos funkciója. Ha nem látom, el sem hiszem, hogy ilyen kis alapterületen megoldható, hogy mindenkinek legyen külön kis boksza, és még elvonulásra alkalmas teret is kialakítottak. A polcok, fiókok pedig a tanulást-fejlesztést segítő eszközök gazdag választékát rejti. Sokat maguk a pedagógusok készítettek szabadidejükben A gyerekek laptopja és a fejlesztő eszközök döntő része az alapítvány ajándéka. Rengeteget pályáztak (a pályázatírás közös munka volt a pedagógusokkal), sok 1%-ot begyűjtöttek. Most például az udvari fa játékok felújítására kerül sor, amiben szintén benne van az alapítvány.
Arra már sem energiája, sem pénze nem volt az alapítvány tagjainak, hogy közös nyári táborozásokra vigye a gyerekeket. Túl sok eszközre volt szüksége a tagozatnak, mondja Ági, amit Ilona pontosít: táborozni ugyan nem jártak, de sok programot szerveztek a gyerekeknek. Például két évig integrált klubjuk volt az értelmileg akadályozott gyerekekkel együtt, ahol előadások voltak, meg közös ünnepségek, meg közös sportolás. Ezekre a napokra a már végzett diákok is visszajártak. (A tagozatba különféle életkorú gyerekek járnak, ki előbb, ki később fejezi/fejezte be az iskolát.) Lovasterápiás foglalkozásuk is volt, szintén pályázatból, meg évente családi napot is tartanak, közösen kirándulnak. Ott vannak a pedagógusok is, meg ott van az autista gyerek egész családja. A klubfoglalkozásokat nagyon szerette gyermek-felnőtt, jó lenne folytatni, találni szeretnének rá egy jó pályázatot, jó lenne nyerni.
A beszélgetés közben egész véletlenül derül ki, hogy a tagozatnak már nincs internete. A Losontzinak a város több pontján van tagozata, a költségvetési megvonások miatt mindenütt megszűnt az internet, csak a központi iskolában maradt meg. A Töredék Világ nem tudott erről, de az alapítvány, ahogy eddig is tette, valószínűleg most is segíteni fog.
Épp amikor ezt a cikket írtam, akkor kaptam egy e-mailt. Ilona írta: „Egy program a sok közül, amelyet a Töredék Világ Alapítvány együtt bonyolított le a ceglédi Losontzi István Általános Iskola autizmussal élő csoportjaival és nevelőikkel”.
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban jártak. Jó nap volt, beszélgetős, felfedezős nap volt. Ilona így zárta írását: „Sok hasonló tevékenységet lenne még jó szervezni, bonyolítani, amelyekhez a szülők és nevelők részéről szoros együttműködés, nyitottság és a pedagógusok részéről meg kellő elhivatottság is szükséges.
Azt gondolom, ebben az esetben egyikből sincs hiány.”