Az Asperger Kortárs Klub fiataljai táncolnak. Azért táncolhatnak, mert nyertek a Budapest Bank Budapestért Alapítvány pályázatán. Nyertes pályázatuk címe: Tükröződés – Autista fiatalok tánc- és mozgásterápiája. Tanáruk Bóta Ildikó táncterapeuta.
Bóta Ildikó azt mondta, hogy az autista emberek elképesztő érzékenysége fogta meg. Az, ahogy a világot, önmagukat és másokat egészen újszerűen közelítik meg. Az első igazi próbánk élménye következik most.
Virányosi Közösségi Ház 2009. szeptember. Itt gyülekezünk az asperger-klub tagjaival egy szombat délelőtt. Van, akinek már ott van a gondolatában a fellépés lehetősége, mások érdeklődnek a mozgás, a zene, a tánc iránt, de van, aki rábeszélésre szánta el magát, hogy közöttünk legyen. Olyan is van, akit édesanyja kísért el, ezzel is segítve őt.
A bemutatkozás verbálisan zajlik először a már ilyenkor szokásos körben. Időnként elkalandozik a tekintetünk egymásról. Jó néha a tükörbe is belenézni, vagy csak körbehordozni a tekintetünket a többieken. Ezt az ismerkedést hamarosan kézzelfogható közelségből is megtesszük.
Némi közös séta után – természetesen zenére – párok alakulnak. Először szavak nélkül mutatjuk meg társunknak, hogy üljön le egy székre, érje el a körülötte lévő falakat, menjen fel a nézőtérre stb. Majd a szerepek cserélődnek.
Újból megérkezve a körbe, kisebb kört alkotnak azok, akik majd elmennek (szülők, vagy csak érdeklődők). Mögéjük állnak az itt maradók. Megnézzük egymást közelről, kicsit távolabbról.
Majd két csoportot alkotva el is távolodunk tőlük – újból követjük őket tekintetünkkel, s elengedünk minden érdeklődőt.
Most már magunk maradtunk, mi, táncolni vágyók.
Újból zenét hallunk, kellemes, ringató zene ez.
Most a pár egyik tagja bemutatja a termet társának – ez megint nonverbális módon folyik. Majd ebből kilépve társunkat alakítjuk egy szoborrá, egy helyzetbe. Itt már fontos szerepet kap az érintés – tudjuk, fiataljaink ezt nem mindig viselik feszültség nélkül. Most mintha ez már nem lenne akadály. Különleges, szép beállításokat hoz létre minden pár. Mire mindenki kipróbálta ezt a szerepet „szobrászként” vagy „szoborként”, úgy érzem, kisimultak, lecsendesültek a görcsös mozdulatok. Minden olyan természetessé vált, várjuk a következő játékot, mert ettől kezdve már játék. Játék önmagunkkal, a társunkkal. Valaki mással találkozunk most párban. Az egyik leül a székre, a másik egy gondolattal fogalmazza meg, milyen is ez a testtartás. Majd lehetőség van arra is, hogy a helyzetben lévő korrigáljon, ha erre szükség van. Több párnál ez már spontán módon szavak nélkül történik.
Csodálatos ráérzéssel mindez, teljesen elvarázsolódva, elfelejtve minden külső gondolatot.
Vezetőnk ekkor már egyre bátrabban hív bennünket még különlegesebb helyzetekbe.
Most párunkkal a társaink elé megyünk. A szobrász beállítja szobrát egy helyzetbe, majd a szobor ebből tovább mozdul. Újabb beállítás, továbbmozdulás.
Hiszen ez már tánc is lehet! Te jó ég! Ennyire gyorsan eljutottunk ide?!
Apró spontán mozdulatsorokat, nagyon szép alkotásokat látunk minden párnál. Néha azért még nehéz ráérezni, ki mennyire képes kisimulni, belemenni a játékba. Bukdácsolunk, figyeljük a társunkat, tudattalanul is egyre inkább ráhangolódunk.
Elfáradtunk.
Van, aki a földön fekve hallgatja meg társait, van, aki elnyúlik a székén.
De folytatni mindenki akarja, várja a következő lehetőséget. Mikor is? Csak két hét múlva?
Süveges Julianna, tréner
*
Bóta Ildikó a Tánceánia együttes művészeti vezetője és koreográfusa, mozgás és táncterapeuta. A Vodafone Csoport Alapítvány „Többet érsz” elnevezésű pályázatának egyik nyertese, aki a Tánceánia művészetterápiás programjával pályázott, és nyert. Ő lett a „főállású angyalok” egyike. Az alapítvány ugyanis idén hét embernek adott lehetőséget arra, hogy egy éven keresztül a társadalom érdekeit szolgáló, általuk fontosnak tartott feladatokkal foglalkozhassanak. A program 2009 szeptemberében indult. (Forrás: www.többetersz.hu; www.tanceania.hu/index.php)