Vajon tudják-e elegen kicsoda Sztehlo Gábor? Hány, fogyatékosokkal foglalkozó iskola, intézmény vagy alapítvány van róla elnevezve? Ellenőrzésként felütöm a Regiszter 2004-et (a Kézenfogva Alapítvány kiadása), amelyben az országban föllelhető, majdnem minden ilyen típusú intézmény benne van. Egyet találtam. Pedig Sztehlo Gábort ismerni kell.
Sztehlo Gábor Gaudiopolisába (az öröm városába; az anyaállam a Pax Szociális Alapítvány volt) árva, fél árva vagy épp nevelésre képtelen családokból érkeztek a gyerekek. A város 1945-től 1950 január 7-ig állt fenn, ekkor államosították. Ebben a városban demokrácia volt a szó klasszikus értelmében. Önkormányzati testület kormányzott, volt miniszterelnök, voltak miniszterek, akiket szabad és titkos választásokon maguk a lakók választottak maguk közül. Volt állampolgársági könyve minden lakónak (amolyan fényképes igazolvány), amelyben benne volt az állam célja: “Krisztus evangéliumának szellemében, társadalmi korlátokat megszűntetve, önálló, öntudatos, önismeretre és önbírálatra törekvő, elméletileg és gyakorlatilag képzett magyar embereket nevelni.”
A hajdani lakók ott tanulták meg, mi a demokrácia, anélkül, hogy erre külön szót vesztegettek volna. Mint Horváth Árpád (rendező), aki három évig Gaudiopolis kultuszminisztere volt, fogalmazott: “Sztehlo született demokrata volt”. A személyes példa volt a fontos. (Államában nem is vállalt semmiféle pozíciót, ő “csak” a katalizátor volt.) Most, amikor pedig oly sokszor mondjuk, írjuk: a demokráciát tanulni kell, vajon vannak-e ilyen példaképek? Hogy legyenek és ismerjék meg az elődöket is, az Ifjúsági Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium (ICSSZEM) megszervezte a régi demokraták és az újak találkozóját. Az újak a diák- és gyermekönkormányzatok képviselői, akik talán most hallottak először Sztehlo Gábor evangélikus lelkészről. Arról az emberről, aki a Jó Pásztor elnevezésű, szintén evangélikus szervezet és a Nemzetközi Vöröskereszt segítségével 1500 zsidó gyermek és 500 zsidó felnőtt életét mentette meg.
A háború után sok, nála bújtatott gyermek szülei nem élték túl a koncentrációs tábor, sok hadiárva vagy félárva gyermek kóborolt a fővárosban. A meglévő gyermekotthonok megteltek. Sztehlo ekkor határozott úgy, hogy nem tér vissza a lelkészi szolgálathoz, mert fontosabb feladata van: embert nevelni a kallódókból. Mint Isten kezében c. önéletrajzi kötetében írja: “A magyar társadalom olvasztókohója lett az otthon, ahol eleinte görbén nézett egymásra az elárvult zsidó és a csendőr fia.”
Városának államosítása után az evangélikus egyház budapesti (pesthidegkúti) otthonának szervezője és vezetője. Az otthon sérült gyermekeket és öregeket fogadott be. Egy évtizedig végezte ezt munkát. Családja 1956-ban Svájcba “disszidált”. 1962-ben meglátogathatta őket, és ott (talán az örömtől) szívinfarktust kapott. Orvosi tanácsra Svájcban maradt, gyógyulása után lelkészként dolgozott.
Életében itthon senki nem mondott neki köszönetet – hivatalosan. Az izraeli kormány tüntette ki 1972-ben a Yad Vashem emlékéremmel. 1984-ben pedig fát ültettek emlékére Jeruzsálemben, az Igazak kertjében.
1974. május 28-án halt meg úgy, hogy egy padon ülve volt neveltjei leveleit olvasgatta. A postás talált rá, aki órákkal előbb a leveleket a kezébe adta. Volt gondozottai évente e napon találkoznak, hogy emlékezzenek rá. S hogy hűek legyenek szelleméhez, 1990-ben létrehozták a Sztehlo Gábor Gyermek- és Ifjúságsegítő Alapítványt, amelynek célja: segítséget adni az állami gondozott fiataloknak. Az alapítvány vezetője Merényi Zsuzsa, aki csak hírből, filmből, elbeszélésekből ismerhette Sztehlo Gábort, de öröksége, szellemi hagyatéka olyan nagy hatással volt rá, hogy kötelességének érezte ápolni és fenntartani az emlékezetét.
*
Azt hiszem, nem csak a puszta udvariasság mondatta az Ózdról és a Bordányból érkezett fiatalokkal, hogy nagyon sokat tanultak itt. Talán sosem látták Szántó Erika 1988-ban készült Gaudiopolis c. tévéfilmjét (előtte még egy dokumentumfilmet is forgatott 1985-ben Sztehlóról). A legtöbbjük meg sem született ekkor. De hinnem kell, hogy vittek valamit haza erről a találkozóról, és beszélnek Sztehlo Gáborról, az emberről.
F. Á.