Az, hogy mi miért történt a XXII. kerületi (nagytétényi) Reménysugár elnevezésű habilitációs otthonban, azt még nem tudjuk. Amit tudunk, hogy a Dunába fulladt egy halmozottan sérült autista fiú. A feltételezések szerint mindez a személyzet figyelmetlensége miatt történt. A vizsgálatok folyamatban vannak. Tóth Judit az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium szóvivője szeptember 7-én azt mondta, hogy két héttel meghosszabbították a vizsgálatot, és a miniszter úr (Kökény Mihály) személyi felelősségre vonást is kilátásba helyezett.
Az emberi jogok érvényesüléséért felelős jogi képviselő, Szabó Ferenc jelentésében ez áll (Népszabadság, aug. 24.) “Különös szakértelmet nem igényel annak megállapítása, hogy a nagytétényi otthon alkalmatlan szociális-, egészségügyi intézmény céljára. Következésképpen alapvető stratégiai hiba volt erre az objektumra terhelni a budatétényi 57 középsúlyosan és súlyosan fogyatékos ellátását, akár ideiglenes jelleggel is. Az épületegyüttesben eltöltött minden, rendkívüli eseménytől mentes nap csupán a gondozónők áldozatos munkájának, figyelmének, a technikai személyzet szaktudásának és a jó szerencsének köszönhető”. A jelentés elmarasztalja a szakmai igazgatót és a fenntartót is: “Teljes mértékben érthetetlen számomra, hogy a szakmai igazgató az átköltözési terv kidolgozásakor hogyan hagyhatta figyelmen kívül az épület állagát, infrastruktúráját. De a fenntartó figyelmét is elkerülte az átköltözésre kiszemelt intézmény ennyire nyilvánvaló alkalmatlansága. A költöztetési terv alulbecsülte a veszélyhelyzetek lehetőségét. 57 halmozottan fogyatékos azonnali átköltöztetése kockázatot rejt magában. Szükségtelen tortúrát, emberhez méltatlan helyzetet teremtettek a kiszolgáltatott fogyatékosok számára. A következmény ismert: egy 14 éves gyermek értelmetlen halála. Jogi álláspontom szerint az intézményben sérülnek a fogyatékkal élők alkotmányos alapjogai, a szülők mint törvényes képviselők panaszai e tekintetben alaposak.”
Bár a jelentés elrettentő állapotokról szól, mégis úgy gondoltam, megnézem a nagytétényi otthont. Odáig már el sem jutottam, hogy a látogatás engedélyezésére megkérjem Mezeiné Sánta Klárát, a megbízott igazgatót (a történtek után három vezetőt azonnal felfüggesztettek állásából, köztük az igazgatót is). Gondolom, elege lehet az újságírókból, és engem is besorolt a bulvársajtó képviselői közé. Még azt sem sikerült megtudnom, hogy hány gondozottjuk van most, és hogy az otthon a hajdani EGYOMI (Egészségügyi Gyermekotthonok Országos Módszertani Intézete) épületében van-e. Mint mondta, ő augusztus 19-étől dolgozik itt, tehát nem tud az épület “előéletéről”, a többiről meg nem nyilatkozik. Őt azzal bízták meg, hogy december 31-ig biztosítsa a lakók ellátását, bármit akarok, forduljak a fenntartóhoz. Mint mondta: Ne is próbáljak tőle semmiféle információt kicsikarni, mert úgy sem válaszol. Itt adtam föl. Azt hiszem a “kicsikarni” szó miatt.
Felhívtam az ÁNTSZ-t, gondoltam, ott többet megtudok. De az ÁNTSZ, mivel a szociális intézmények vonatkozásában nem engedélyező hatóság, a hatáskörébe csak a szakhatósági vizsgálat tartozik. Szalóky Jolán fővárosi vezető ápolónő elmondta: ápolásszakmai szempontból az ápolási dokumentációt rendben lévőnek találták. Az otthonban rendet, tisztaságot láttak, a gondozottak ápoltak voltak. A falakon lévő színes fényképek az itt lakók életét mutatták be. Felfekvést a tartósan fekvő ápoltak között nem észleltek, ami a gondos ápolás egyik mércéje. A helyszíni vizsgálatkor tapasztaltak alapján elmondható, hogy az épület sajnálatos rossz állapota mellett, az ott dolgozó gondozók áldozatos, magas szintű munkát végeznek.
Ezek után kérhettem volna engedélyt a fenntartótól is (minden bizonnyal megadta volna), de ami megtörtént, azon változtatni nem lehet. Most inkább azon érdemes elgondolkodni az érintetteknek, hogy abban az otthonban, ahol igazi, súlyos autista is van legalább egy plusz embert be kellene állítani. Mert az autista nem kezelhető úgy, mint az értelmi fogyatékos, még akkor sem, ha az autizmusához súlyos értelmi fogyatékosság párosul. Szinte 24 órás felügyeletet igényel, és persze állandóságot, átlátható napokat, megszokott (napi)rendet és megszokott arcokat. Valószínűleg már a költözéssel járó hercehurca is kiborította (egész nap az udvaron, tűző napon), aztán a sok új ismeretlen arc, nemcsak a gondozottak, hanem a gondozónők között is. A napirend is borult (a személyzet a költözéssel volt elfoglalva). Ezek közül egy is elegendő ahhoz, hogy kizökkentsen egy súlyos autistát a maga megszokott világának rendjéből. Hiszen épp a rend borult föl.
Mint ahogy a mi világunk rendje is megbicsaklott a történtek miatt.