Postaláda

Kedves Lojzi! 

Február elso felében volt egyéves az alapoldal. Kérdezhetnéd, hogy érdemes-e csinálni? Én úgy gondolom, hogy feltétlenül. 

Az alapoldalnak köszönhetoen baráti levelezokapcsolat alakulhatott ki köztem és néhány szülotárs között. (Van közöttük külhonban élo anyuka is!) 

Emlékszel talán, volt olyan anyuka, aki az alapoldalon szereplo információk alapján jutott el a szüloszövetséghez. 

Itt Miskolcon, van két édesanya, akiket én hoztam össze, miután jelentkeztek (az egyik e-mailben, a másik telefonon). Azóta napi kapcsolatban vannak egymással, segíthetik egymást, akár tolem függetlenül is. 

Az internetes anyagokat két-háromféle értékmérovel szokták jellemezni. Az egyik: hány más oldalról hivatkoznak az adott információs helyre. Nos, hivatkoznak az alapoldalra nevelési tanácsadók web- helyein; más, például értelmi vagy halmozottan fogyatékosokkal foglalkozó alapítványok web-helyein; a pszichoanalitikusok társaságának oldalán, mint a magyarországi szakmai élet egyik hírforrására. (Ha tudnák, hogy én csak mint laikus szülo foglalkozom a témával…) Az egyéves szülinapra pedig felkerült az alapoldal John Wobus listájára, a siracusai egyetemen vezetett információs hely gyujteményébe is. 

A másik értékméro az adott hely látogatottsága. Ezt egy internetes statisztikai szolgáltató jóvoltából tudom nyomon kövétni. Ennek alapján elmondhatom, hogy napi négy-öt olvasója van az alapoldalnak. Tudom, nem nagy szám, de a mi speciális témánkban (ráadásul egy nem igazán nemzetközi nyelven) én ezt is komoly eredménynek tekintem. A statisztikai adatokból közelítoleg meghatározható, hogy honnan keresték fel az oldalaimat. Ebbol kiderül, hogy a sulinet hálózatából, amely az oktatási intézményeket fogja össze és kapcsolja a világhálóra, rendszeresen meglátogatnak. Ezek szerint a pedagógus társadalom is talál érdeklodésének megfelelo információkat az alapoldalon. És ami különösen öröm számomra, az az, hogy külföldrol is vannak olvasóim. Idén már Ausztriából, Kanadából, Szlovákiából, Romániából, Hollandiából, Amerikából voltak olvasóim. 

A tavalyi év adatai alapján ehhez a felsoroláshoz még hozzájöhet az Egyesült Királyság, Belgium, Svédország, Német- ország, Olaszország, Franciaország, és még amikrol nem tudok… 

Ki gondolná, hogy ennyi helyen élnek magyarok a nagyvilágban, akiket érdekelhet az autizmus témája… 

És a harmadik értékméro: a visszajelzések gyakorisága és milyensége. Komoly helyreigazítást kéro levelet – amitol pedig kezdetben tartottam – eddig még nem kaptam, ezek szerint nagy butaságot még nem követtem el. 

Viszont kaptam már biztató levelet, segítségkéro levelet, köszöno leveleket, tájékoztató levelet, információs levelet stb. Közremuködhettem anyaggyujtésben szakdolgozathoz, újságcikkhez, tudományos igényu tanulmányhoz. 

Kaptam cikket, cikkfordítást Svédországból, Kanadából. 

Az interneten megjeleno anyagoknak van egy hátránvuk. ami egyben a legfontosabb elonyük is. Soha nem tekinthetok kész, befejezett dolognak. Egy könyv, egy újság, ha kinyomtatták, már nem változik. Az internetes anyagok pedig akár naponta aktualizálhatók. 

Aki eloször találkozik az alapoldallal, azt gondolhatja, milyen sok mindenrol van benne szó, és hogy biztos hatalmas munka fekszik benne. Ez igaz is, de én tudom – és ha valaki elmélyül benne, maga is rájön -, hogy sok minden hiányzik még. Jó lenne, ha minden csoportról, egyesületrol, alapítványról, intézményrol hírt adhatnék. A tünetegyüttesekrol, a kezelési módszerekrol is jó lenne igényes információkat közreadni. Ez lesz a következo év fo célkituzése, és e cél elérése érdekében mindenfajta segítséget, közremuködést köszönettel veszek. 

Itt köszönném meg eddigi leveleidet, amelyek rendre megjelentek az egyesület oldalán. Így a nem tagok is tájékozódhatnak az egyesületben folyó munkáról, és szükség esetén elérhetnek benneteket. 

A mi speciális témánkban eléggé szuken mérik magyar nyelven az információkat, nyomtatott formában eléggé ritkán jelennek meg tanulmányok, és azok sem jutnak el mindig az érdeklodok szélesebb táborához. Ezért érdemes bányászni a hálózaton fellelheto információk között. Külföldi kutatóintézetek, csoportok, szövetségek rendelkeznek a hálózaton információs hellyel, ezek mintájára próbálom hozzám eljutot híreket terjeszteni. Remélem nem hiába. 

Üdvözöl és jó munkát kíván 
TóCsa

Az Autizmus Alaplap címe az interneten:  
http.//www. hpconline.com/autizmus

 


Kedves L! 

Nagyon jó ötletnek tartom, hogy a Hírlevelet ilyen Lelki támasz rovattal tervezi bovíteni, szívesen segítek benne, amit tudok Valóban, a távolság kissé akadály, hisz’ a szerkesztésben úgy tud az ember összedolgozni, ha legalább egy épületben van a másikkal. Mindenképp jó célt szolgál az ötlete, írjon, hogyan tudok segíteni. 

Az Egy levél és az elküldött Áprily-vers olyanok, hogy távolságtól fuggetlenül hatnak, (hisz a legtöbb ember nehezen vállalkozik utazásra), nem érzi magát olyan egyedül a sok gonddal. Ebben szerintem nagyon nagy a Hírlevél szerepe. Olyan, mint a borzolt idegekre egy nyugtató kéz. Az Esoember elég ritkán jelenik meg, sajnos. Ha nem is túl sokan, de nagyon várják és ez a fontosabb. 

A szüloknek hihetetlen energiapótlásra van, lenne, szükségük a más gyerekekhez. Nekünk kell megtanulni az o nyelvükön, állandóan utána olvasni a módszereknek tanításukhoz az otthoni rend kialakításához az ido jobb beosztásához – és ami fontos lenne – saját magunk regenerálásához, hogy minderre fussa. Jobb, ha nem maradunk a teljes letörtségben, mert a környezet is ilyen lesz akkor. Elobb egy saját belso rend és nyugalom kell. 

Ha megpróbáljuk Endrét kivinni a természetbe, visszamegy az autóhoz és üvolt, ha ki akarjuk szedni. Ott kilincset, lámpát, ablaktekerot csavargat. Így jártunk a szoborparkkal, állatkerttel, horgászással stb. Nemrég elbicikliztem vele S-ig. (l5km oda + 15 vissza) Nagyon élvezi a bringázást .Nem tudtam kiszedni a bicikliülésbol, hogy megigyunk egy üdítot, Csak a nagy feltunés volt, mert ordított, alig gyoztem visszaültetni, és eltunni a színhelyrol. Fog ez valaha javulni? Kezdem elveszíteni a reményt. 

Egyre bezártabbak leszünk saját világunkba. Nem tudom, más hogyan próbál “föléledni”, mikor minden kudarcban végzodik, semminek nincs látszata, haszna, amit csinál. Úgy érzi, nem boldogul a gyerekével és olyan mint egy nem e világbalból való… és nem csak a gyerek. (E világon, ha ütsz tanyát ..) 

Ha másnak is vannak ilyen problémái, megoldani nyilván saját maga – vagy senki helyette – nem tudja, talán ilyen “túlélo praktikák” rovat is lehetne a Hírlevélben, ha nem találja rossz ötletnek. Akár lélekszakemberek, akár olvasók tanácsaival. 

Megint hosszabb lett a levél a tervezettnél. 

Üdvözlettel 
M.