Az ASK-ról, az Autista Segítő Központról szól az Otthon az “esőemberkéknek” című cikk a Magyar Nemzetben1 (09.04.) amelyből megtudható, hogy “Beköltöztek az első gyerekek a hazánkban egyedülállónak számító Autista Segítő Központba (ASK) … Gyöngyösön…”
Már a kezdéssel bajom van: miben egyedülálló? Abban, hogy autistáknak ad otthont? (A cikk egyébként ezt sugallja, figyelmen kívül hagyva azokat a lakóotthonokat, amelyeket – nem kis erőfeszítéssel – a szülők civilszervezetei hoztak létre.) Vagy abban, hogy a Ferences rendtartomány házában van az ASK? (Ez igaz.) Vagy abban, hogy négy-hét éves gyerekeket vettek föl? Ebben valóban egyedülálló, hiszen az ő ellátásuk többé-kevésbé még a családban megoldható. (Sajnos inkább kevésbé, főleg ami az óvodáskort illeti.)
Kezdetben, amikor az ASK gondolata fölmerült, és az Autisták Érdekvédelmi Egyesületének keretén belül megindult az ASK szervezése – az akkori elnök Szöllőssy Ágnes hathatós támogatásával – , elsősorban az iskolából kikerült autistákról volt szó. Közben praktikus okokból önálló lett az ASK, és ezzel módosult a megvalósítandó cél is. Igaz, a távlatban benne vannak a “nagyok”, az iskolából kikerültek lakóotthonai is.
A cikk írója szerint az ASK lakói a “kórházak pszichiátriai osztályánnak lehangoló világában töltenék napjaikat”. E sommás megállapítással tovább növeli azok táborát, akik kézzel-lábbal tiltakoznak, ha meghallják azt a szót: integráció, és megtudják, az ő csemetéjük óvodájába, osztályába egy autista fog járni.
Szóval jó dolog, ha írnak rólunk, de nem mindegy, hogy mit.
-ys-
Jegyzetek:
1Lásd: 2001. szeptember 4. Palágyi Edit – Otthon az “esőemberkéknek”
Az ASK-ról szóló korábbi beszámolóink:
Esőember 2000. – IV. évfolyam, 3. szám Autisták a ferences rendházban
Esőember 2001. – V. évfolyam, 2. szám Megnyílik az Autista Segítő Központ