Vannak álmok, melyek, mint a mesében, előbb-utóbb teljesülnek. Az egész úgy kezdődött, hogy 1999-ben az Autisták Érdekvédelmi Egyesülete szakmai napot rendezett, amelyen Rosemarie Dressel, egy konkrét esetismertetés kapcsán mutatta be az ELA (Everyday Life Activities) terápiát.
Kránitz Péternének, aki akkor egy iskolai autista csoportban dolgozott, már akkor megtetszett ez a nálunk még ismeretlen módszer. Az ELA-t alkalmasnak találta az autisták beszédértésének, beszédkészségének és szociális készségének fejlesztésére. Úgy vélte, a fényképek egyúttal az érzelmek megértésében, feldolgozásában is segítséget jelenthetnek. Bár a terápiás készlet sajnos Magyarországon nem kapható, külföldről mégis beszerezhető lett volna körülbelül 300 ezer forintért. Ennyi pénze meg hol van erre egy iskolának?
Közben teltek az évek. Öt évvel ezelőtt Kránitz Péterné megvált az autista csoporttól, de sem szakmájához, sem az autistákhoz nem lett hűtlen. Értelmileg akadályozott fiatalokat tanít, és a közelmúltig a 2001-ben létrehozott mosonmagyaróvári “Reménység” Autista és Autisztikus Sérültekért Alapítvány titkáraként dolgozott.
És most álljon itt egy részlet abból a levélből, amelyet Kránitz Péterné, Ili írt nekem: “Sokan vagyunk, akik a lehetőségekre figyelve, igyekeztünk, igyekszünk támogatni a rászorulókat. Így történt most is, amikor az egyesülettől jött a levél, felhívva figyelmünket a nápolyi pályázatra. Ha jól emlékszem, Berecz Viktóriától kaptuk az értesítést. Ezúttal is köszönjük neki!
Mivel eszközre lehetett pályázni, hogyan hogyan sem, de eszembe jutott az ELA-készlet. Gondoltam, nem veszítünk semmit, megpróbáljuk. És jól tettük! Nem volt egyszerű az eszköz beszerzése, hiszen nápolyi támogatóinknak Bécsbe kellett utazni érte. Harcsáné Horváth Kingának és családjának nem kis fáradságába került, míg eljuttatták hozzánk (illetve személyesen elhozták) a nyert, nagyon értékes fényképkészletet. Harcsáné elmondta, hogy Jacquline Stark (az ELA-terápia kidolgozója – a szerk.) nagyon kedves volt, s örömmel ajánlotta fel esetleges segítségét. Sőt, alapítványunk még utólag 200 eurót kapott, amit szintén az autista gyerekek, fiatalok fejlesztéséhez használhatunk fel. Így összességében 1250 euró támogatáshoz jutottunk.”
A levélben említett Harcsáné Horváth Kinga a NATO-katonák Nápolyi Hozzátartozóinak Klubja ügyvezető elnöke. A pályázatot a klub írta ki. A magyar NATO-katonák pedig évek óta támogatják a hátrányos, főleg gyerekekkel foglalkozó hazai karitatív, civil szervezeteket. Ennek persze ott hagyománya van: évek óta megrendezik a Charity Bazaart, a hagyományos kirakodó vásárt, amelynek során az ott tartózkodó, különféle nemzetiségű NATO-katonák bemutatkoznak a nemzetükre jellemző ételekkel, népművészeti tárgyakkal stb. A rendezvény bevételének nagy részét jótékonysági célra fordítják.
A kint tartózkodó magyar NATO-katonák a mosonmagyaróváriak mellett egy egri gyerekotthonnak és egy Nyíregyházán lévő down-szindrómás gyerekeket is fogadó óvodának, valamint egy honvéd nyugdíjas otthonnak adtak támogatást. Nem pénzt, hanem olyan eszközöket, amelyek az élet minőségén javítanak.
Jó ilyen híreket olvasni, és jó ilyenekről írni. Mert ébren tartják a reményt, hogy az emberekből még nem veszett ki a szolidaritás érzése, és vannak olyanok, akik a pénzen túl még a szabadidejüket is hajlandók arra áldozni, hogy másoknak örömet szerezzenek. Arról pedig, reményeim szerint, a későbbiekben be tudunk számolni, hogy milyen haszonnal is járt az ELA-terápia.
Az esetismertetésről az Esőember IV. évfolyamának 2000. 2. számában olvashatnak ELA terápia a gyakorlatban címmel. A terápiát már 1999-ben bemutatta az Esőemberben Kocsis Alajos, az AÉE ügyvezető titkára Életünk leggyakoribb alaphelyzetei c. cikkében (1999. 2. szám – Letölthető: itt ).
Lásd még: ELA terápia a gyakorlatban
F. Á.