A történet kezdete 1994-re nyúlik vissza.
Abban az évben november 25-tol december 10-ig, tizenöt napot töltöttünk Végh József gyógypedagógus-pszichológus kollégámmal Ausztráliában, Melbourne-ben. A meghívást részünkre a Victoria államban lévo autista gyermekek szüleit összefogó Szüloszövetség küldte. A tanulmányúttal célunk az autisták ellátását biztosító rendszer tanulmányozása volt, a korai fejlesztéstol kezdve egészen a felnottkorig.
A tanulmányút létrejöttéhez a Népjóléti Minisztérium államtitkára két repülójeggyel járult hozzá, miután referenciákat szerzett addigi munkánkról. Az út – számunkra egyébként igen magas – költségeit n Muvelodési Minisztérium mellett a Soros Alapítvány, valamint az AÉE 50 ezer forintos támogatása és fejenként kb. 100 ezer forint önrész fedezte. Ott tartózkodásunk kétheti szakmai programját a Szüloszövetség állította össze, a szállás, étkezés és közlekedés megszervezése, kifizetése a mi feladatunk volt.
Elmondhatjuk, hogy nagyon eredményes tanulmányúton jártunk, hiszen több, ott megismert módszert, eljárást, szervezési feladatot tudtunk késobbi munkánkban hasznosítani, többek között az utazótanári szolgálat megszervezését is.
A Mansfieldben lévo Autistic Centreben több napot töltöttünk. Ez a központ több egyéb feladat mellett – 1970-tol szervezi az utazótanári hálózatot. A szolgálatban résztvevo tanárok minden olyan családot rendszeresen látogatnak, ahol intézményi ellátásban nem részesülo autista gyermek él, legyen bármilyen életkorú, ha a család erre a szolgáltatásra igényét bejelenti. A családok a szolgáltatást térítésmentesen vehetik igénybe. A szolgálat lényege az, hogy a pedagógus segít a családnak megszervezni a gyermek/felnott életét, programjait abban a környezetben, amelyben él. Segíti a szüloket helyzetük felmérésében és elfogadásában, a reális fejlesztési/nevelési célok kituzésében, a készségek fejlesztésében. Ha a gyermek állapota engedi, segít akár speciális, akár integrált óvodai/iskolai/intézményi elhelyezés, vagy ambuláns fejleszto lehetoség felkutatásában, és a gyermek további sorsát is figyelemmel kíséri. Munkájának célja mindig az, hogy a gyermekkel együtt könnyebben tudjon élni a család. A nálunk sokszor elsodleges célként kezelt iskolai jellegu tanítás, oktatás, másodlagos szerepet kap. Az egyik, ott megismert tanár kolléga fogalmazta meg, hogy úgy érzi, akkor ért el sikert, ha a családnak és gyereknek együtt tudott örömet szerezni, s az általa látogatott gyermek a tágabb közösség, szomszédság elfogadott tagja lett.
Az autista gyermeket minden esetben megpróbálják közösségbe integrálni, s csak akkor szervezik meg a speciális, alternatív fejlesztést/oktatást, ha ez nem vezet eredményre.
Ebben a központban két teljes és két részmunkaidos gyógypedagógus 50 családot látogat. A nagy távolságok miatt ez úgy alakul, hogy egy pedagógus évente 4 alkalommal 5 napot tölt egy családnál. A rendszerint vidéken, távoli farmokon élo családok gondoskodnak a pedagógus szállásáról és ellátásáról, ezzel járulnak hozzá a szolgálat költségeihez. Az ott töltött idoben van alkalom a gyermek megfigyelésére, a szülovel való konzultálásra, a fejleszto program aktualizálására. Ilyenkor informálják a pedagógusok a szüloket az elérheto egyéb szolgáltatásokról, lehetoségekrol (táborozás, ambuláns terápiák stb.)
A pedagógus a munkájáról naplót vezet, amelynek alapján évente készít összegzést és egyéni fejlesztési tervet, amelyrol a centrum számára beszámolót küld.
Hazatértünket követoen tapasztalatainkról beszámoltunk az egyesület vezetoségének. Tolük és gyógypedagógus kollégáinktól tudtuk, hogy Magyarországon is sok ellátatlan, fejlesztésben nem részesülo, rendszerint súlyos állapotú autista gyermek, és problémáival egyedül küszködo család él. Az Ausztráliában megismert rendszert természetesen a magyarországi viszonyok között nem lehetett átültetni, hiszen tárgyi és anyagi feltételeink messze nem azonosak, mindenestre maga a szemléletmód és a részmegoldások valamennyire adaptálhatók voltak, és a szolgálat elindítására az egyesület akkori titkárában partnerre találtunk.
Elso feladatunk a családok részérol felmerülo igények és a gyermekek állapotának felmérése volt, hiszen errol nem volt konkrét információnk. A következo lépés a módszerek kidolgozása, a személyi és tárgyi feltételek megteremtése, valamint – nem utolsó sorban – a kiadások fedezésére szolgáló pénz eloteremtése volt.
A szolgálat beindítására és muködtetésére különféle pályázatokon (Soros Alapítvány, Ichtys Alapítvány, Parlament Költségvetési Bizottsága stb.) 1 300 000 forintot nyertünk, így az 1995-ben elindított munka, kisebb szünetekkel, a mai napig tart.
Az utazótanári szolgálat munkájáról és eredményeirol legutóbb az egyesület 1998 decemberi Hírlevelében számoltam be.
Jelenleg, más forrás egyelore nem lévén, az egyesület költségvetésébol fedezzük a kiadásokat.
1999-ben öt pedagógus foglalkozik rendszeresen hét gyermekkel az ország különbözo pontjain.
Amit az utazótanári munka eredményérol mondhatunk egyelore annyi, hogy több gyermeket tudtunk közösségbe integrálni, vannak viszont olyan állapotúak, akiknél eddig nem sikerült eredményt elérni. Ok azok, akik 10-12 éves korukig sem csoportos, sem egyéni fejlesztésben nem részesültek. Véleményünk szerint, ha csak egy családnak is tudunk hatékonyan segíteni, már nem dolgozunk hiába.
Befejezésül álljon itt az egyik kolléga beszámolója (a személyiségi jogok megsértését elkerülendo a gyermek nevét megváltoztathk).
Mátéval 1998. januárjában kezdtem el együtt dolgozni, o akkortájt töltötte be ötödik életévét. Korábban már találkoztam vele (akkor a testvérével dolgoztam együtt), így volt alkalmunk néhányszor együtt játszani. Véleményem szerint ez is megkönnyítette az ismerkedést, az együttes munkát. Körülbelül egy hónapnyi tájékozódó felmérés után (ez az utazótanári munkában, legalábbis az enyémben, heti egy alkalommal való találkozást jelentett) alakult ki az az elgondolás, hogy milyen irányban haladjunk, mi az, amit még nem tud. A tér-ido struktúra kialakítása látszott a legkézenfekvobbnek, amellyel megteremtodött a feladathelyzet. A tér strukturálása ez esetben azt jelentette, hogy egy, az o méreteire szabott asztalnál, hozzá megfelelo kis széken ült (mindezekkel az eszközökkel a család már rendelkezett!) és oldotta meg a feladatokat. Az ido strukturálására ez ideig nem sikerült számára értheto, kezelheto szimbólumokat kialakítani (még nagyban folyik a tárgy-tárgy, tárgy-kép, kép-kép egyeztetés, elkérés, ami a megalapozást jelentené!) bár ezt – úgy tunik – igényszintje követelné, vagyis a folyamatok átláthatóságát, hogy meghatározhassa, melyik feladatot akarja elobb csinálni. Ez utóbbira vannak a választási lehetoségek, még nem szimbólummal ugyan, de konkrét tárgyakkal.
Kezdetben kb. tizenöt-húsz percet maradt feladathelyzetben, attól függoen, mennyire kötötte le az adott feladat és játékválaszték a figyelmét, 1998 júniusára ez felment egy órára, vagy esetenként tovább is. Erosen befolyásolja mindezt a hangulata, az idojárás-változás, ezért ha úgy látom, hogy nincs türelme akkor játszunk a szobában vagy az udvaron, és utána old meg feladatokat. Az úgynevezett kódos feladatokkal még plusz egy negyedórát eltölt. Sok feladat önmagáért érdekelte, így nem kellett külön jutalmat adni érte.
Júniusra már minta után épített az építojáték három elemébol, két pontot összekötött egyenes vonallal függolegesen és vízszintesen is, egyébként spontán rajza lengovonalas firka; ollóval önállóan papírcsíkokat vagdalt, tárgyakat szín, méret és forma szerint szétválogatott, feladathelyzetben, választási lehetoség esetén mutatást használt a tárgyak elkérésére. A munka során a cél foként a kommunikációs készség és az önállóság fejlesztése volt. Szülei elmondása alapján mutatást már feladaton kívüli helyzetben is használ, a kódos feladatok gyakorlását pedig egyre gyakrabban önállóan végzi. (A fejlesztés összehasonlító támpontjaként és az eredmények viszonyítására elsosorban az Autista gyerekek speciális tantervi szükségletei és az Óvodai tanterv kínálkozott.)
Befejezésül megemlítem, hogy a család elvárásaihoz viszonylag könnyen tudtam alkalmazkodni, nehézséget okozott viszont a saját elvárások bevitele a családi rendszerbe, és az általános szintrol a konkrét vállalások felé való elmozdulás, a nyílt megbeszélés. A gyermek elhelyezésével kapcsolatos jövo egyelore homályosnak tunik számomra.
KÉKESI GYULA
gyógypedagógus