Most, hogy végigolvastam Tarnai Balázs könyvét, belátom, könnyelmű ígéretet tettem az egyesületi Hírlevél olvasóinak februárban, miszerint részletes ismertetőt adunk, miről is szól ez a százoldalas kis zsebkönyv. Legszívesebben minden szavát idézném, mert egy rezümé csak halvány próbálkozás lehet annak érzékeltetésére, mi is történt Loyaltownban.
Így már most azt ajánlom mindenkinek, olvassa el, hogy átélhesse azt, hogyan kerülnek közel egymáshoz önkéntes segítők és a rájuk bízott – sokszor igencsak zárt világukba menekülő – sérült gyermekek. Hogyan lehetne itt visszaadni például azt a rémületet, amit átéltek, amikor egy nem beszélő autista kisfiú lenyelt egy békát, és hogyan próbálta megfejteni gondozója, mit érezhet most a gyermek, mi történhet vele? Lélegzetelállító a megoldás! Így is lehet?
És még mi mindent!
A “trükkökből”,amelyek adott helyzetek gyors és hatékony megoldását eredményezik, ízelítőt kaphatunk, de érezhető, hogy Tarnai Balázs a trükkök tárházát szívta magába. Ehhez nagy segítségére voltak a táborba rendszeresen visszatérő segítőkkel folytatott beszélgetések, és az egyhetes előkészítő tréning, melynek során szerepjátékokkal készítették föl a gondozókat a napi munkára. “Ezeken az ‘ADL’-gyakorlatokon (Activitis of Dayly Living = mindennapi tevékenységek) mindig jól szórakoztunk, a soha nem gondolt problémák áthidalásaira való rádöbbenés és rácsodálkozás mellett roppant mulatságos is volt …” – írja a szerző. “Jók, tanulságosak voltak ezek a szituációs játékok a segíteni akaró, de a fogyatékosságot megélni próbáló számára is.”
Szakemberek, ha olvassák majd ezt a könyvet, pontos képet kapnak egy tábor professzionális működéséről, a lakóépületek (kabinok) beosztásán keresztül, a napi munkamegosztásig. Nemcsak a fogyatékosok érkezéséig történő pszichés ráhangolódás; hanem az aprólékos, céltudatos; az érkező vendégek anyagainak előzetes (pl. a szülők által mellékelt kísérőlevelek) tanulmányozása is fontos része a gondozók felkészülésének. A szerző hangsúlyozza, hogy nem “szakember”, hanem “csak” önkéntes segítőként dolgozott a tábor legnehezebb, nem beszélő, nem szobatiszta autistákat fogadó kabinjában, de megfigyelései alátámasztják az autizmussal foglakozó szakkönyvekből kicsengő megállapításokat: nincs két egyforma autista, és értelmi fogyatékosságuk is sokszor csupán csak látszat (v. ö. Donna Williams). Megható az az alázat, amivel az autisták “szeszélyeit”, rituáléit tolerálja.
A tábor 19/20-as kabinjának lakói között gondozóként eltöltött kilenc hét végkövetkeztetései mélyen elgondolkoztatóak, hiszen élete legkeményebb munkáját végezte 2001-ben az akkor éppen “negyedszázados” Tarnai Balázs. Paul Cullen, a tábor igazgatója ezekkel a szavakkal biztatta az önkénteseket a felkészítő tréning elején: “Ha van olyan idő, amikor merhetsz valamin változtatni, belefogni valamibe, amibe maximálisan érdemes – hát az az idő most van.” Tarnai Balázs így vall erről a könyv végén: “Persze, hogy ‘nagy dolog’ megtenni ezt a lépést – de a tábor végén már úgy érzed: a kötelességed volt. (…) Ha megteszed a részed, akkor leszel képes arra, hogy lásd a bennük rejlő egyedi kincset… – ez a jutalmad.”
(- alajos)
Tarnai Balázs: Földi, paradicsom – A Loyaltown tábor, avagy az integrált nevelés csodája – és kötelessége. Kiadja az ÉFOÉSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete
Megrendelhető az Autisták Érdekvédelmi Egyesületénél vagy a kiadónál: (42) 312-224 Ára: 500 Ft.