A kisgyermekek egyik legfontosabb információszerző és társas tevékenysége maga a játék. A játék örömforrás és egyben eszköz is, ami segíti a gyermeket, hogy – szülői segítséggel – fölfedezze az őt körülvevő világot. A belépés a gyermekek birodalmába néha igazi kihívást jelent a szülőnek. Különösen igaz ez abban az esetben, amikor gyermekünk autizmussal él. Julia Moor játék- és ötlettára praktikus tanácsokat ad az autizmus spektrumzavarral élő gyermekek szabadidős tevékenységeinek szerevezéséhez. A szerző azon túl, hogy fejlesztő- és művészetterapeutaként 14 éve foglalkozik különböző tanulási nehézségekkel küzdő emberekkel, maga is auatista gyermeket nevel. Szülői és szakmai tapasztalatait összegezve nyújt segítséget számunkra könyvében. Kreatív ötletekkel, hasznos tippekkel, személyes példák segítségével biztosít lehetőséget az autista gyermekkel történő, önbizalmat és a kapcsolatokat újraépítő, élvezetes, közös játékra.

Az Animus Kiadó 2009-ben adta ki Julia Moor: Hogyan játsszunk és tanuljunk autista gyerekkel – Ötletek, tapasztalatok szülőknek és nevelőknek c. könyvét, mely minden nagyobb könyvesboltban és internetes könyváruházban megtalálható (ára: 3590 Ft). Szülőnek, pedagógusnak egyaránt szeretettel ajánlom figyelmébe.

Kalandra, játékra fel!

– BA –

Művészet és kreativitás

A művészet mint önkifejező eszköz

Képzelje el, hogy nem tud beszélni, s egy olyan alig kiszámítható világban él, amelyben semminek sem látja értelmét, amelyben mások hoznak ön helyett döntéseket, egészen jelentéktelen kérdésekben is. Képzelje el, mekkora elégedettséget okozhat lenyomatot hagynia egy darab papíron, következetesen ugyanazt a lenyomatot, ha ugyanazt a cselekvést választja, eldönti, hová kerüljön a minta, milyen nagy legyen, milyen színű legyen – képzelje el, mit jelenthet, hogy van némi uralma a dolgok felett.

A tanulási nehézségekkel küzdő felnőttek művészeti foglalkozásain oktatóként szerzett tapasztalataim mindig is alátámasztották azt a meggyőződésemet, miszerint a nyelvi és/vagy testi fogyatékossággal élők számára a kreativitás igen értékes önkifejezési mód. Az önkifejezést itt nem művészieskedő értelemben gondolom, hanem azt értem alatta, hogy az elkészített alkotások fontos eszközei a céltudatos cselekvésnek. Ha egy darab papírra „lenyomatokat”, jeleket teszünk, annak éppen olyan feszültséglevezető hatása lehet, mint a futásnak vagy a sikoltásnak. Próbálja ki legközelebb, amikor igazán mérges: vegyen elő egy darab papírt és kezdjen firkálni rá, olyan eszeveszetten, ahogyan csak bír – ezután dőljön hátra és figyelje meg, hogyan érzi magát. Gondoljon bele, mennyi oka lehet gyermekének arra, hogy mérges legyen! A művészet nem csupán szép képekről, hanem közérzetünkre ható folyamatokról is szól, s ebben az értelemben mindegy, mi a célja: gondolatok képpé formálása, a tehetség kifejezése vagy a feszültség levezetése.

A figyelem felkeltése közvetett módon

A gyermekeket bármilyen művészeti tevékenységbe bevonni azt jelenti, hogy hosszabb idejű irányítást kell elviselniük, ezt azonban az autista gyerekek nem nagyon tűrik. A fiamnál azt tapasztaltam, hogy a sürgető vágy, amellyel határozott szóbeli irányítással rá akartam venni a festésre, nem vezetett sikerre – sokkal hatékonyabb eredményt értem el, amikor szép csendben összegyűjtöttem a szükséges dolgokat (általában miközben ő tévét nézett és nem figyelt rám). Amikor a tévéműsor véget ért, elkezdtem dolgozni a magam képén, mintha csak a saját szórakozásomra csinálnám. A fiam lassan megközelítette az asztalt, s hagyott néhány lenyomatott a papíron, amelyet előre odakészítettem neki. Néhány ilyen módon bevezetett foglalkozást követőn már ő jelezte, valahányszor festeni akart – odahozta a festékeket, vagy a felajánlott képkártyák közül kiválasztotta a festést mutatót. Olykor előfordult, amikor a festés a napi program részeként szerepelt a képes órarendben, hogy csak úgy tudtam motiválni, ha beígértem valamilyen megerősítőt (kedvenc cselekvést vagy édességet) – ám a lényeg az, hogy érdekelni kezdte a dolog. A foglalkozások eleinte valóban igen rövidkék voltak, ám mostanra már egyre több irányítást képes elfogadni és egyre hosszabb ideig tud összpontosítani. Az indirekt megközelítés révén elkerülhető, hogy a gyermek érzékeit az új tapasztalatok túlterheljék, ezért hatékony módszer bármilyen új tevékenység bevezetésénél.

A részletet Julia Moor fent ismertetett könyvének 13.  fejezetéből idéztük (203–205. oldal)