A szó esélyegyenlőség csak néhány helyen, például a sportversenyeken valósul meg. Ott is csak a fizikai feltételeknél, mert az egyik versenyző tehetségesebb, a másik kevésbé. Az élet egyéb területein pedig végképp nem egyenlők az esélyek. Ám esélyt teremteni, esélyt adni – azt igen, azt lehet.
Mindez egy hármas sajtótájékoztató kapcsán jutott eszembe, ahol három miniszter: Csehák Judit (egészségügyi), Lévai Katalin (esélyegyenlőségi) és Magyar Bálint (oktatási) ismertették a közös sajtótájékoztatójukon az Utolsó padból elnevezésű programot, amelynek célja: a nem fogyatékos gyermekek enyhe fokban fogyatékossá minősítésének visszaszorítása.
A pénz az úr?
Az Európai Unióban a fogyatékos gyermekek aránya 2,5-3%. Magyarországon 5,3%.
Elso ránézésre is sok ez a különbség, de ha valaki tudja, hogy mi áll a hazai 5,2% mögött, akkor csöppet sem csodálkozik. A pénz. Pénz a családnak, és pénz az önkormányzatnak (normatív támogatás). A család, ha fogyatékosnak minősítik a gyermeket, akkor anyagilag jobban jár: a gyes nem három évig, hanem 10 éves korig jár (sőt, méltányosságból meghosszabbítható), magasabb a családi pótlék, jár a nevelési támogatás stb. Persze nem minden szegény ember szeretné, ha gyermekét csak azért, mert hátrányból érkezett, fogyatékosnak minosítse a szakértői bizottság. Ám ha a gyermekkel baj van az iskolában, akkor esetleg a pedagógus kezdeményezi, hogy a gyermeket minősítsék vissza. Ez nem új keletű találmány, ha jól emlékszem a nyolcvanas években végeztek már erre nézve vizsgálatot Zala megyében. Azt tapasztalták, hogy a normál általános iskola a kisegítőbe, a kisegítő pedig a foglalkoztatóba “passzolja” tovább a problémás gyerekeket. Arra már nem emlékszem, de gyanítom, akkor is úgy volt, hogy a roma gyerekek felülreprezentáltak voltak ebben a körben. (Aki ma azt mondja, hogy a hatvanas-hetvenes évek a gazdagodás évei voltak, és hogy Magyarországon nem voltak igazán szegény emberek, azoknak ajánlom: nézzék meg Schiffer Pál Feketevonat c. szívszorító dokumentumfilmjét, 1971-ben készült.)
Arra kérdésre pedig, hogy mostanában miért kerül egyre több gyermek a fogyatékosok körébe, az iskolai normatívák közötti különbségek (is) adnak választ. Tudniillik a fogyatékos gyermek után több pénz jár, mint az ép értelmű gyermek után. Míg az önkormányzat (az iskola fenntartója és a szakértői bizottság munkáltatója) egy normál általános iskolás után 2003-ban, 190 500 ezer forintot kap, addig a speciális (manapság: sajátos) nevelési igényű gyermek után 430 ezer forintot. (Egyébként 1992 folyamatosan emelkedett mindkét normatíva, és ezzel párhuzamosan emelkedett a fogyatékosnak minősített gyerekek száma is.)
Csak üdvözölni lehet, hogy a három tárca együttesen indított hadat a fogyatékossá minősítés ellen, különösen az ellen, hogy ebbe a kategóriába az érdekeiket nehezen érvényesítő tudó roma családok gyerekei kerülnek. Míg az 1974/75-ös tanévben minden negyedik roma gyerek került gyógypedagógiai iskolába, addig 1992-ben számarányuk már 42% volt.
Az enyhe fokban értelmi fogyatékossá minősítésnek megvannak a szakmai kritériumai, amelyeket az erre hivatott bizottságok egyrészt nem tartanak be, másrészt az is szerepet játszhat benne, amit egy szegedi roma orvostól hallottam: a mostani iskolaérettségi tesztek kultúra függőek, emiatt kerülnek eleve hátrányba a roma és nemcsak a roma gyerekek, hanem a lumpen családból származó gyerekek.
Programok a felzárkóztatásra
Van tehát tennivalója bőven a három tárcának. Az SzCsM olyan programokat, támogatásokat, pályázatokat akar indítani, amelyek már a születés után enyhítik a hátrányokat, mindebbe a Fogyatékosűgyi Tanácsot is bevonja, valamint a szakértoi bizottságok megerosítése is célja. Az OM a pedagógusokat szeretné felkészíteni. Ma az integrált nevelésnek, oktatásnak nincsenek meg a feltételei nálunk, ezért sok településen szegregált osztályokba kerülnek a gyerekek, holott erre a törvény csak akkor ad lehetőséget, ha az elkűlönítés valóban indokolt, és a gyermek érdekét szolgálja. Az 1998-as XXVI-os törvény – amit az újságírók az egyszerűség kedvéért esélyegyenlőségi törvénynek neveztek el – kimondja, hogy 2005. január 1-jéig (fokozatosan) meg kell teremteni a fogyatékos gyermekek speciális oktatásának tárgyi és személyi feltételeit. Emellett persze föl kell készíteni a pedagógusokat is (továbbképzés), és meg kell teremteni a szegregált osztályból a normálba való visszatérés feltételeit.
Az esélyegyenlőségi miniszter szeretné megvizsgálni, mennyire kultúra függőek a minősítő tesztek, és az eredménytől függően átdolgoztatni azokat, azaz hidat verni a kultúrák között.
Nem állom meg, hogy ne tegyek egy kis kitérőt: ezekkel az intézkedésekkel párhuzamosan megteremthetok lennének az új közoktatási törvény szerinti “speciális nevelési igényű gyermekek” nevelésének, oktatásának feltételei – mármint azoknak, akik integrálhatók. Hogy valóban esélyt kapjon mindenki.
Nem kell hozzá különösebb felmérés – bár végeztek, és az eredmények azt igazolták -, hogy azokon a településeken, ahol a hátrányos helyzetű családok gyerekei óvodába jártak, a hátrányok csökkentek. Ezért csak üdvözölni lehet Medgyessy Péter azon bejelentését, hogy a rászoruló gyerekek ingyen étkezhetnek az óvodában. És a rászorulók – a közhiedelemmel és a sajtó szóhasználatával ellentétben – nem csak romagyerekek, hanem mindazok, aki a lét peremén, szegényen élnek, legyenek ok akár magyar, szlovák vagy német nemzetiségűek – mindannyian ennek az országnak az állampolgárai.
F. Á.