Amikor arra gondolunk, hogy a civil szervezetek – és főleg az országosan működők, mint például az AOSZ – miért nem védik erősebben az általuk képviselt csoportok védelmét (esetünkben az autista emberek érdekét), hajlamosak vagyunk elfeledkezni egy fontos tényről: a legfontosabb döntéseket a Parlamentben hozzák és nem civil szervezeteknél. A kormányzati döntéseket pedig igen nehéz és időigényes befolyásolni.
A Fidesz–KDNP a 2010. tavaszi választáson kétharmados győzelmet aratott. Ezzel hatalmas lehetőséget kapott arra, hogy bizonyítsa szaktudását, alapvető törvényeket, köztük az alkotmányt is megváltoztathatja.
Miért érdekes ez az autista emberek szemszögéből? Legfőképp azért, mert a parlamenti döntések befolyásolása során a civilek – és az AOSZ – számára az a legfontosabb kérdés: kiket és hogyan tud meggyőzni álláspontjáról, megnyerni véleményének. Bármilyen kedvezőtlen kormányzati terv esetén (pl. ha az autista emberek családjainak szűkítenék utazási kedvezményeit, esetleg az iskolák vagy felnőtt ellátó intézmények kevesebb támogatást kapnának) az AOSZ két szinten tud beavatkozni. Vagy a jogszabály előkészítésébe minisztériumi tárgyalások/levelezés útján, vagy a döntés megszavazása előtt a parlamentben, parlamenti pártok segítségével.
A kétharmaddal az utóbbi út, egyelőre, járhatatlanná vált. Mivel a Kormányt alkotó pártoknak óriási többségük van, így szinte lehetetlennek látszik több tucatnyi kormánypárti képviselő meggyőzése, főleg egy olyan, kevés szavazatot és népszerűséget jelentő ügyben, mint az autizmus ügye. A parlamenti szavazáskor történő „kiszavazást” a frakciók amúgy is büntetik, a Fidesz–KDNP pedig híres összetartásáról.
Mit tehetünk hát? Marad a minisztériumokkal a jogszabályok előkészítése idején folytatott párbeszéd. Ez lehet levelezés, telefonálgatás, személyes tárgyalás, e-mail váltás. Egy dolog azonban biztosan nem lehet: titkos és a nyilvánosságot kizáró. Azért fontos ezt leszögezni, mert amikor a civil érdekvédelem eszközeire tekintünk, tulajdonképpen két legfontosabb fegyvert kell látnunk: a jogot és a nyilvánosságot.
A nyilvánosság fontosabb, mint hinnénk. Tessék elképzelni, hogy egy országos szövetséget vezetnek. Van pénzük pár programra és sokat pályáznak, de persze több pénzzel még több családnak tudnának segíteni: több kiadványt adhatnának ki, több képzést tarthatnának szülőknek, esetleg végre táborokat indíthatnának nyaranta. De nincs minderre pénzük. A minisztériummal tárgyalnak országos ügyekről is: miért nincs szakemberképzés, miért nem indul program az iskolák segítésére, vagy miért nem indul el az egészségügyben a sokat emlegetett, autista embereknek változást jelentő „mátrixellátás”? És egy alkalommal, amikor az iskolarendszer vagy az egészségügy fejlesztéséről sokadszor tárgyalnak, a minisztérium felajánlja, hogy habár a rendszer fejlesztésére nincs pénzük, de szívesen adnak egy nyári táborra valót. Persze kimondatlanul ezzel azt várva: elégedjenek meg a kicsivel…
Minden olyan szervezet, amelyik nem a nyilvánosság előtt tárgyal, nem a nyilvánosság előtt levelez, nagy eséllyel az ilyen ajánlatok prédája lesz. (Ha rosszindulatú akarok lenni: akik titokban tárgyalnak, ilyen ajánlatokra vadásznak.) Mert hiszen ki tudna nemet mondani egy nagyon hasznos programra elegendő egyedi támogatásnak, ha egyszer arra a távlati célra úgyse akar adni az államtitkár? „Akkor legalább a mi szervezetünk járjon jól, nem?…”
Az AOSZ nem árusítja ki hosszú távú céljait, sőt arra törekszik, hogy minden lépését nyilvánossá tegye a családok számára. Honlapunkon az Érdekvédelmi naplóban olvasható minden tárgyalás és levél. Megbeszéléseinken pedig még véletlenül sem hagyjuk magunkat csőbe húzni. Így sokkal több a konfliktusunk minisztériumi vezetőkkel (mindig is így volt), de csak így érhetjük el, szívós munkával, hogy elinduljanak országos változások. Ezért fontos a nyilvánosság.
Másik érdekvédelmi eszközünk a jog. Ez sok mindent jelenthet, de leginkább azt, hogy nemcsak a családok helyzetére, nemcsak a kezünkben lévő kutatási adatokra hivatkozunk, mert a kormánytisztviselők ezekre sokszor bizony immúnisak. Hatályos törvényekre és jogszabályokra hivatkozunk, mert még államtitkárokkal folytatott tárgyalásokon is emlékeztetni kell őket arra, ami rájuk nézve is kötelező.
2010-ben helyzetünk nehezebb lett talán, mint volt. A parlamentben szinte esélytelenek leszünk, ha a Kormánnyal ellentétes állásponton vagyunk. (Nem volt ez mindig így: az előző Kormánynak nem volt kétharmados többsége, s abban az időben az akkori ellenzékkel és sok esetben kormánypárti képviselőkkel is aktív kapcsolatban voltunk. Volt eset arra, hogy ellenzéki és „renegát” kormánypárti képviselő együtt segítette ügyünket a Kormány ellenében. Ez ez az összedolgozás az autizmusban érintetteknek hasznára vált nem egyszer.) Marad a nyilvánosság előtti kommunikáció, a jogra és a problémákra való kitartó hivatkozás. Együttműködés más civil szervezetekkel, érdekvédelmi akciók indítása, levélírás, petíciók, ha kell, nemzetközi fórumok igénybevétele.
Az új Kormány júniusban több tízmilliárd forintot zárolt a költségvetés helyzetére hivatkozva, az elvonások a szociális és oktatási területet erősen sújtották. (A sajtó erről alig adott hírt.) Az autizmus ügyére májusban – úgy tudtuk – még 50 millió forint volt előirányozva, ez a nyáron napok alatt semmivé lett, és csak nehezen, hosszas tárgyalásokon lehetett 15 millió forintot megmenteni az Országos Autizmus Stratégia megvalósítására. Hamarosan itt az ősz, készül a jövő évi költségvetés. Még mindig hatályos az Országos Autizmus Stratégiáról szóló kormányhatározat és ez a mostani kormányt is kötelezi: javítaniuk kell a szűrés és diagnosztika területét, fejleszteni az oktatást, felnőtteknek programot indítani. Ennek egyelőre semmi jele. Eközben meredeken nő az autizmussal diagnosztizáltak száma.
Sok dolgunk lesz.
Petri Gábor