Alex szeretett énekelni és tagja volt a kórusnak. Közeledett a karácsony, és a kórus heteken kersztül próbált. Alexnek hihetetlenül jó memóriája volt dalok és szövegek terén, így természetesen mindent kívülrol tudott.
A karácsonyi éneklésre egy téren, hatalmas tömeg elott került sor. Alex állt a helyén, de érdekes, szája ki sem nyílt, csak állt, arcán boldog mosollyal. Édesanyja igen nyugtalan lett és nem értette a helyzetet. Az eloadás után odament fiához, de mielott bármít mondhatott volna, a fiú így szólt: – Tök jó volt, nem igaz? Tetszett neked is?
Anyja zavara még nagyobb lett, végül véleményének így adott hangot: – De Alex, hisz’ te egyáltalán nem is énekeltél! Alex meglepetten nézett és így szólt : Lehet, hogy úgy nézett ki, mintha nem énekelnék, de én magamban igenis énekeltem. – Anyja egy pillanatnyi döbbent csend után elmosolyodott, átölelte fiát és a “néma énekessel” hazaindult.
(A fenti kis történetet R. Waynwe Gilpin: Laughing and Loving with Autism c. konyvébol az osztrák AUTISTENHlLFE (Segítség az Autistáknak) c. lap kozvetítésével vettuk át. Itt jegyezzuk meg, hogy az osztrák szuloszovetségnek 400 kotetes könyvtára van, ahonnan a kölcsönzés ingyenes.)