Egy egyesület születése
Időről-időre bemutatunk egy-egy egyesületet, alapítványt, mely azért jött létre, hogy az autista gyermeket nevelő családokat összefogja. Most az egyik legfiatalabb egyesületet, a salgótarjáni Abigélt mutatjuk be, mely nevét Szabó Magda „hősnőjéről” kapta. Emlékeznek? Ő volt Abigél, a szobor, amelyik a nevelőintézetben tanuló lányok minden kérését, óhaját teljesítette. Legalábbis a lányok szerint.
A harmadik X-et betöltve úgy gondoltuk a férjemmel, hogy az előző házasságunkból hozott egy-egy gyermekünk mellé szeretnénk egy közöset is. Nem kellett soká várni, eljött a nap. Sokáig nem élvezhettük felhőtlenül, mert a terhességi vizsgálatok hamar elkeserítettek. Rengeteg vizsgálat, rengeteg aggodalom. A férjem azonban végig nyugodt volt és állította, semmi gond nincs a „törpével” odabenn.
Végül eljött a nagy nap, amikor megismerhettük Marcikánkat. Gondoltam, innentől kezdve minden oké lesz, hiszen látni fogom őt, hogy jól van, hogy egészséges és minden rendben. Kicsit fura volt a fejformája. Teljesen másképp nézett ki, mint bármelyik másik bébi. Néhány hónap nyugalom, míg egy nap a védő nénink elindította újra a lavinát. Nincs szemkontaktus, nem úgy figyel, valami nem tetszik. Orvosok, vizsgálatok, Budapest, újra és újra. Minden negatív. Jóslatok (azok is negatívak). Apa és fia boldog szimbiózisban Marcikánk születésétől kezdve, én pedig állandó aggodalomban és nyugtalanságban, naponta szembesülve azzal, hogy a kicsi gyermekem csak akkor akar nálam lenni, ha az apukája nincs velünk.
Napestig minden szabadidőmben bújtam a netet, próbáltam diagnózisokat találni. Kerestem újabb orvosokat, vizsgálatokat, gyógymódokat, bízva abban, hogy valaki majdcsak meggyógyítja a gyerekemet. Csak nyomoztam és nyomoztam… Már természetgyógyászokkal is próbálkoztuk. Ez volt számomra a hidegzuhany! Az első csak vádolt, milyen anya vagyok, a második el is magyarázta! Megkérdezte: milyen érzés nekem, ha nem bíznak bennem? Mit gondolok én, hogyan fogom megtanítani a gyermekemet járni és beszélni, ha én egész álló nap azon stresszelek, hogy vajon fog-e valaha?
Mindezek mellett, amikor már a második természetgyógyász is azt mondta, hogy a gyerekkel nincs gond, ő csak más: indigó gyermek*, akkor már kezdtem kíváncsi lenni. Először nagyon rosszul esett, hogy nem tartanak jó anyának, hiszen az egész életem arról szólt, hogyan tudnék segíteni rajta és azt hittem, hogy ezzel mindent megteszek, amit egy anya megtehet a gyermekéért. Míg ez utóbbi hölgy felnyitotta a szememet és a mai napig hálás vagyok neki! Elkezdtem könyveket beszerezni az indigó gyerekekről és kezdtem másként szemlélni a dolgokat. Míg ezen a változáson mentem keresztül, egyik nap Marcika átkéredzkedett az édesapjától hozzám! Ez számomra maga volt a csoda! Ekkor megértettem, hogy én olyan gyermeket hoztam a világra, aki lehet, hogy később tanul meg járni, vagy másként észleli a dolgokat, de működik benne valami legbelül, amitől ő már másfél évesen sokkal többet tud, mint én. Akkor megértettem, amit meg kellett értenem! Azóta más ember vagyok!
Hiszek benne, hogy nem véletlenül született nekem Ő! Higgyék el, többet tanultam tőle az elmúlt 6 évben, mint az azelőtti 32-ben! Azt hiszem, azóta sokkal több lettem és még több akarok lenni minden nap, mert nagyon magasra került a mérce. Ő egy csoda az életemben!
Elkezdődött az ovi, az iskola. Találkoztam más családokkal, akik hasonló gyermekeket nevelnek. Láttam családokat, akik nem bírták el ennek a súlyát, de legtöbbjük felismerte azt, amit én. Összehozott az élet azokkal, akik hozzám hasonlóan úgy gondolják, hogy ezek a gyerekek igazi értékek, és egyengetnünk kell az útjukat! De segíteni kell azokat is, akik ezt másként élik meg! Így összefogtunk és megalapítottuk az Abigél Közhasznú Egyesületet. A bürokrácia nem annyira akarja – tavaly nyár óta még nem sikerült hivatalossá tenni szándékunkat, de hiszem, hogy a legjobb úton haladunk! Időközben, s részben ennek köszönhetően, olyan pedagógusokkal, asszisztensekkel bővült az alapító tagok köre, akik igazi értékes emberek, értik és segítik gyermekeinket! Nógrád megyében már működik egy szervezet, a Nógrádi Autizmus Alapítvány, ami hasonló módon született. Velük karöltve dolgozunk, és segítjük egymás munkáját.
Eddig elért eredményeink:
Egyik célkitűzésünk – hogy a normál iskolák, óvodák pedagógusain keresztül megismertessük az autizmust – elindult az útján Simó Judit doktornő előadásával. Ebben teljes mellszélességgel az alapítvány és a szakmai fórumok vettek rész, mi csak elindítottuk. Szeretnénk, ha a társadalom tudna az autista gyerekekről, felnőttekről. Ismerjék meg őket! A mi feladatunk, hogy erre felhívjuk a figyelmüket, hogy beillesszük őket a társadalomba.
Másik célkitűzésünk: az egészségügyi ellátás megkönnyítése a családoknak. A salgótarjáni városi önkormányzat jegyzőjét kerestük meg az alapítvánnyal együttműködve és kértük a segítségét. Kádár Zsombor jegyző úr rövid időn belül megszervezett egy megbeszélést, ahol az önkormányzat illetékesei, az Egészségügyi és Szociális Központ vezetője és a Szent Lázár Megyei Kórház igazgatója voltak jelen. Meghallgatták a problémáinkat, és közösen megoldottuk. Jelenleg már működik is a soron kívüli ellátás a rendelőintézetben. Az altatásban végzett fogorvosi ellátást még nem sikerült megoldani, de ennek inkább anyagi okai vannak – de folyamatban van!
Van még sok-sok célkitűzésünk, kisebbek-nagyobbak! Meg kell oldanunk az oktatásban azt, hogy mindenki a neki megfelelőt kapja. Ki integráltat, ki szegregáltat. Ez jelen pillanatban eléggé megoldatlan. Nyitottság van, de ez sajnos kevés. A szegregált oktatást is ki kell egészíteni azzal, hogy mindinkább a közösség része legyen a csoport!
Azt is meg kell oldanunk, hogy minden érintett család segítséget kapjon. Akár információt, akár gyermekfelügyeletet, akár érdekérvényesítésben való segítségnyújtást, vagy bármit, amire igénye, szüksége van! Segítenünk kell egymásnak! Nagyon sokszor már az is elég, ha tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül…
Célunk még az is, hogy szorosan együttműködjünk az AOSZ-szal, a társszervekkel, autista majorságokkal, lakóotthonokkal. Az AOSZ-szal nagyon jó a kapcsolatunk, minden segítséget megkapunk!
Van egy óriási álmunk, amit az útjára indítottunk! Olyan intézményt szeretnénk, ahol a legkisebb gyermektől a „legfelnőttebb autistáig”, mindenkinek helye van. Szisztematikusan felépítve, hogy hasznos, értelmes életük legyen! Ahol a kisebbek tanulhatnak, a nagyobbak dolgozhatnak. Titkon remélem, hogy egyre több ember fogja megérteni azt, amire bennünket megtanítanak a gyermekeink!
*
Az Abigél Egyesületet 12, autista gyermeket nevelő szülő alapította.
Civil Ház, 3100 Salgótarján, Fő tér 5.
Postacím: 3104 Salgótarján, Gorkij krt. 77.
Elnök: Kővári Edit, 30 279 6904; kovariditke@gmail.com
Kővári Edit
Abigél Közhasznú Egyesület
* Lee Caroll – Jan Tober: Indigó gyerekek – Mandala-Véda Kiadó Kft. 2002