2019.05.19. – Ülésezett az Országos Fogyatékosságügyi Tanács

2019-ben először hívták össze az Országos Fogyatékosságügyi Tanács (OFT) ülését az Emberi Erőforrások Minisztériumában. Az ülésen több fontos napirendi pontot is megtárgyaltak a résztvevők: az EMMI képviseletében Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár bemutatta az intézménykiváltási folyamat következő lépését, az EFOP 2.2.5-ös számú pályázat kiírását megalapozó koncepciót. Bár az OFT tagjai a javaslat elfogadása mellett apróbb kiegészítéssel éltek a koncepcióval kapcsolatban, az AOSZ jelezte, hogy az abban foglaltakhoz külön szakmai állásfoglalást készít, ezért a szavazáskor tartózkodott. Emellett szóba került a OFT jövőbeli működését meghatározó új ügyrend kérdéseinek egyeztetése is, amelynek előkészítésében az AOSZ is részt vett. Az egyeztetés alkalmával a résztvevők meghallgatták és elfogadták az OFT 2018. munkájáról szóló beszámolót is.