2015. szeptember 15. napján 10 órakor került sor az Igazságügy Minisztériumban a fogyatékossággal élők jogaiért felelős tematikus munkacsoport legutóbbi ülésére. Az ülésen a Minisztérium részéről jelen volt Nyitrai Imre szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár és dr. Juhász Péter az EMMI Fogyatékosságügyi Főosztályának főosztályvezetője. Az ülésre meghívott szervezetek részéről az Autisták Országos Szövetsége képviseletében dr. Kálozi Mirjam megbízott volt jelen. Az ülés témája az ENSZ Egyetemes Emberjogi Felülvizsgálat (angolul: Universal Periodic Review, rövidítve: UPR) ajánlásai és a kormány azokra adott válaszai voltak, mellyel kapcsolatban várták a civil szerveztek és egyéb meghívottak észrevételeit. Sajnálatos módon az ülésen derült ki, hogy a háttéranyag, melyet meg kívántak tárgyalni, a résztvevőknek nem került előzetesen kiküldésre, így nehéz volt érdemben részletes észrevételeket tenni. Az ülésen ezen túl bejelentésre került, hogy a 2015. évi 127-es számú Magyar Közlönyben megjelent az Országos Fogyatékosságügyi Program végrehajtásának 2015-2018 évekre kiterjedő intézkedési terve, mely Nyitrai Imre helyettes államtitkár úr véleménye szerint igen részletes és szinte minden az ülésen elhangzott felvetésre választ ad.