Hálózati találkozó, Salgóbánya, 2015. 05. 09.
Május 9-én Salgóbányán (Salgótarján mellett), csodálatos természeti környezetben került megrendezésre az Abigél Közhasznú Egyesület és az AOSZ szervezésében az a találkozó, ahol szülők és érintettek (utóbbiak között ketten az ASD Munkacsoport tagjai) közös műhelymunka keretében együtt tekintették át az érdekvédelem néhány érdekes és aktuális kérdését.
Mintegy kéttucatnyian foglaltuk el az egyesületnek is otthont adó egykori parasztház méretes tornácát. A délelőtt a tapasztalatcsere jegyében telt, majd az ebéd elfogyasztása után együttesen vitattunk meg olyan fontos, az érdekvédelemhez kapcsolódó kérdéseket, mint pl. a Helyi Érdekvédelmi Programok helyzete, vagy azt, hogy egyáltalán mit is értünk érdekvédelem alatt? Ez utóbbi nem csak azért fontos, mert alapvető, hanem azért is, mert kiderült, hogy szinte ahány ember, annyiféleképpen tudjuk meghatározni, hogy mi is az, amit fontosnak tartunk, fontosnak érzünk e címszó alatt. Hogy jobban megismerjük egymás nézeteit, s ki tudjunk alakítani egy konszenzuson alapuló definíciót, 4-5 fős munkacsoportokba szerveződve, majd a csoportok álláspontjait ütköztetve, megvitatva készítettünk egy közös, részletes, mindenki által elfogadható meghatározást, amely ezt követően felkerült az AOSZ honlapjára is (http://aosz.hu/wp-content/uploads/2015/08/Mi-az-%C3%A9rdekv%C3%A9delem.pdf).
Természetesen lehetőség nyílt kötetlen beszélgetésekre is, ennek során ki-ki talált magának beszélgetőpartnert, illetve csoportot (vagy visszahúzódhatott, ha kicsit pihenésre volt szüksége). Sőt, maradt még idő arra is, hogy megtekintsük a közeli Salgó várát, ahonnan bámulatosan szép kilátás nyílt a zömmel erdővel borított tájra, no meg a szomszéd várra, Somoskőre. — johnny