AutSense Éttermek programja az Autizmus Világnapján
– Mitől autista-barát egy szolgáltatás?

Buday idézettel honlapra

 

Buday Péter szerint is fontos, hogy a szolgáltatók elfogadóak legyenek!

2016-ban éttermek és vendéglátó-ipari szolgáltatók körében indított érzékenyítő kampányt az Autisták Országos Szövetsége

Idén az Autisták Országos Szövetségét 22 vendéglátó egység és étterem támogatta csatlakozásával, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élő személyekre. Elindult az AutSense (autizmus-szenzitív) Éttermek programja, olyan szolgáltatók körében, akik fogékonyak az autista emberek elfogadása, megértése iránt és ezt a szolgáltatási területükön erőteljesen képviselik.

A kampány célja:
A vendéglátóhelyek csatlakozásukkal vállalták, hogy étlapjukat AOSZ olyan vizuális segítséggel gazdagítsa, amely biztosítja az autista emberek, de ezzel együtt minden vendég számára az „akadálymentes szolgáltatás” megvalósulását. Így a betérő vendég saját élményén keresztül tapasztalhatja meg autista társaink speciális szükségletét..

Az április 1-2-án az autizmus-specifikusan elkészített étlap mellett, a vendégek az asztalokon, pultokon kihelyezett rövid ismertetőben bővebben is olvashatnak az autizmusról és megismerhetik, mitől nehéz egy autista ember számára az éttermi étkezés és hogyan lehet számunkra megkönnyíteni képekkel, illusztrációkkal és folyamatábrákkal az étteremben töltött időt a megérkezéstől a rendelésen át a távozásig.

A programban tevékeny részt vállalt Buday Péter sztár chef, aki maga is fontosnak tartja a fogyatékossággal élő társaink segítését a szolgáltatók részéről, ezért gondolkodás nélkül mondott igent az Autisták Országos Szövetségének megkeresésére.
A kampányban március 31-től április 2-ig, hagyományos éttermek, önkiszolgáló éttermek és szállodák is részt vehetnek, lebonyolításában az AOSZ partnere a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége.

Az Autisták Országos Szövetségének célja ezzel a lépéssel a társadalomban általánosan elterjedt tévhitek eloszlatása, a társadalom ismereteinek bővítése, autista társaink elfogadásának és értő támogatásának elősegítése a hétköznapokban.

Keresse fel az AutSense Éttermek egyikét az Autizmus Világnapján és ossza meg velünk tapasztalatait!

A véleményeket a programkoordinator@esoember.hu email címen várjuk! 

 

A résztvevő éttermek és vendéglátóipari szolgáltatók

 

Fotó Név, cím, elérhetőség Melyik napon csatlakozik? / Mi a motivációja?
 CodeZero_kep (1024x476)

 Code Zero logo (596x591)

Code Zero

1056 Budapest, Papnövelde u. 10.

Code Zero facebook oldal

“Nem akarjuk, hogy bármelyik embertársunk bármiből kimaradjon, bárhogy is érkezett közénk erre a világra.”
 Fricska_kep (960x639)

Fricska logo (640x495) Fricska Bisztró Gasztro Malom Kft.

8200 Veszprém, Miklós u. 10/b.

Fricska Bisztró Facebook oldal

 

04. 01., 04. 02.

“Azért csatlakoztunk, mert így éreztük helyesnek :)” 

 

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Fuzfa_Hotel_logo (404x408) Fűzfa Hotel *** és Pihenőpark

 3388 Poroszló, Kossuth L. u. 81.

www.fuzfapihenopark.hu

03. 31.
 Galoppmajor_kep (1024x682)

Galoppmajor_logo (640x341)Galopp Major Csárda 

2360 Gyál, Galopp Major

www.galoppmajor.hu

03. 31., 04. 01., 04. 02.

“A gondolat, hogy miért is csatlakoznánk. Mert a saját hétköznapjaimban is jelen van az autizmus, így tudom, hogy mennyire fontos az, hogy felkészítsük arra az életre ciklusra, amikor mi már esetlegesen nem tudjuk segíteni. Akkor, majd könnyebb legyen a mindennapi boldogulásuk. Akadálymentesen tudjanak rendelni, akár egy ételt is. Nem utolsó sorban, neurotipikus társaik érzékenyítése is szempont. Vagy az étteremben dolgozó pincér kollégák, megfelelően tudjanak kezelni egy adott helyzetet egy érintett vendéggel. Remélem sikeresen együtt tudunk majd működni.”

Hatpottyos_kep (1024x768) 

Hatpottyos_logo (640x640)Hatpöttyös Étterem

8000 Székesfehérvár, Szent István tér 9. 

www.hatpottyos.hu

04. 02.

 “Azért tartjuk fontosnak, hogy csatlakozzunk, mert a Hatpöttyös étterem is egy speciális, különleges étterem, ami komoly társadalmi küldetéssel bír: be akarja bizonyítani, hogy megváltozott munkaképességű és sérült emberek megfelelő körülmények között, megfelelő segítséggel ugyanolyan, vagy minőségibb munkára képesek, mint szerencsésebb, egészséges társaik! A közvetlen kapcsolat miatt hidat képez az egészséges és sérült emberek között, ezzel hozzájárul az előítéletek, tévképzetek, az intolerancia lebontásához! Erre pedig az autizmussal élőknek is ugyanilyen szüksége van!”

 hotelovit

OVIT Hotel logo (640x109)
Hotel Ovit

8360 Keszthely, Alsópáhoki út

www.hotelovit.hu

04. 02.

“Szállodánk 15. születésnapja alkalmából, meglepetésszerűen más és más akciókkal kedveskedünk vendégeinknek.
Idén a kampányhoz való csatlakozás is  fontos számunkra, hogy mi is és vendégeink is „más szemszögből „ is megismerhessék környezetünket. Számunkra az Ő véleményük is fontos.
Az Autizmus Világnapi mottónk: „Mert mindenki egy kicsit más”.

 Hotel NárádPark_kep

 Hotel NárádPark_logo

Hotel Narád & Park****

3235 Mátraszentimre, Narád út 6.

www.hotelnaradpark.hu

03. 31.

 „Próbáld az autizmusomat nem egy képesség hiányaként, hanem egy másfajta képességként felfogni. Ne az autizmus húzta határokat nézd, hanem a sok jót, amit kaptam tőle.”
/Ellen Notbohm: Tíz dolog amit minden autizmussal élő gyermek szeretné, ha tudnál/
Erre az idézetre utalva és elfogadva gondoltuk, hogy mi is csatlakozunk a kampányhoz.
Cégcsoportunk feladatának érzi a “másság” elfogadását és támogatását. Dolgozóink nyitottak minden új támogatására, a nehéz sorsú emberek életének, életminőségének javítására.

 Park Hotel Eger kep

Hotel Eger Park logo
 Hotel Eger & Park****

3300 Eger, Szálloda utca 1-3.

www.hotelegerpark.hu

„Próbáld az autizmusomat nem egy képesség hiányaként, hanem egy másfajta képességként felfogni. Ne az autizmus húzta határokat nézd, hanem a sok jót, amit kaptam tőle.”
/Ellen Notbohm: Tíz dolog amit minden autizmussal élő gyermek szeretné, ha tudnál/
Erre az idézetre utalva és elfogadva gondoltuk, hogy mi is csatlakozunk a kampányhoz.
Cégcsoportunk feladatának érzi a “másság” elfogadását és támogatását. Dolgozóink nyitottak minden új támogatására, a nehéz sorsú emberek életének, életminőségének javítására. 
 Bikal_kep

bikal_logo_fentives

Puchner Kastélyszálló**** és Reneszánsz Élménybirtok

7346 Bikal, Rákóczi u. 22.

www.elmenybirtok.hu

“Élménybirtok – Bikal

A mindenki számára elérhető élmény!”

Az Autizmus Világnapi program itt olvasható.

Konyha étt kép

Konyha logo

Konyha Étterem

Budapest, Madách Imre út 8.

Konyha Étterem facebook oldal

 
 Paprika_kep

paprika logo

Paprika Önkiszolgáló Étterem

3100 Salgótarján, Huta u. 12.

http://www.paprikaetterem.eoldal.hu

“Az Abigél Közhasznú Egyesülettel való személyes, jó kapcsolat miatt csatlakoztunk a kampányhoz!”

 Ebben az étteremben kommunikációs kártyákkal lehet majd rendelni.

Nemzeti Étterem kép 

nemzeti logo

Nemzeti Önkiszolgáló Étterem

3100 Salgótarján, Kossuth u. 3.

http://www.nemzetietterem.hu

” Mindenki éljen teljes életet! Igyekszünk segíteni! “

  Ebben az étteremben kommunikációs kártyákkal lehet majd rendelni.

 Batyuteka_kep (1280x853)

Batyuteka_logo (640x606)

Batyu-Téka, több mint Étterem

3530 Miskolc, Arany János u. 4.

http://batyuteka.hu/

03. 31., 04. 01. 

“A Batyu-Téka az ország harmadik olyan étterme, ahol autizmussal és fogyatékossággal élő emberek dolgoznak, ám közösségi és szociális tevékenysége sokszor erőteljesebb az éttermi funkciónál. Ahogy a “több mint étterem” szlogen is erre utal: van gyógytea klub (szülők sorstársklubja), fogyatékossággal élők párkeresője, szakmai rendezvények, speciális kiállítások, gyógypedagógiai szakkönyvtár, valamint az étteremhez tartozik egy fejlesztő – játszóház is sérült gyermekek részére, a Mosoly Kuckó.”

Hilton_kep

Hilton_logo (640x488)

Hilton Hotel Budapest

1014 Budapest, Hess András tér 1-3.

Hivatalos weboldal

magyar nyelvű weboldal

 „A mi felelősségünk, hogy betöltsük a Földet a vendégszeretet fényével és melegségével. Mindig ragadd meg a lehetőséget, hogy jótékony cselekedetekkel  védelmezd és támogasd a gyermekeket, mert a jövő a gyermekeké.” Conrad N. Hilton
nemadomfelcafé kép

Nemadomfelcafe&bar6_logo (640x640)

Nem Adom Fel Café és Bár

1082 Budapest, Baross utca 86.

http://nemadomfelkavezo.hu/

 “Azért szeretnénk csatlakozni a projekthez, mert fontosnak érezzük a mindenki számára elérhető és érthető kommunikációt. Ez elengedhetetlen része az integrációnak.”
 RadissonBlu_kep

RadissonBlu_logo

Radisson Blu Béke Hotel ****

1067, Teréz krt. 43.

Hivatalos weboldal

“Responsible Business társadalmi felelősségvállalás programunk központjában mindig is gondoltunk embertársainkra, azokra, akik egy kicsit másképp tekintenek a világra.

Tavaly karácsonykor volt szerencsénk megvendégelni egy szociálisan hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó alapítványt, mindenkinek személyes ajándékkal készültünk. Élénken él emlékezetünkben egy autista testvérpár, akik valahogy másképp kérdezgettek minket, más szemmel nézték a szállodát, és nekik mesélve, magunk is rájöttünk valamire: „minden ember más, de éppen ez a jó.” A legnagyobb figyelmet és szeretetet kaptuk Tőlük. Büszkén csatlakozunk az Autizmus Világnapja programhoz, és hívjuk fel a figyelmet autizmussal élő embertársaink elfogadására. “

Erzsebet_kep 

Erzsebet_logo

Erzsébet Királyné Étterem

2100, Gödöllő, Dózsa György út 2.

http://www.erzsebetkiralyneetterem.hu/

“Fontosnak érezzük, hogy az emberek ne betegségként kezeljék az autizmust, és segítsék egymást a megismerésében.
Teremtsük meg a lehetőséget az autizmussal élők számára, hogy teljes életet élhessenek, korlátok nélkül.” 
 

sissi_cukraszda_logo

Sissi Fagyizó

2100, Gödöllő, Hunyadi János u. 31.

http://sissifagylalt.hu/

” Mindenben a minőséget tartjuk fontosnak ezért MINDEN ember minőségi kiszolgálása a szívügyünk.”
Solier_kep

Solier_logo

Solier Cafe

2100, Gödöllő, Dózsa György u. 13.

“Személy szerint fontosnak tartom a társadalmi szerepvállalást és
ezért lehetőségeinkhez képest a vállalkozásban is szívesen támogatunk
olyan kezdeményezéseket, amelyeknek a segítségünkre van szüksége!”