Senpai Díj 2022

2018-as Senpai Díj a megalapítás évéből

“Videóban, előadáson gyakran láthattok, hallhattok, írni viszont csak ritkán szoktam. A Senpai-díjról viszont úgy érzem muszáj írnom, hiszen arról az emberről kapta ez a díj a nevét, aki engem is emberré tett, akinek a legtöbbet köszönhetek.

A Senpai-díj azoknak szól, akik képesek voltak megtenni ezt mindkét vállra külön-külön és együtt is hatalmas súlyt helyező utazást. Akik tanításukkal maradandóan megváltoztatták egy auti életét, ezzel óriási szolgálatot tettek neki, a szűkebb és tágabb környezetének, a társadalomnak és nem utolsó sorban önmaguknak. 

Sajnos nincs elég Senpai-díj ahhoz, hogy mindenkinek jusson, aki csak megérdemli, de őszintén remélem, hogy egy szép napon – talán kis mértékben ennek az elismerésnek a hatására is – lesz annyi „senpai”, hogy minden auti életében ott lehessenek.” – Egle Botond a Senpai Díj ötletadója

Az idei évben 10 jelölés érkezett a Senpai Díjra:

  • Bereziné Molnár Edit – Szekszárdon a Tolna Megyei Pedagógiai Szakszolgálat keretén belül korai fejlesztés területén dolgozik konduktorként
  • Csete Margit judo edző Baján
  • Berke Istvánné a Vésztői Sérült Gyermekekért Egyesület elnöke 30 éve
  • V. Szabó Tamás Klinikai szakpszichológus Szolnokon
  • Szikra Tehetséggondozó Egyesület, aki több száz családnak nyújt segítséget a különleges bánásmódot nevelő gyermekek fejlesztésében, tehetségük kibontakoztatásában.
  • Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény, aki évek óta az autizmussal élők társasági életének fontos helyszíne Szolnokon
  • Liget úti EGYMI Autizmus Centrum Tagintézménye, aki 2002-ben indította az első autista csoportot és komoly elkötelezettséggel tanítja, gondozza az autista gyermekeket és támogatja a családokat Szolnokon.

Az AOSZ elnöksége Egle Botond bevonásával 2022-ben a Senpai Díjat

  • V. Szabó Tamás Klinikai szakpszichológusnak és a 
  • Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézménynek ítélte.

“Sajnos nincs elég Senpai-díj ahhoz, hogy mindenkinek jusson, aki csak megérdemli, de őszintén remélem, hogy egy szép napon – talán kis mértékben ennek az elismerésnek a hatására is – lesz annyi „senpai”, hogy minden auti életében ott lehessenek.” – Egle Botond ötletgazda

A döntés nem volt könnyű, ezért idén Egle Botond javaslatára egy külön díjat is kiosztunk Csete Margit Judo edzőnek.

Minden jelölt munkáját, elkötelezettségét és hitét elismerő oklevéllel szeretnénk megerősíteni.

A díjak és elismerő oklevelek átadására az Autisták Országos Szövetségének központi irodájában, december 20-án kerül sor. A díjakat átadja Senpai – Pócza Róbert, gépészmérnök és Shinkendo instruktor – a díj névadója, Egle Botond, a díj kezdeményezője és az AOSZ elnöksége.

A díjak és elismerő oklevelek átadásáról készült felvételeket az AOSZ youtube csatornáján és kommunikációs felületein közzétesszük.