Idei első ülésén döntött az OFT (Országos Fogyatékosügyi Tanács) többek között a kiváltási stratégia és az intézményi férőhely kiváltást segítő program első szakaszának kiírásáról.
Második napirendi pontként tárgyalták Kővári Edit, az AOSZ elnökének, valamint Földesi Erzsébet, a MEOSZ elnökének beadványát, vagyis a garantált bérminimum növelésével kapcsolatos többletköltségek hatását a szociális ellátást és foglalkoztatást nyújtó intézményekre. A beadvány kapcsán az a döntés született, hogy a béremelések fedezetét, a fenntartók zavartalan működését a költségvetés biztosítani fogja.
A kiváltási stratégia célja az eddigi bentlakásos intézmények által nyújtott komplex szolgáltatások helyett az önálló életvitelt elősegítő támogatott lakhatás megvalósítása, a jövőben az 50 főnél nagyobb férőhelyű, fogyatékos személyeket ápoló és gondozó intézményeket váltják ki kis létszámú támogatott lakóhelyek biztosításával.
Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár az ülésen elmondta, hogy a fogyatékos embereknek személyre szabott körülményekre és szolgáltatásokra van szükségük és nem uniformizált ellátásra, továbbá, hogy 2017-ben ismét emelkedik a fogyatékosságügyi érdekvédelmi szervezetek költségvetési támogatása. Az előző évhez képest az inflációt meghaladó mértékben, 60 millió forinttal kapnak többet a fogyatékos embereket segítő szervezetek.
A Kormány kiemelt figyelmet fordít a fogyatékos személyek iránt, ezért a civil szervezetek közötti aktív, partneri együttműködéssel kívánja biztosítani az élethelyzetük jobbítását szolgáló eszközöket. Ennek egyik formája az Országos Fogyatékosságügyi Tanács (OFT), ahol lehetőséget teremt a fogyatékos személyeket képviselő civil és érdekvédelmi szervezetek véleményformálására és javaslataik meghallgatására.
Forrás: kormany.hu