Salgótarján 2017

Beszámoló
Autizmus világnapja 2017
Salgótarján

“Kincset Rejtünk – Lásd meg bennünk!” címmel rendezett családi programot április 2-án az Abigél Közhasznú Egyesület és a Nógrádi Autizmus Alapítvány Salgótarjánban, az eresztvényi Geopark Oktató, Kutató és Irányító Központnál.
Az eseményen együtt szórakoztak az autizmussal élő gyermekek és családtagjaik, illetve a nem érintett, érdeklődő családok. Az idei rendezvény célja az volt, hogy testközelbe hozzuk az autizmus jelenségét. A szervezők felhívására és támogatását kifejezve sok vendég öltözött kékbe.
Vendég közreműködőként az Illyés Gyuláné Iskola Autista csoportjának pedagógusai kézműves foglalkozással, az Eddzeniway felnőtt- és gyermek edzéssel, a Simon Kutyaiskola bemutatóval és simogatóval szórakoztatta a közönséget. Az Abigél Közhasznú Egyesület és a Nógrádi Autizmusért Alapítvány érzékenyítő tanácsadással szolgált az érdeklődőknek.
A visszajelzések szerint a rendezvény névadó programja, a kincskeresés aratta a legnagyobb sikert. Az útvonal bejárása alatt megismerhettük azt a 10 dolgot, amit minden autizmussal élő gyermek szeretné, ha tudnánk róluk. A kiinduló ponthoz visszaérve tesztet töltöttek a csapatok a megszerzett ismeretekről. A teszt megoldása megmutatta azt a számkódot, ami a kincsesládát nyitotta. A ládában gyermekjátékok, írószerek, ismertetők, és a Dr. Stefanik Krisztina által írt Csillagbusz című könyv volt megtalálható. Köszönjük a Geopark Oktató, Kutató és Irányító Központ munkatársai közreműködését! Nagy örömünkre városunk polgármestere, Fekete Zsolt a családjával vett részt a rendezvényen, ugyanolyan érdeklődő, kikapcsolódni vágyó szülőként, mint sokan mások.
És ha már a köszönet nyilvánításnál tartunk, köszönjük az Eddzeniway, a Simon Kutyaiskola, az Illyés Gyuláné Iskola Autista csoportjának pedagógusai, az érintett szülők és az önkéntesek segítségét is!
Ragyogtunk!

A Nógrád Megyei Hírlap cikke a http://nhc24.hu/2017/04/kekben-ragyogo-rendezveny/ linken érhető el.

 

« vissza a galériához