Az Alapítvány az Autista Gyermekekért az AUTIZMUS VILÁGNAPJA alkalmából az autizmussal élők speciális helyzetére kívánta felhívni a figyelmet Nagykanizsán Auti Ice Party című rendezvényén 2017. április 3-án a Puncs Fagyizóban.
A party kezdetén Győrfy Anikó, az AOSZ alelnöke és a helyi szervezet kuratóriumi tagja köszöntötte a megjelenteket, majd Dénes Sándor polgármester úr vette át a szót.
Cseresnyésné Nagy Lívia, a rendezvény fővédnöke úgy fogalmazott: „ha nem ítélünk a külső alapján, jobban megismerünk egy másik embert és kölcsönösen közelebb kerülhetünk a másikhoz. Nemrégiben elkészült az Egészségügyi Minisztérium szakmai irányelve az autizmusról, amely azt hivatott segíteni, hogy az autista gyermekek és felnőttek ellátása biztonságos legyen. A dokumentum utat mutat a szolgáltatóknak és a családoknak a tudományosan megalapozott ismeretek megszerzéséhez, a jó gyakorlatok elsajátításához”
Az ünnepélyes megnyitó részeként Papp Máté, a Szivárvány EGYMI autista csoportjának tanulója „A telhetetlen fagylaltozó” cím verset mondta el, a Kiskanizsai Általános Iskola tanulói pedig egy dalcsokorral kedveskedtek.
A hivatalos megnyitót követően kerekasztal beszélgetés zajlott Horváth Istvánné, a Szivárvány EGYMI igazgatójának, Tóthné Takács Ildikó az EGYMI Autista csoportjának vezetőjének; Sipos Edit pszichológus; Magyar Ferenc Tankerület Igazgató és Dénes Sándor polgármester úr közreműködésével. A beszélgetés során porondra került az autizmussal élő nagykanizsai gyermekek, fiatalok, felnőttek körülményei; a következő évek autizmus-specifikus közoktatási tervei; a nappali ellátás helyzete és sok egyéb téma, melynek kapcsán a résztvevők választ vártak.
A bensőséges, családi hangulatú programon mérsékelten jelentek meg az érintett családok és autisták, pedig ők a fagyizó felajánlásának köszönhetően ingyen fagyit kaptak.
A résztvevők között köszönthettünk (gyógy)pedagógusokat, a Kanizsa Rehab Nonprofit Kft. autistákat foglalkoztató részlegének munkatársait és szimpatizánsainkat, akiket a helyszínnek köszönhetően meg tudtunk szólítani.
A program az ALAUTI (Alapítvány az Autista Gyermekekért) és az AOSZ Info-Pont Nagykanizsa szervezésében, a Puncs Fagyizó támogatásával valósult meg.