Tumann Imre és felesége, Ági, gyógypedagógus, két autista gyermekük van. Autista lá-nyuk fejlődését negyvenéves koráig dokumentáló könyvüket folytatásokban közöljük. A könyv – ahogy Tumann Imre fogalmazott – “családtörténetbe ágyazott história (arról).. hogyan lesz a kis autistából felnőtt autista”.
Mikulás napja után, már csak két hét volt hátra Kati három hónapos megfigyelésének, vizsgá-latának idejéből. – Négy látogatás múlva már itthon lesz! – mondogattuk. A visszailleszke-désre vonatkozó tanácsokat, meditálásainkat így próbáltuk meg összegezni: mindenre nagyon figyelni fogunk, hogy lehetőleg komolyabb konfliktusok ne legyenek. Egyébként pedig, le-gyen szabad folyása az eseményeknek.
Következtek a karácsonyi előkészületek (a Jézuskának feladtuk a rendelést, már két kicsinek kellett nagy örömet szerezni!). Csak a pénztárcánk szabott határt az ajándékozásnak. Tanítványaimat is beavattam Kati dolgába. Azt megértették, hogy Kati sajnos más, mint a többi kis-gyermek és nekünk a kórházban fognak segíteni, hogy tudjon Kati változni. Diákjaim aranyos kamaszok voltak, okosak, szépek és ők is,,mások” voltak: siketek, vagy ahogy ma mondják, súlyos fokban hallássérültek. Csak azt mondhatom, még szorosabb lett a kapcsolat velük, számos jelét adták szolidaritásuknak.
Végre elérkezett 1964. december. 18. E napon egyedül utaztam Katiért a Lipótra. Gyors öltö-zés, szép új kecskebőrkabát (Mamitól), kalapka. Az új cipő is jó lett, (millió talprajz és centi-zés előzte meg a vásárlást). Köszönés, rohanás a buszhoz, majd a hatos villamos, Nyugati, vonatozás, Dunakeszire érkezés és haza. Kati végigcsacsogta az utat. Nagy volt a boldogság. Peti megpuszilta, Kati is őt. Teljes lett a család. Egy hónap múlva három hét kontroll követ-kezett. A zárójelentést megbeszéltük W. doktor nénivel. Újra átnéztük. Közreadjuk:
Felv: 1964. 09. 14. Elb.: 1964. 12. 18.
Dg.: Encephalopathia, autismus.
EEG: Diffúz encephalopathiát valószínűsítő regisztrátum.Pszichológiai vélemény: Értelmi fejlettségi szintje pontosan nem állapítható meg a nem meg-felelő kooperatió miatt. Beszédkészsége: szókincse bő, mondatokban kifejezi magát. Rendszerint harmadik személyt használ, következetes nyelvtani rendeződéssel. Foglalkoztatást erőszakosan is követeli, irányítást azonban nehezen tűr el. Közös játékba nem vonható be. Játéka: kocsit tologat, szétszedhető játékokat szétszedi, össze nem rakja, képeskönyvet nézeget, ábrákat is megnevezve. Igyekszik minél több játékot megszerezni. Utánzásra (pálcika, mintaépítés) nem bírható. Rajzolni felszólításra szintén nem hajlandó. Főbb testrészeit, szoba tárgyait megmutatja, de ennél jóval szélesebb körű ismeretanyagot árul el spontán megjegyzéseivel. Viselkedésében kifejezett autista vonások találhatók annak ellenére, hogy kapcsolattartásra aktívan is törekszik, tárgyakhoz való viszonya nem jobb, mint személyekhez, kivéve a gyermekközösséghez való viszonyulását.
Egyéb lényeges fizikális eltérések, szakorvosi leletek: A négyéves kislányt kivizsgálásra vettük fel, magatartási rendellenessége miatt. Anamnézisben: Első grav. vége felé hypertónia. Szülés norm. időben, 3200 gn-al, expressióval asphyxiában, az expressióra a magzati szívhangok hiánya és meconiumos magzatvíz ürülése miatt került sor. Megfelelő súlygyarapodás mellett elmaradt motorikus és pszychés fejlődés. Betegsége nem volt.
Statusában: caput quadratum. Org. neur. és belszervi eltérés, amennyire a hiányos cooperatiótól értékelhető, nincs.
EEG: Psychol. vélemény1. túloldalt és fent.
Th.: frenolon, pipolphen. Osztályon felvételkor minden közeledést elutasít, majd néhány nap múlva fokozatosan kezd oldódni. Minden felnőttel felveszi a kapcsolatot, igényli a már egyszer nyújtott kedvességet. A gyerekközösséget csak rövid ideig tolerálja. Otthonra: 2x fél frenolon r. d. 1/2 pipolphen rendszeres szedése mellett otthoni nevelése javasolt, lehetőség szerint nem elszigetelten, hanem hasonló korú gyermekek társaságában.
A zárójelentésben megfogalmazottak fontos segítséget jelentettek nekünk. Először is: megvan a pontos diagnózis. Választ kaptunk gyötrődéseinkre. A három hónap alatt megértettük, mit is takar pontosan az a fogalom, hogy: AUTIZMUS. (Mint korábban írtuk gyanakodtunk erre a kórképre. Sajnos, nem teljesen tudtuk, hogy a tünetek általánosíthatók-e? Úgy gondoltuk, hogy Kati másságában vannak ,,autisztikus megnyilvánulások”.)
Miután megértettük, hányadán állunk, fel tudtuk mérni a lehetőségeinket. Talán annak a tu-domásulvétele volt a legnehezebb, hogy soha nem fog meggyógyulni. Viszont arról az osztály kedves munkatársai meggyőztek, hogy a gyermek befolyásolását kitartóan folytatni kell. Ko-rábbi véleményünk és ez irányú tevékenységünk nem volt hiábavaló. A zárójelentésből ez kiderül:
..szókincse bő, mondatokban kifejezi magát. Rendszerint harmadik személyt használ, követ-kezetes nyelvtani rendeződéssel. Foglalkoztatást erőszakosan is követeli. Főbb testrészeit, szoba tárgyait megmutatja, de ennél jóval szélesebb körű ismeretanyagot árul el spontán megjegyzéseivel.. kapcsolatlétesítésre aktívan is törekszik. A gyermekközösséget csak rövid ideig tolerálja .. otthoni nevelése javasolt, lehetőleg nem elszigetelten, hanem néhány hason-ló korú gyermek társaságában.”
Kömlődöt azért hagytuk el, és jöttünk Dunakeszire, hogy könnyebben szerezhessünk segítsé-get Katihoz. A várt segítséget végre megtaláltuk. Kár, hogy nem korábban. Ha egész apróka korától, még tudatosabban lehetett volna őt fejleszteni, vagy még tökéletesebb korai gondo-zásban részesíthettük volna, talán még eredményesebb lehetett volna Kati másságának befo-lyásolása. Mint gyógypedagógusok ma is nagyon fontosnak tartjuk a másság, a fogyatékosság korai felismerését. Végül is nem szabad azért elkeserednünk, hogy kicsit késett az orvosi, pszichológusi segítség, hiszen (hála szakmánknak) végig eredményesen tudtuk nevelni őt. Rutinunkat tehát folytattuk, most már gyakori konzultációkkal, kicsit talán ésszerűbben.
Ennek alapján határozottan javasoljuk valamennyi szülőnek, ha bármilyen kétségük támad gyermekükkel kapcsolatban, azonnal forduljanak szakemberhez! Ha ne adj� Isten, tényleg baj van, nagyon fontos az időben kapott segítség. Ha csak vaklárma volt, senki sem fog meghara-gudni. (Hosszú pályánkon számtalan esetben találkoztunk a nem odafigyelés miatti, késések-ből adódó problémákkal. Óvodáskor helyett 8-9, sőt 10 éves korban kezdtek foglalkozni az arra rászoruló gyermekkel! A késés behozhatatlan lehet.)
Biztonságot adott számunkra az a tudat, hogy a saját terápiánk valóban befolyásolja Katit. Így szerzett tudása nem csak tájékozottságot jelent és intelligenciabeli fejlődést, de hat majd az autizmusára is. Igényesebb lesz, és normális kívánságai is lehetnek.
És az is megtörtént, amire rég vártunk: Kati “az idegenek előtt nem beszélek” elvet, nem tudta betartani, mivel a téma érdekelte. Megszólalása után rájött, hogy ezt az ,,autista szabályt” megsértette, és ekkor ezt hallottuk: “Jézusmária, én megszólaltam.” Később ez többször meg-ismétlődött.
Kati tehát december közepén újra otthon volt. Nagy örömmel vette kezébe régi játékait, azon-nal mindegyikkel aludni akart. Kellett a mese is, és persze Petikét figyelte, aki pöttöm méretei ellenére éppen elindult. Mindent támadott, ami csak útjába került. Felborította a széket stb. Tanulta a világ dolgait: ami mozdítható volt, azt meg is mozdította. Ezek a cselekedetek Kati-nak nem okoztak örömet. Inkább megijedt a pöttöm határozott fellépésétől. Már-már egy me-sebeli kis szörnyeteg tükörképe rajzolódott ki Kati szemecskéiben. Próbáltuk megmagyarázni neki, hogy Petike most kezdett járni, még nem tudja, ha meglöki a széket, az feldől stb. Nem volt hiábavaló: később már odaadta a kedvenc babáját is Petinek. Úgy látszott, a testvérkét befogadta.
Következett a nagy feladat, próbáljuk meg Katit igazi nővérkévé nevelni.
(Folytatjuk)