Ugye emlékeznek Béres Máriára, Marcsira? Ő az a debreceni pedagógus, aki az Alf levelező lista tagjaként, úgy gondolta: eljött az idő, hogy megismerkedjenek egymással az addig csak névről ismert tagok. Energiájából arra is futja, hogy a Down-gyerekeket nevelők levelező listájának is aktív tagja legyen, és gondolt egy nagyot: családos találkozót szervezett a két levelező lista tagjainak.
Tavaly két találkozó volt, pompásan sikerültek, be is számolt róla néhány részvevő az Esőemberben (2009. 3. szám). Idén is kettőt szervezett. A másodikon (ami már a negyedik), a szárszóin, augusztus 14-én magam is részt vettem. Voltunk vagy negyvenöten, sütött a nap (Marcsi szép időt rendelt), beszélgettünk, dinnyét ettünk, sajtos stanglit ropogtattunk, szilvamagokat köpködtünk. (Az AOSZ tízezer forinttal járult hozzá a találkozóhoz.) Kötetlen és laza volt az egész, és hát miről is beszélgettünk volna, mint a gyerekekről; a korai fejlesztésről, a befogadó óvodák, iskolák hiányáról, meg arról, hogy mi jobb: a szegregált iskola vagy az integrált; mi jobb: a nagy intézményből „kitagolni”az ott tíz-húsz éve lakókat egy lakásotthonba, vagy megtartani őket az intézményben.
Hogy szakmaiság is volt a beszélgetésünkben az dr. Radványi Katalin főiskolai docensnek, (gyógypedagógiai főiskola) és Pál Horváth Rita gyógypedagógusnak (Diószegi úti iskola Bp.), no és Marcsinak volt köszönhető.
A vidáman játszó, beszélgető gyerekeket Marcsi ajándékokkal lepte meg: babák, mesekönyvek, kifestők várták a dobozokban őket, de akadt még szakácskönyv is a felnőtteknek. Köszönjük.
Úgy búcsúztunk, hogy jövőre veletek ugyanitt – és várjuk azokat is, akik idén otthon maradtak.
– czy –