Márciusi számunkban ott szakítottuk félbe Marcipán Eresz meséjét, melyet a falu gyerekeinek mondott, hogy Jankó, a tengerből jött ifjú, elindult megkeresni a szép királylányt.
– És megtalálta a királylányt? – kérdezte Szákos Jóska.
– Nem tudom. Majd a holnap megsúgja – felelte Marcipán Eresz, a falu mesemondója.
– Miért holnap? – pityergett a szőnyegen térdelve a kis Mari, Kuttyosék hatéves leánya – kedves néném, mondja azt, megtalálta és boldogan éltek, amíg meg nem haltak!
– Jól van! Boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Született hetvenhét gyermekük, kik legalább olyan kötöznivaló csibészek voltak, mint az apjuk gyerekkorában!
A vén falióra elütötte a hetet. Ideje volt már hazaküldeni a gyerekeket, de ők nem nagyon hagyták magukat. A búbos kemence körül még fél óra múltán is ott vitatkoztak a boldog befejezésről. Nagyon ízlett a délelőtt sütött mákos rétes, de a tenger varázslatos végtelenjébe repítő mese még inkább. Észre se vették, hogy már több mint egy órája besötétedett, ideje volt hazamenni.
– Eresz néném! Milyen szép volt a királylány? – kérdezett álmosan Szákos Jóska.
– Világszép! De most menjetek haza, feküdjetek le! Tengeri Jankó és Sóhaj Erzsébet is azt teszik, amíg el nem jő az új nap!
A földekről megtérő emberek kézen fogták gyermekeiket, megköszönték Marcipán Eresznek a felügyeletet és minden jót köszönve hazatértek.
2. Egy új barát
Csanágládot az ősz végén nagy eső lepte meg. Úgy szakadt három napon keresztül, mintha dézsából öntenék. Az eső megzúgatta az erdőt és széttépte a ködfátylat. Utána jött a sár, a patak iszapos áradata, ami lehetetlenné tette a kinti munka folytatását. Az eső mindenkit bekergetett a házába, csak egymás között jártak. A gyerekek is bőrig ázva, dideregve jöttek át Eresz nénihez a mese folytatását sürgetvén. Szerencséjük volt, mert éppen hozzá jött össze a fonó. Így egészen estig maradhattak és még a „nagyok” között is elvegyülhettek.
– Hová úszott fel a tengeri gyermek?
– Merre bújt el a hableány?
– Ugye lesz szarvas, csodaszarvas is benne?
– Meg griff is?
Marcipán Ereszre csak úgy záporoztak a gyerekek kérdései, de még a nagyok is kíváncsian nézték, ismervén kimeríthetetlen mesélő kedvét.
– Jól van, jól van! Elmondom én, hogyan s merre járt Tengeri Jankó Sóhaj Erzsébet nyomában, de most nektek is segítenetek kell!
Na, támadt is erre olyan izgatott sustorgás, kacagás, kiáltozás az aprónép körében, hogy a konyhaszekrényre tett öreg petróleumlámpa is remegett belé, pedig az a ház túlsó végében állt. Csitítani kellett őket, annyira örültek hogy ők is részesei, alakítói lehetnek a történetnek.
Az eső illata a hideggel együtt bekúszott az ajtórésen. Tettek a tűzre, hogy ne fázzanak a szőnyegen ücsörgő gyerekek, majd Eresz néni folytatta a mesét.
Ment, mendegélt Tengeri Jankó, úszott felfelé a folyóban, míg egy patakban nyomát vesztette Sóhaj Erzsébetnek, a világjáró sellőlánynak. Tanácstalanul ült le a parti kövekre. Hát most mit tegyen, merre menjen? Szerencsére nem kellett sokáig tanácstalanul várnia. Szénégetők jöttek az erdőbe fáért. Mikor meglátták a tengeri gyermeket a patakparton üldögélni, egyből megesett rajta a szívük és kunyhójukba vezették. Itt megvendégelték és megtanították nemcsak járni, élni is a szárazföldön. Napról napra ügyesedett, végül már csak egy kőrisfa botra volt szüksége a járáshoz.
Megköszönte a szénégetőknek vendégszeretetüket, majd nekiindult hegyen-völgyön át hetedhét országnak. A szénégetők tisztességgel feltarisznyálták, nem éhezett hát az úton. Pár nap múltán betért egy faluba, hogy a szerelme felől kérdezősködhessen. Mit gondoltok, szerencsével járt?
– Biztosan – felelte Kuttyos Mária, mintha a világ legegyértelműbb dolga volna, hogy tengeri gyermekek kopogtatnak a szegény ember ajtaján – megtalálta a királykisasszonyt, visszatértek a tengerbe és boldogan éltek, amíg meg nem haltak!
– Várjunk még – vetette közbe a megfontoltan gondolkodó, nagydarab Sajka Benedek – a hősnek próbákat kell kiállnia!
– Úgy bizony! – kapott észbe Szákos Jóska.
– Na, és mik legyenek azok a próbák? – tette fel a kérdést Mária.
Hosszú sustorgás következett, majd a gyerekek egymás szavába vágva, veszekedve kezdték el mondani a mesék próbáit, míg Béni és Józsi rendet nem teremtett közöttük.
– Kitartás! Tengeri Jankónak kitartónak kell lennie! Úgy nyakára kell hágnia az útnak, mint ahogy a mi Pomink ropogtatja a velős csontot!
– Legyen a Jankó… na, Széli ne lökdöss már! Legyen kedves beszédű, hogy mindenki szeresse!
– Ugyan már – vágott közbe lökdösődő Szelő János – szeretik őt már épp elegen! Bátornak kell lennie! Mire megy azzal a sok szeretettel, ha kevés benne a mersz kérdezni, cselekedni?
A kis Mari csak ült, játszott a rongybabájával és sértődötten felhúzta az állát, valahányszor csak kérdezték. Ezek a fiúk mindig csak bonyolítják a dolgokat! A lányok teljesen mások. Egy rugóra jár a fejük, ha fiúkról van szó! Gondolatát végül egy nagylány fogalmazta meg, ki a gyerekek háta mögött hallgatta a mesét.
– Vajon hűséges a mi Jánosunk, kedves Eresz nénénk? Ki óvja meg szeme világát, ha egyszer kaput nyitnak neki és meglátja a gazda szép leányát?
– Jól mondod Luca lányom! Nehogy belévakuljon a szerelembe, hiszen neki csak egy kedvese van!
– S ráadásul királylány! – tette hozzá a Kuttyosék lánya.
A mesélő körül néma csend támadt. Egy pillanatig nem tudta senki merre s hogyan tovább. De Marcipán Eresz nem azért volt hetedhét határon híres mesemondó, hogy egy ilyen helyzet kifogjon rajta.
– Azt hiszem eljött az idő, hogy ti is Jankó nyomába szegődjetek. Hisz még a legtalpraesettebb sárkányölő, királylánymentő vitéznek is szüksége van egy segítőtársra. Vajon ki legyen az? Egy legelőkről megtérő táltos juhászbojtár, egy libapásztor lány, kinél a szívek lakatjának kulcsa van? Vagy egy rigómadár is jó lenne? Na hadd halljam, ti melyiket választanátok?
Eresz néni komoly kihívás elé állította a gyerekeket, és ők nagy lelkesedéssel fogtak feladathoz. Természetesen mindenki legelőször az általa választott táltos-állatot akarta segítőtársnak. Egy egész állatkertre elegendő beszélő kígyó, béka, sündisznó, ló, rigó és kakas gyűlt össze, mire Béni felállt és magát ajánlotta az állatok helyébe.
– A táltos paripák úgyis csak a sárkány palotájának kapujáig hordják a királyfit. Én követem őt még a túlvilágra is, ha kell!
Hát, amint beért a tengeri gyermek a faluba, pont az utca elején találkozott egy kavicsozó fiúval. Lásdmeg Ledneknek hívták, a molnár legkisebb fia volt. Tőle kérdezte meg, látta-e a világ legszebb teremtését.
A fiú nem sokat késlekedett a válasszal. Tréfának vélve a dolgot huncutul azt válaszolta, látott ő nem is egy, de száz szép teremtést is nemrégen a lakodalomban. Szép volt a menyasszony, de kecsességben, pajkosságban a koszorúslányok sem maradtak el tőle. A táncban pedig lehetetlen volt megtalálni a legszebbet.
Jankó értette a tréfát és jót kacagott a kis ember beszédén. Ahol ilyen vidám emberek élnek, ott biztos talál szállást éjszakára! Előtte azonban nem árt egy kicsit körülnézni. Megkérte hát a kavicsokkal játszadozó gyereket, vezesse végig a határban.
– Hadd halljam, ti mit mutatnátok meg neki?
– Elvinném a szántásra, hadd lássa, hol terem az ember kenyere!
– Adnék neki a nagy körtefánkról! Ugye szereti a körtét?
– Igen, szereti – felelte a mesemondó – nincs is neki kedvesebb termése a földnek, mint a ropogós körte!
– Azért a Bodrit is látnia kell!
– Meg a Cirmit, meg a Zsömlét!
Mindazon örömből és szórakozásból, amit a falu nyújthat, végül Szákos Jóska találta meg a legjobbat.
– Eresz néni! Eresz néni!
– Igen, Józsi?
– Fáradt vándornak legelébb egy fürdő dukál! Mért ne kereshetnének egy forrást, ahol Jankó lemoshatja magáról az út porát?
Ledneknek, a molnár fiának nagy öröme volt aznap, hogy vendéget fogadhatott. Végigvitte Tengeri Jankót a kertek alján. Szakított neki vackort az útszéli fákról és bevitte a vargáékhoz kismacskákat simogatni.
De mindezeket vajmi kevésre vette a határban megbúvó kedvenc forrásához képest. Olyan csodaforrás volt az, hogy ha követ dobtak belé, gyöngyöt vetett a partjára. El is nevezték Gyöngypénz-forrásnak. Annyi gyöngyöt szedett össze a falu népe, hogy egész ruhát tudtak varrni belőle. Büszkék is voltak a ritka portékára. Jobban vigyáztak rá a szemük fényénél is.
Történt Újév napján, hogy egy fekete macska – sokak szerint maga az ördög – ellopta a ruha egyik gyöngyét. A gyöngyruha úgy szétszakadt, hogy nem volt az az ügyes kezű szabó, aki meg tudta volna varrni! Bosszankodott is rajta eleget a falu népe. Csak azért tűrték meg a macskákat, mert az év első miséjén a pap megtiltotta Isten kedves állatainak bántalmazását.
Hanem az már nem segített a gyöngyruhán. Azt újra meg kellett varrniuk. És a forrás pont ezt a szerencsétlenséget követő évet választotta vasárnapjának. Dobhattak bele annyi követ amennyit csak akartak, nem adott az még egy koszos kagylóhéjat sem!
Összegyűlt a falu népe megtanakodni, hogyan szerezzenek újra gyöngyöt. Le kell ereszkedni a forrás mélyére és megnézni, mi gátolja a forrás csodatévő erejét. Eddig kétszer próbálkoztak minden eredmény nélkül. Harmadjára már Tengeri Jankó és Lásdmeg Lednek is ott volt.
A tengeri gyermek ugyancsak elcsodálkozott az emberek elszántsága láttán. Minden porcikája alvás és álom után sóhajtozott, de mégsem maradhatott ki szégyenszemre egy ilyen kalandból! Csatlakozott a forrás mélyének kutatásához és Lednek sem maradt el tőle.
– Egy életünk, egy halálunk, ha jöhetünk, megháláljuk! – fogadkoztak.
Így keveredett a nagy kalandba a molnár fia és a tengeri gyermek. Ki is tartottak egymás mellett mindvégig. Megtalálja-e kedvesét Tengeri Jankó? Mi zárta el a forrás csodatévő erejét? Fog-e valaha újra kincset adni?
Nem tudom. És ők se tudják. Ha a Gyöngypénz-forrás ki is apad, a kérdések kútja sohasem! Későre jár, ideje hazamennetek. A kérdések kútjából merítsetek vizet Álomországban, és reggel hozzatok el nekem belőle egy vödörrel! Tükréből majd kilessük a válaszokat.
A szerző a budapesti Asperger-klub tagja. Az íráson kívül a fényképezést is magas szinten műveli, több kiállítása is volt a fővárosban.
** ez a vezető anyag, alája jön a Kulka maradék. Ezt a részt három hasábra tördeltnek képzelem, de csak két lábon fog állni. A vékony hasábba jönnek Vince verse,i a novella mellé. Ezen majd még szöszölünk kicsit.***
Farnadi Vince
A kisfiú
Anya az ablaknál állt, és játszadozó fiát figyelte. Arra gondolt, mi lesz belőle.
Talán orvos, gondolta anya, mert mindig is szeretett volna egy orvost a családban. Annyi minden érheti az embert élete során, jó, ha kéznél van a segítség.
A kisfiún egyelőre nem látszott a segítő szándék, mivel éppen egy bokor ágának letörésével volt elfoglalva.
– Kisfiam, hagyd azt a bokrot, fájdalmat okozol neki – mondta anya, és kilépett a teraszra.
A fiú azt felelte:
– Anya, nem bántom a bokrot, csak játszom.
Amikorra apa hazaért a fiú már fáradt volt az egész napos rohangálástól, és lefekvéshez készülődött. Az apa nézte pici fiát és arra gondolt mi lesz majd belőle, ha felnő. Talán mérnök lesz, mint az én apám volt, gondolta apa és elmosolyodott. Legalább lesz, aki megszereljen ezt-azt a házban, mert valami mindig elromlik. Jelenleg a mosógéppel volt baj, nagyon hangosan rázkódott, a fiút nagyon idegesítette. Apa is bajban volt, mert mint gondolta, mindig elromlik valami.
A fiú álmodott. Azt álmodta, hogy jól megverte az osztálytársát az iskolában.
A fiú igazából nem volt verekedős, jó kisgyerek volt, félénk, halk szavú. A nagyobb fiúk gyakran gúnyolták őt gyávaságáért, pedig ő nem akart félni, csak irtózott a fájdalomtól. Amikor megfájdult valamije, állandóan sírt és mindig zavartan viselkedett, mintha nem is ő lett volna. A fájdalom tette ezt vele, a szörnyű érzés a testében.
Álmában a fiú tehát verekedett. Az osztálytárs sírva könyörgött kegyelemért, jót nevetett magában a fiú, és faképnél hagyta a földön fekvő nagyfiút.
Ébredés után a fiú nagynak és erősnek érezte magát és vidáman indult iskolába. Egy ideje már didergő tél volt, így a fiú fejében is hideg gondolatok kezdtek kavarogni. Ha a nagyfiú megint gúnyol, behúzok neki, gondolta és félősen vigyorgott.
Történelem órán a fiút meglökte írás közben a nagyfiú, és azt mondta:
– Mi van, csak nem remeg a kezed kis öcsi?
– Igen, én félek tőled, nem jó, ha bántják az embert – felelte a kisfiú, majd egy hirtelen mozdulattal fejbe vágta a nagyfiút a kezében lévő könyvvel, ami elég vaskos volt ahhoz, hogy a nagyfiú elveszítse az eszméletét.
Az eset után a kisfiút jól megszidták, nem járhatott többé abba az iskolába, és a szüleit is felelősségre vonták. Anya riadtan kérdezte apától:
– Az ég szerelmére, mi történhetett vele? Hiszen ő olyan jó gyerek. Mi lesz így belőle??!
2009. december
Farnadi Vince 12 éves, a budapesti Kolping Általános Iskola autista Csillag csoportjának tanulója. Az AOSZ Művészeti-ösztöndíjának nyertese.