Nehéz tanácsot adni

Sokszor szól a telefonom. Kétségbeesett szülők keresnek meg az ismerős panaszokkal: “ki akarják tenni a gyermekemet az iskolából! Mit kezdjek? Ha nem vihetem többé iskolába, nem fog fejlődni.” Elmarad a gyermek napi elfoglaltsága, ezért az édesanyának fel kell adnia munkahelyét. Mi lesz a gyerekkel? Hogyan fog megélni a család? A történet majdnem minden esetben úgy folytatódik hogy közlik a szülővel: a gyermek zavarja megatartásával az osztály munkáját, a pedagógust. “Tessék a gyereket otthon tartani, többé ne hozzák iskolába, keressenek ‘speciális’ intézményt, ahol a gyermeket lehet tolerálni! A többiek haladását nem lehet zavarni!” Sokszor az osztálytársak szüleinek tiltakozására hivatkoznak. 

Az ilyen és ehhez hasonló esetek, egy-két tanév után általában 9-10 éves kor körül szoktak előfordulni. Tehát többé-kevésbé eredményes ám rövid iskolai pályafutás után. Az elküldés, az eltanácsolás tényét az iskola nem hajlandó leírni. A szűlő kétségbeesve veszi tudomásul a szóbeli közlést. Ha nem akarja tudomásul venni – akkor ugyancsak szóban közlik vele -, hogy az igazgató úr még legfeljebb egy évre visszaveszi a gyereket, ezalatt a “tisztelt szülők új intézményt” kell, hogy keressenek. 

Ilyen esetben nehéz tanácsot adni a kétségbeesett szülőnek. Néhány dolgot azonban tudniuk kell! Például azt, hogy a gyermeket senki kívánságára kitenni nem lehet. Magyarországon minden kisgyermek tanköteles. Ezt az 1993-as többször módosított közoktatási törvény írja elő. (1993. évi LXXIX. törvény.¹) E törvény valamennyi, témára vonatkozó előírást tartalmazza. 

Ha súlyos magatartási gondok akadályozzák a gyermek fejlesztését és valóban olyan súlyos zavarok alakulnak ki amelyek a gyerekcsoport munkáját nagymértékben zavarják, akkor is van megoldás az iskola számára is. Vizsgálatot kell kérni a Tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottságtól. Minden megyében van, a fővárosi kerületekben is. Itt egyúttal a szülőket is tájékoztatják, ismertetik a szülők jogait. Javaslatot tesznek a gyermek további fejlesztését illetően, esetleg más iskolát javasolnak. E bizottság véleményét tiszteletben kell tartani. Ha a szülő nem tudja elfogadni a bizottság álláspontját, jogorvoslatot, felülvizsgálatot kérhet. Továbbá gyermekpszichiátriai, gyermekpszichológiai vizsgálatot is lehet kezdeményezni ott, ahol a gyermek autizmusát diagnosztizálták. 

Úgy gondolom, hogy az iskolák gondját is figyelembe kell venni. Első nagy gond: mivel “autista” szak nincs e témában a pedagógusok nehéz helyzetben vannak… A hivatásszeretet nem pótolja a szakmai tudást. Sajnos, legyünk őszinték, sokszor a hivatásszeretetet is el kellene sajátítani. Az egyesületnek, mint szülői és szakmai érdekképviseletnek el kell érnie, hogy az autista gyermekeket és a velük kapcsolatos munka módszertanát legalább az érdeklődő pedagógusok megismerjék, megtanulják. 

Az iskolák (és a szülők) gondjai abban közösek, hogy az önkormányzatok örökösen a pénzhiányra hivatkoznak. Ezért nem engedélyeznek új csoportbontásokat, eszközbeszerzéseket, és ki tudja mi mindent, például a pedagógusok ma már nem olcsó, de szükséges továbbképzését sem fedezik, még a központi béremelésekre juttatott pénzeket is megszűrik. Sorolhatnánk… 

Végül, az Oktatási Minisztériumban (1055 Budapest, Szalay u. 10-14. Az ügyfélszolgálati iroda telefonja: (1) 331-3765) bejelentkezés alapján – levélben vagy telefonon időpontot kérve – segítséget lehet kérni Aáry Tamás Lajostól², az oktatási jogok biztosától, jogsérelmek, beiskolázási, eltanácsolási – és minden olyan – ügyben, ahol úgy érzi a szülő, a gyermek joga csorbát szenvedett.